Tönkretehetjük a testünket a futással, ha nem figyelünk magunkra

Egyre gyakoribb, hogy a nők is aktív életmódot élnek, sőt, az sem ritka, hogy már-már fanatikusan sportolnak. Bár példaértékű, ha valaki rendszeresen, akár versenyszerűen sportol, sajnos a nőknél komoly gondokat tud okozni, hogy mindezt meggondolatlanul teszi. Dr. Gőcze Katalinnal, a PTE Sportmedicina Tanszék kutatójával beszélgettünk az úgynevezett női atlétatriászról, mely komolyan veszélyezteti a középkorú nőket.

Az utóbbi évtizedekben jelentősen megnőttek a női résztvevők a szabadidő-, verseny- és élsportban egyaránt. Ez örvendetes dolog, de nagy feladat is egyben a tudósoknak, hiszen ezzel egyidejűleg előtérbe került a női sportolók szükségleteinek és igényeinek azonosítása, kezelése. Dr. Gőcze Katalin, a PTE Sportmedicina Tanszék egyetemi adjunktusa elmondja, hogy a sportoló nőket sújtó női atlétatriász viszonylag új fogalom, a szakirodalom először 1992-ben említi. A fogalom alatt három tünetegyüttest értenek: táplálkozási zavart, menstruációs zavart és a csontritkulást.

– Néhány évvel ezelőtt a Harvard Egyetemen tartott sportorvosi továbbképzésen találkoztam a fogalommal. A probléma bizonyos sportágakban már gyermek-, kamaszkorban jelentkezhet. Engem főként a negyvenes korosztály foglalkoztat, főként azért, mert személyesen tapasztalom, hogy egyre több nő körében jellemző a versenysport. Nem ritka az sem, hogy már-már fanatikusan űznek mozgásformákat – avat be Gőcze Katalin. Mint mondja, ebből a szempontból különösen veszélyeztetettek a hosszútávfutó nők, akik legtöbb esetben nincsenek tisztában a hosszabb távon érvényesülő negatív hatásokkal.

A női atlétatriász a 21. század futónőinek egyik legnagyobb problémája lehet

A női atlétatriász tulajdonképpen egy tünetegyüttes, melyet a túlzott sportolás, és a nem megfelelő energiabevitel eredményez. A kórkép jellemzője az energiahiány miatt fellépő menstruációs zavarok, valamint az alacsony csontsűrűség, ami növeli a törések kockázatát.

– A nem megfelelő energiabevitel mellett kiemelten fontos megemlítenünk a zsírfélék fogyasztásának fontosságát, melyek hozzájárulnak a szervezet normális működéséhez, mint a hormontermelés, vagy zsírban oldódó vitaminok. Ha nem jutunk megfelelő mennyiséghez, a hormonális egyensúlyunk felborulhat, csontjaink gyengülnek, törékennyé válnak – így Gőcze Katalin.

A kutató kiemeli, hogy tovább rontja a helyzetet, hogy

a sportolók sokkal hajlamosabbak az étkezési zavarokra, mint az átlagemberek. Sporttevékenységtől függetlenül a nőknél ráadásul gyakrabban tapasztalható testkép-, illetve evészavar is.

Végül, de nem utolsósorban a női sportolóknál gyakrabban alakul ki testedzési függőség, illetve a kimagasló eredmény és fizikai állapot érdekében hajlamosabbak vagyunk extrém diétákat is bevetni.

Rendkívül fontos a prevenció, és a megfelelő tájékoztatás

Gőcze Katalin elmondja, hogy az atlétatriászból csak az egyik tünet áll fenn egy sportoló nő esetében. A prevenció, és a korai diagnózis viszont nagyon fontos, hiszen ha nem vesszük észre idejében, hogy baj van, visszafordíthatatlan elváltozások alakulhatnak ki testünkben.

– Hosszú távú következmények lehetnek a teljesítménycsökkenés, csont- és izomsérülések, de az életminőséget is közvetlen módon befolyásolhatja a kórkép. A legveszélyeztetettebb sportágakban – mint a torna, a tánc, vagy a hosszútávfutás – például igen gyakori a menstruáció hiánya, de előfordulnak fáradásos csonttörések is. Extrém példa, de láttunk már 35 évesnél csípőtörést emiatt a tünetegyüttes miatt – meséli a PTE egyetemi adjunktusa.

A megelőzés és a tájékoztatás nemes küldetésével egy kutatókból álló pécsi csoport járja az országot a PTE-s szűrőbusszal. A csapat célja, hogy minél több hosszútávfutó versenyre eljussanak, hogy ott adatgyűjtést, és szűrővizsgálatokat végezzenek.

– A szűrések során vizsgáljuk az egészségügyi állapotot, a táplálkozási szokásokat, és a testösszetételt is. Végzünk testalkat- és testtartáselemzést és sérüléskockázattal összefüggő mozgásszervi szűréseket, valamint csontsűrűségi mérést is. A sportolóktól vizelet- és vérmintákat gyűjtünk, melyekből elemzéseket készítünk, mindemellett pedig próbálunk alapos tájékoztatást nyújtani a futónőknek egészségügyi állapotukról – avat be Gőcze Katalin.

Mint mondja, idén már két versenyen voltak, novemberben pedig a 16. balatoni maratonon vesznek részt a PTE-s szűrőbusszal. A jövőben minél több futóversenyre szeretnének eljutni.

Hirdetés