Vega menük a pécsi rászorulóknak

Zöldségekből, gyümölcsökből főznek ételeket a pécsi Food Not Bombs vegetáriánus civiljei a rászorulóknak. A nemzetközi mozgalom már 2-3 éve felütötte fejét Pécsen, most azonban egyre nagyobb teret nyer az ideológia. A belvárosi kávézókban adománygyűjtő befőttes üvegeket is lehet találni, de bárki adakozhat étellel is – mindezt az éhezőkért teszik a fiatalok.

hirdetés

A Food Not Bombs mozgalom a ’80-as években indult, pár éve pedig magyar, sőt pécsi civilek is elkezdtek meleg, vegetáriánus ételeket osztani. Az akció célja, hogy a kidobásra szánt, de még emberi fogyasztásra alkalmas ételeket az arra jelentkező önkéntesek segítségével szakképzett szakácsok megfőzik, és az éhező rászorulóknak adják. Az ételosztás ebből kifolyólag egyben békés demonstráció is a túlfogyasztás ellen.

Vega étel

– Nem most kezdtük a főzést Pécsen, ugyanis az első osztásunk közel négy éve volt. Ám jelenleg egyfajta brandépítés folyik, hogy minél szélesebb közönséghez eljussunk, az érdekelteket összefogjanak. Ezért a napokban kísérleti jelleggel elhelyeztünk a belvárosi Nappaliban és a Streatben is adomány gyűjtő tégelyeket, hogy aki akar, támogathatja a munkánkat – így Terjéki Zsuzsa, a pécsi Food Not Bombs és a Zöld Fiatalok Egyesület Pécs tagja.

Kik vesznek részt?

A Szegénységellenes Hálózattal karöltve a pécsi csapat olyan projektet indít, amely során a főzésbe állami gondozott, hátrányos helyzetű gyermekeket vonnak be. Így a fiatalok bepillantást nyerhetnek a főzés praktikáiba, segíthetnek a hajléktalanokon, illetve az ételosztás után beszélgethetnek a Food Not Bombs tagjaival. Ehhez az akcióhoz a pécsi Faág Baráti Kör Egyesület is csatlakozik, akik havonta a helyszínt fogják biztosítani az ételosztáshoz. Az egyesület egyébként 1998 óta délutáni elfoglaltságot nyújt hátrányos és nem hátrányos helyzetű (7-18 éves) gyerekek és fiatalok számára önkéntesek segítségével. Az első közös osztás idén április 26-án, vasárnap lesz – a helyszínről az FNB Pécs Facebook-oldalán értesülhetünk.

– A kihelyezett adománygyűjtő tégelyek nem a főzés elsődleges forrásai, lényegei. Azért szeretnék, hogy nagyobb figyelmet kapjon a mozgalom, hogy a pécsiek meglássák: ez az egész akció nemcsak a hajléktalanokról szól, hanem a gyermekekről is, akik szeretnének részt venni a főzésben és az osztásban is – avat be Terjéki Zsuzsa.

Vegetables
Zöldségekből is lehet kiadós menüt főzni
[note note_color=”#61cc68″]

A csapat igazi célja, hogy megmozgassa az embereket, és felhívja a figyelmet arra, hogy bárki adakozhat. Nemcsak pénzzel, de étellel is, edényekkel és eszközökkel! Ugyanis ha minden tizedik ember eggyel több rizst vagy konzervet vesz és azt odaadományozza a FNB-csapatnak, akkor az már nagy segítséget jelent.[/note]

Miért pont vegetáriánus?

Az FNB-tagok egyrészt a túlfogyasztás miatt, másrészt anyagi szempontból – mivel a hústermékek egyre csak drágulnak -, harmadrészt pedig az egészséges étrend népszerűsítése miatt főznek vegetáriánus ételeket.

– Szerintem nagyon fontos, hogy a hajléktalanok is egészséges ételekhez jussanak, azaz a permetmentes, vegyszermentes zöldségekhez és gyümölcsökhöz, és jó lenne, ha húsból is kevesebb lenne. Ez lehetne a tökéletes étrend – így Hajdu Krisztián, a Támasz Alapítvány szakmai vezetője. Hozzáteszi, hogy a túlfogyasztás miatt is okos döntés a vegetáriánus ételosztás, ezért a Food Not Bombs pécsi csapata helyesen jár el.

Krisztián hozzáteszi: a hajléktalanok nagy része sajnos kizárólag a húst tartja “ételnek”, pedig zöldségből és gyümölcsből is lehet magas tápértékű ételeket főzni.