Itt eshetsz bűnbe Macaron Napon!

Idén március 20-án, pénteken lesz a világ legédesebb napja, ugyanis az isteni francia süteményt, a macaront ünnepeljük országszerte. Tavaly óta már Pécsett is hódolnak a cukrászdák az apró színes finomság nemzetközi napjának, idén pedig már nem győzünk a programok között válogatni. Csokorba szedtük, hova lesz érdemes ellátogatni a Nemzetközi Macaron Napon.

Mi is az a macaron?

Ez a trendi sütemény Franciaország cukrászdáiban teljesedett ki és vált a franciák egyik legjellegzetesebb desszertjévé. A leginkább habcsókra emlékeztető süti két kis korongja darált mandulából, cukorból és tojásfehérjéből készül, amelyet csokoládé- vagy más ízesítésű krémmel, esetleg lekvárral tapasztanak össze.

A nagy érdeklődésre való tekintettel korábban már közzétettük a „tökéletes macaron receptet”. IDE kattintva olvashatjuk el.

macaron_lesson-2

Ezt kiegészítve Lánczos Sándort, pécsi gasztrobloggert is megkérdeztünk, miért is olyan nehéz macaront készíteni, mik a sarkalatos pontok, ha úgy döntünk nekiállunk a gyártásának.

[quote]

A macaron készítése nem egyszerű feladat, egyáltalán nem könnyű. Szerintem sokat kell gyakorolni mire tökéletesítjük a technikát. Mindenki készüljön rá, hogy az első nem fog sikerülni, de megéri a próbálkozást. Rendkívül fontosak az alapanyagok, talán a legfontosabb, hogy a tojásfehérje tényleg “pihentetve” legyen, ezt a lépést semmiképpen ne hagyjuk el, továbbá fontos, hogy ne verjük túl, találjuk el a tökéletes sűrűséget, és hogy valóban mandula lisztet használjunk a készítéshez.[/quote]

Csokorba szedtük, Pécsett milyen programok lesznek március 20-án, a macaron világnapján.

[box title=”Jókai Cukrászda” box_color=”#ffa8a9″]

Március 20-án, pénteken a Jókai Cukrászda (Ferencesek utcája 6.) reggel 10-től este 9-ig várja az édesszájúakat finomabbnál finomall macaronokkal. Előzetesen annyit elárultak nekünk, hogy előre láthatóan tíz, szezonális ízzel találkozhatunk majd, és kifejezetten a Nemzetközi Macaron Napra készülnek 3, 5 és 10-es macaron csomagokkal, melyeket a vásárló válogathat össze magának. A Facebook eseményhez kattintsunk IDE.

Mennyi? Egy darab macaron 280 forint[/box]

macaron

[box title=”Varázslat Lakberendezés cupcake&coffee” box_color=”#bcff70″]

A Jókai tér 3 alatt is káprázatos macaronokkal találkozhatunk a nagy napon. A Varázslat cupcake-ben található macaronokról azt kell tudni, hogy picit nagyobbak mint az átlagosak, a Nemzetközi Macaron Napon pedig 16 féle édesség közül váloghathatunk. Lesz epres-rózsavizes, tojáslikőrös, kókuszos- lime-os és kávés-kardamomos. Hosszabított nyitvatartással várják az odalátogatókat, 10-től 8-ig. A facebook eseményt ITT találjuk.

Mennyi? Egy darab macaron 290 forint[/box] [box title=”Life1″ box_color=”#75c8ff”]

Rendkívül kretívnak tartjuk, hogy ezen a napon nem csak fölösleges kalóriát vihetünk be a temérdek kerek édességgel, hanem le is dolgozhatjuk azt! A Life1 (Bajcsy Zsilinszky út 2/1) macaron napi spinracinggel készül, aminek keretein belül egyszerre „bűnözhetünk” és tekerhetünk is. Azok a résztvevők ugyanis, akik 7:30kor vagy 17:30 csatlakoznak a tekeréshez, megkóstolhatják az isteni francia süteményt. Aki mind a két edzésen részt vesz, dupla édességgel lesz gazdagabb. IDE kattintsunk az eseményért.

Mennyi? Egy tekerés aznap PTE-s diákoknak és alumni kártyásoknak 1000 forint, bérleteseknek 300 forint, a standard jegy pedig 1100 forint.[/box]

macaron

[box title=”Yokka Kézműves Cukrászműhely” box_color=”#ff99c2″]

Bár nem a hagyományos módon, akciókkal és különleges ízekkel, de a Yokka Cukrászműhelyhez tartozó csapat is készül a Nemzetközi Macaron Napra. Mivel nekik minden nap macaron nap, ezért ők már februári kezdéssel minden hónapban tartanak 1-2 macaron készítő workshopot, melynek célja hogy a jelentkezők elsajátíthassák a francia édesség készítésének fortélyait. Bár a foglalkozás igen népszerű, a helyek általában percek alatt betelnek, folyamatosan indulnak újabbak. A kézműves foglalkozások nagyjából 4 órát ölelnek fel, az aktuális workshopokról pedig a Yokka Facebook oldalán tudunk érdeklődni, privát üzenetben.

Mennyi? Egy workshop ára 10.000 forint, melyből 15 macaron “sül ki” [/box]

Hirdetés