130 program a pécsi adventen!

Végre jön újra a mámoros forralt bor illat, és az ünnepi fényáradat kedvenc belvárosunkban. Idén november 25-én megnyílik a pécsi Adventi vásár, ahol lesznek koncertek, étel, ital és egyre több bódé, kézművesek portékáival.

A VI. Adventi Kézműves és Mesevásár pénteken 17.00-kor nyitja meg kapuit, és egészen december 24-ig várja a karácsonyra hangolódó közönséget. A rendezvénysorozat közel 130 programot foglal magába, így unatkozni biztos nem fogunk.

Természetesen a fő helyszín a Széchenyi tér lesz, és mivel a programlista igen hosszú – szerencsére – összegyűjtöttük, hogy melyek azok, amiken mindenképpen érdemes részt venni, kipróbálni.

Az isteni forralt borok

Idén sem lesz hiány a baranyai pincészetek boraiból készült forró, fűszeres italból, a forralt borból, hiszen 24 gasztronómiai kitelepülő lesz. Korábban már volt szerencsénk tesztelni az akkori résztvevők borait, az erről szóló értékelésünk itt található!

bor2

Karácsonyi ajándék a kézművesektől

Idén összesen 39 kézműves portékái közül választhatunk, és e tábor évről évre egyre népesebb, így egyre változatosabb árukat is találhatunk a vásáron. Az ajándékvadászat során érdemes a téren is elidőzni, hiszen a kézművesek csodálatos termékekkel készülnek az Adventre.

„Miniszínház” a PNSZ-szel

A gyerekek örömére lesz adventi mesetár a Pécsi Nemzeti Színház színészeivel, interaktív meseszövés a Janus Egyetemi Színház művészeivel, valamint Bogárdi Alíz is elmondja kedvenc meséit.

Koncert, koncert, koncert

Ne csak nyáron legyen fesztivál! Az adventi vásáron fellép többek között a VoiSingers, a Vocapella és Tamás Éva Játéktára is.

koncert, gitár, együttes, zenekar, banda

Kincsvadászat a gyerkőcöknek

Hétvégenként elindul az izgalmas kincsvadászat: az érdeklődők GPS-koordináták segítségével megkereshetik a belvárosban elrejtett kincsesdobozokat, melyekben egy-egy pecsét lapul. Aki mind az öt lenyomatot összegyűjti, ajándékot kap a Pécs Pontban.

Lesz még szelfiverseny, jótékonysági esemény, valamint a Zsolnay Kulturális Negyedbe szóló egyet-fizet-kettőt-kap jegy.

adventi vásár megnyitó, hl02

Fontos, hogy a pécsiek ne hagyják otthon a Tüke Kártyájukat! A kártyatulajdonosok ugyanis a vásár ideje alatt minden étel, ital, ajándéktárgy vásárlásakor 10 százalékos kedvezményt kapnak!

Az adventi vásár nyitvatartását itt találjuk

November 25. és december 23. között a következő időpontokban:

Gasztroudvar hétköznap: 15.00–21.00; hétvégén: 12.00–21.00

Kézműves vásár minden nap: 10.00–20.00

November 25.: 17.00–21.00 óra; december 24.: 10.00–12.00 óra

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés