Négy dolog a Design Pécsen, amit semmiképpen ne hagyj ki!

A Design Pécs a Budapest Design Hét hivatalos kísérőjeként újra porondon! Pécsi hölgyek – és urak – készüljetek, mert városunk kreatív rétege egy hétig bombáz majd bennünket jobbnál jobb programokkal! Mutatjuk is, hogy mit nem szabad kihagyni!

Az első évben még csak meghívásos alapon induló Design Pécs idén már harmadik alkalommal ad helyet a bemutatkozásra a város kreatív vállalkozóinak.

A tavalyi év sem volt sikertelen, de idén már akkor jelentkezni akartak a fiatal művészek, amikor még ki sem lett írva a program. Rozs Eszter, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara projektmenedzsere elárulta lapunknak, hogy nincs költségvetésük, mivel díjmentes a részvétel a programon. Ennek az oka, hogy segítsék a megye vállalkozásait bemutatkozási lehetőséggel, és elősegítsék ezzel a gazdasági fejlődést.

– Azáltal, hogy bemutatjuk ezeket a tehetséges kreatív vállalkozásokat, belekerülhetnek a közvélemény tudatába és esetleg tudatosan őket keresik majd a későbbiekben – így Eszter.

design pécs, főtér, workshop, program
A Főtér bár sok eseménynek szolgál helyszínéül

Szemezgettünk a programok között, és úgy döntöttünk, hogy kiválasztunk 4 olyan eseményt, amelyen mindenképpen érdemes részt vennünk! Íme:

Ingyenes műtermi fotózás az Almafotónál

Ha érdekel a fotózás világa, mindenképpen látogassunk el az Almafotó ingyenes műtermi fotózására! Itt kipróbálhatjuk, hogy milyen is profi, műtermi körülmények között mozogni, ráadásul a rólunk készült képeket haza is vihetjük. Az eseményre előzetesen nem kell bejelentkeznünk, a fotózás viszont érkezési sorrendben történik.

Helyszín: 7621 Pécs, Széchenyi tér 1., Főtér bár
Időpont: 2016.09.27 (kedd) 18.00

———————————————————————————————————————————————————–

Egyedi ékszerek készítése az Amasamod Látvány Ékszer Műhelyekben

Ezen a programon a kerámiaékszerek készítésébe nyerhetünk bepillantást. Bozsánovics Bianka vezetésével megismerhetjük az ékszerkészítés gyakorlati folyamatait. A készítők alkotásai megtekinthetők az ékszerboltban és természetesen mindenféle kérdésekkel is bombázhatjuk a művészeket.

Helyszín: 7621 Pécs, Király u. 26., Amasamod Ékszerüzlet
Időpont: 2016.09.30 (péntek) 18.00 – 21.00

———————————————————————————————————————————————————–

Arteria nyitott műhely

Ha kíváncsiak vagyunk, hogyan szépülnek meg a megmentett, régi, ipari és vintage bútorok, akkor ne hagyjuk ki az Arteria nyitott műhelyét. A csapat ráadásul október elsején méltón zárja majd a Design Pécset, a Burgers & Wheels záróeseményeként mindenféle egy-, két- vagy többkerekűvel találkozhatunk, és hamburgerezhetünk is a pécsi Streat jóvoltából.

Helyszín: 7624 Pécs, Vince utca 15/b
Időpont: Hétfő-szerda-péntek: 9.00-20.00-ig, kedd-csütörtök: 9.00-16.00-ig, szombat: 9.00-12.00-ig

———————————————————————————————————————————————————–

Drávai Dia táskakészítő workshop

designpécs, drávai dia, workshop

Készítsünk saját táskát Drávai Diával! A workshop keretein belül 1,5 óra és 2800 forint ellenében elkészíthetjük saját, monogramozott, egyedi táskánkat. Előzetes jelentkezés szükséges a kapcsolat@diadravai.hu címen!

Helyszín: 7624 Pécs, Hungária u. 47., Diadravai üzlet
Időpont: 2016.09.30.(péntek), 17.00 – 18.30

———————————————————————————————————————————————————–

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés