Emberi játszmák

Napközben még kellemesen meleg az idő, de az esték egyre hűvösebbek,  jön a házibulik, a közös filmnézések, dumálások és az esti forralt borozások időszaka. Ezek is kiváló programok, de néha nem árt felpezsdíteni a hangulatot. Íme egy kis társasjáték kedvcsináló a Bendegúz-Gyermekzug Játssz Ma! programjának ajánlásával.

Jungle Speed

Egy vérbeli partijáték 2-10 játékos számára. Figyelem, összpontosítás, gyorsaság és erős rekeszizom szükséges hozzá – utóbbi hihetetlen röhögésfaktora miatt. Nagyobb társaságok közös, felhőtlen estéire javasoljuk! Az alkoholfogyasztás nem kötelező, de nem is kizáró ok, illetve hátráltató tényező a meccsek alkalmával.

A játék nonfiguratív alakzatokkal ellátott kártyáit egyenlően szétosztjuk a versenyzők között, képpel lefelé fordított paklit képezve belőlük. A játékosok sorban egymás után felcsapják a legfelső lapot és figyelik, látható-e más versenyző előtt a sajátjukkal megegyező ábra. Alapból kizárólag a forma számít, a szín nem! Ha egyformákra leltünk „párbaj” következik az azonos kártyát birtokló játékosok között. A harcot az dönti el, ki éri el és ragadja meg hamarabb az asztal közepére állított „totemet”. Vigyázat baleset-veszély! A hosszabb körmök sérülést okozhatnak, de ennyit érdemes bevállalni a felhőtlen szórakozás érdekében! A vesztes játékos megkapja a győztes összes felcsapott lapját és a saját paklijának aljára teszi.

A játékot, az nyeri meg aki először megszabadul az összes lapjától. A kikapcsolódást tovább fokozhatjuk 3 speciális lap játékba helyezésével.

Résztvevők száma: 2-10

Alsó korhatár: 6 éves kor

Hol játszuk?: buliban vagy családi eseményeken

Mennyi időt vesz igénybe egy menet?: 15-20 perc

Röhögés faktor (1-5): 5

Milyen képességeket fejleszt: figyelemtartás, szem-kéz koordináció, rövidtávú memória, reakcióidő, életkedv, humor

 

 

Dixit

A 2010-es év Év Játéka díjas társasjátéka valójában egy mesélős, elvont kártyajáték. 4-6 fős, elsősorban felnőtt társaságok szórakozásához ajánljuk. Nem a játék témája miatt felnőttes, inkább a szükséges képességterületek megléte teszi jobban alkalmassá a 10 év feletti társaságok elmélyült szórakoztatását. Fantasztikusan szép grafikával, művészien megalkotott kártyákból 6-6 kerül a játékosok kezébe. Minden körben az ún. mesélő választ titkon a kezében tartott lapokból és mesél róla valami két-, vagy többértelműt. A többi játékos a saját lapjaiból igyekszik olyat választani (szintén titkon), ami valami miatt rímel az elhangzottakra (hangulatában, történetében). Miután minden játékos beadta lapját, a kártyákat megkeverik, majd képpel felfelé kiteszik az asztal közepére. Ezután a játékosok – a mesélőt kivéve – szavaznak, melyik lehetett az eredeti. Szavazás után a mesélő felfedi a valódi kártyát, majd pontozásra kerül sor. A mesélőnek azért érdemes megosztó állítást mondania kártyájáról, mert pontot csak abban az esetben kap, ha van aki – de nem mindenki – eltalálja a kártyáját ! Ha senki nem találja el, vagy mindenki az eredeti kártyára szavaz, a mesélő nem kap pontot! A többi játékosnak azért érdemes jó kártyát beadni, mert mindenki kap plusz pontot, akinek a kártyáját összetévesztették a mesélőével. A kártyák sokfélesége, egyedi grafikája és saját kreativitásunk, humorunk adják a játék varázsát.

Résztvevők száma: 3-6

Alsó korhatár: 8 éves kor

Hol játszuk?: buliban, családi eseményeken

Mennyi időt vesz igénybe egy menet?: 60 perc

Röhögés faktor (1-5): 4.5

Milyen képességeket fejleszt: kommunikáció, absztrakt gondolkodás, szabad asszociációs készség, humorérzék, fantázia

 

Sárkánytojás

Egy hazai újdonság magyar fejlesztővel és magyar kiadóval! Egy remek taktikai játék könnyen elsajátítható szabályokkal és rendkívül izgalmassá tehető játékmenettel. Családi összeveszések nagy kiváltója és garantáltan kezeli az alacsony vérnyomást is.

Az alapjátékot ketten, hárman, vagy négyesben, párosan is lehet játszani, de létezik egyedül játszható verzió is. A tojásos (pozitív értékű) és a sárkányos (negatív értékű) lapokból lefordítva és összekeverve egy 7×7-es pályát alakítunk ki. (A véletlenszerű lerakással a pálya is mindig változik.) A lapkák felfordítása után az “S” jelű lapka helyére kerül a fa sárkánytojás. A kezdőjátékos ebből a sorból vesz el egy lapkát és a helyére teszi át a tojást. A következő játékos abból az oszlopból választ, ahová immár a tojás került (majd áthelyezi), a következő megint a sorból választ egészen addig, míg van lépési lehetősége a játékosoknak. A megszerzett lapkák összértéke adja a játékosok pontjait. Akinek a lépése a játék végét eredményezte, megkapja a fa tojást és az érte járó 5 pontot. A legtöbb ponttal rendelkező játékos nyer.

A játék taktikáját az adja, hogy előre tudunk gondolkodni játékostársaink lépési lehetőségeit latolgatva. Nem mindig a legnagyobb pozitív értékű lap mellett érdemes döntenünk, hiszen ha ezzel túl jó helyzetbe hozzuk ellenfelünket, lehet, hogy bevállaljuk a kevesebb pontot avagy a mínuszt érő sárkányos lapot.

A kiegészítő lapkák még taktikusabbá teszik a játékot. A pajzs lapka segítségével megszabadulhatunk egy negatív értékű lapunktól, míg a gödör lapka egy tojástól foszt meg minket.

Résztvevők száma: 1, 3, 2-4, de akár többen is csapatban

Alsó korhatár: 8 éves kor

Hol játszuk?: unalmas estéken bárhol, ha egy gyors, felpörgető játékra vágyunk

Mennyi időt vesz igénybe egy menet?: 20 perc

Röhögés faktor (1-5): 3,5 (társaság függvénye!)

Milyen képességeket fejleszt: logika, startégiai gondolkodás, kockázatelemzés, gonoszság, taktikus rosszindulat

 

 

[frame]Előbb próbáld ki!  Tisztában vagyunk vele, hogy a társasjáték nem olcsó mulatság. Így azt javasoljuk, vásárlás előtt tegyetek egy próbát. Keddenként, a Bendegúz- Gyermekzugban 17:00-23:00-ig, 450 Ft-os belépő fejében bármilyen társassal játszhatunk. Bendegúz-Gyermekzug Pécs, Irgalmasok u. 18. Telefon: 30/348 77 62, 30/701 37 68, www.gyermekzug.hu, www.tarsasjatekwebshop.hu[/frame]

Hirdetés