Műsort vezet majd Pécs Arca

Két hét múlva indul a köztévén Borbás Marcsi és férje, Krisztics Dezső legújabb produkciója Ég, föld, férfi, nő címmel. Az országjáró magazin két utazója Nagy Sándor műsorvezető és Weisz Fanni, Pécs jószolgálati nagykövete. A műsorban a két szereplő saját, szubjektív szűrőjén keresztül ismerhetjük meg a magyar tájakat határon innen és határon túl. 

Weisz Fanni korábban Borbás Marcsi vendége volt a Gasztroangyalban, aki ezen alkalommal említette Fanninak, hogy egyszer a jövőben szívesen forgatna vele egy műsort.

– Annyira imádtam, hogy ennyire hisz bennem. Aztán egyszer csak jelentkezett, hogy akkor itt az idő, kezdjük el. Nem is sejtettem, hogy valóban komolyan gondolja – meséli lelkesen a pécsi lány.

Ég, föld, férfi, nő, Weisz Fanni

Pedig a műsor készítői komolyan gondolták. Nem ismeretterjesztő, sőt, nem is esélyegyenlőségi magazint szerettek volna létrehozni, a cél egyfajta road movie, szubjektív útifilm volt. Egy szórakoztató, élménydús műsor, amely kétféle világnézet találkozásán keresztül mutatja be a magyar vidékeket. Fanni és társa, Nagy Sándor tehát inkább utazók, mint műsorvezetők a produkcióban.

– Elindulnak ketten felfedezni Magyarország határon innen és határon túli tájait, és az ő látásmódjukon – egy halló férfién és egy siket, törékeny nőjén – keresztül szeretnénk bemutatni a vidékek kevésbé ismert szegleteit. Mondhatnám úgy, hogy Fanni és Sándor kellőképpen lelépnek a térképről – magyarázza Krisztics Dezső, a műsor egyik producere és dramaturgja.

Ég, föld, férfi, nő, Weisz Fanni

Fanni a műsorban jelelve beszélget az interjúalanyokkal és utazótársával, ám olykor-olykor saját hangját is hallatja. És bár a műsor nem érdekvédelmi magazinnak készült, a pécsi lány úgy érzi, általa újabb ajtók nyílhatnak ki a fogyatékkal élők elfogadása előtt.

– Most úgy érzem, egy új fejezet érkezett el az életembe, az Ég, föld, férfi, nő sorozattal,a mely óriási előrelépést jelenthet és elindíthat egyfajta szemléletváltást az embereknél, hiszen a televízió formálja az ifjúságot. Örülök, hogy mindennek a része lehetek, sőt dupla öröm, hiszen ezt a csomó új csodát, ami most az életembe érkezik a műsorral rögtön tovább is adhatom a közönségnek.

A forgatásokat Fanni szülővárosában, Pécsen kezdték. A siket lány saját szemszögéből mutatta be a városban fellelhető kedvenc helyeit, elmesélte kedves emlékeit.

Az októberben induló sorozatot minden néző érteni fogja – mondja Krisztics Dezső. Bár elsőre furcsának tűnhet, hogy miként képes megérteni egymást egy siket lány, egy félig-meddig jelelő műsorvezető és egy abszolút nem jelelő interjúalany, a műsor készítői azt mondják, csak nagyon kevés helyen volt szükség feliratozásra.

Fotók forrása: az Ég, föld, férfi, nő című műsor Facebook-oldala

 

 

Hirdetés