Színdarabot rendezett egy pécsi apuka

A pénz, a hatalom és a siker fontosabb, vagy a szeretet és a barátság? Ezt a kérdéskört feszegeti a Pécsi Kölyökszínpad előadása, ahol 10-14 éves korú gyerekek játszanak, és kifejezetten a kiskamaszokhoz szeretnének szólni. A hetvenperces bohózat különlegessége, hogy a történet egy pécsi apuka fejéből pattant ki.

A Pécsi Kölyökszínpad egy évvel ezelőtt alakult meg, ám az általános iskolás diákokból álló társulat ötlete nem volt új keletű Pécsen. Unger Pálma és korábban N. Szabó Sándor, színész-házaspár vezetésével évtizedekig működött a városban a Sziporka Gyermekszínpad. Az 1983- ban alakult társaság azonban tavaly az Emil és a detektívek című előadással elbúcsúzott a közönségtől, így az itt játszó gyerekeknek le kellett volna mondaniuk egyik lételemükről, a szereplésről. Ekkor jött a képbe Katreiner Antal, egy pécsi apuka, akinek a kislánya tagja volt a csapatnak.

színdarab, A társulat

– Amikor a pécsi színész-házaspár vezetésével működő Sziporka leköszönt, úgy döntöttünk néhány szülővel egyetemben, hogy nem kellene veszni hagyni a gyerekek tehetségét. Továbbra is szerettünk volna teret biztosítani a megmutatkozásra. Mivel korábban én már írtam könyvet, ezért magamra vállaltam a feladatot, és írtam egy saját darabot, majd színpadra is vittem azt – így a pécsi apuka.

A hetvenperces bohózat középpontjában Szél Kata áll, akinek a történet során el kell döntenie, hogy melyik a fontosabb, a PHS, vagy az SZB? Azaz a pénz-hatalom-siker, vagy a szeretet és barátság. A válasz pedig nem olyan egyszerű, mint az elsőre tűnik, Szél Kata ugyanis egy tanyasi világban felnőtt kilencéves kislány, aki belecsöppen a nagyvárosi forgatagba. Kata dolgát nehezíti, hogy egy orvosi rendelőben, Varázs Lóránt ajtaján keresztül egy mesebeli világba kerül, elérkezik Idelentbe, majd tovább megy Odaátba, de mielőtt Azonistúlhoz ér, még beugrik Amarrába is. Természetesen nem egyedül vág neki a kalandoknak, elkíséri őt Rím Elek és Skan Dia, akik ráadásul megismerkednek egy igazi modern boszorkánnyal, aki nem más, mint Gon Oszkár testvére.

[note note_color=”#ffc866″]

A bohózatot április 17-én, 23-án, 24-én, 30-án, illetve május 7-én és 9-én 15 órai kezdettel nézhetjük meg a Művészetek Házában.[/note]

színdarab, Jelenet 3

Szél Kata varázslatos kalandja már megélt két előadást a pécsi Művészetek Házában és úgy tűnik, hogy a főként gyerekekből álló közönség szerette a darabot.

– Úgy vélem a darabnak azért lehetett ekkora sikere,  mert ismertem a gyerekeket, és rájuk tudtam írni a színdarabot. Így tulajdonképpen ők szinte önmagukat játszhatják el, mindezt jó adagnyi humorral fűszerezve – mondja Katreiner Antal, aki egyben a társulat művészeti vezetője is.

A Pécsi Kölyökszínpad országszerte különlegesnek számít. Kevés olyan csak kiskamaszokból álló csapat működik ugyanis, akik rendszeresen fellépnek, ráadásul saját darabokat adnak elő. Így a jövőben országjáró körutat is terveznek, szeptemberben pedig szeretnék bővíteni a jelenleg 13 fős társulat létszámát.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés