A leggingsnek annyi!

2013-ban a bőr, az állatminta és a neon színek hódítottak a kifutókon. Idén többek között a midiszoknyák és a kék árnyalatok lesznek az uralkodóak. A szűk nadrágok leáldozóban vannak, a csipke marad, a fekete-fehér pedig megújul. Lánczos Benkő Tímea, stylist segítségével végignéztük, mi lesz a trendi 2014-ben. 

hirdetés
Uránia Mozi

Szűk helyett jön a lenge fazon

Talán a legnagyobb változás az idei éveben az lesz, hogy a leggingsek és lovaglónadrágok egyeduralmát megtörik a bő szárú fazonok. Természetesen nincs új a a nap alatt, a ’70 -’80-as években már hódítottak az élére vasalt darabok. A bő szabás a farmertól az elegánsig mindenféle stílusú nadrág esetében trendi lesz.

A bő szárú fazonok tulajdonképpen mindenféle alakon jól mutatnak, a lényeg a szabáson van. Az alacsonyabbak hordják magas sarkúval, és rövid (vagy betűrt) felsővel, hogy nyújtsa az alakjukat. Az erősebb csípővel megáldottak úgyszintén viselhetik, csak fontos, hogy hangsúlyozzák a derekukat és a dekoltázsukat. Egyedül a hasban erősebbeknek kell vigyázniuk ezzel a fazonnal, a bő szárú nadrágok ugyanis inkább betűrt, szűk felsővel mutatnak jól.

bőnadrág

Orchidea lila helyett kék

Bár korábban írtunk arról, hogy a Pantone Intézet hivatalosan az orchidea lilát választotta 2014 színének, a kifutók alapján úgy tűnik, az idei esztendő inkább a kék árnyalatok éve lesz. Az élénk kékek már tavaly is hódítottak, de idén a szürkés kéktől, a halványon át egészen a sötétkékig minden árnyalat divatos lesz. Sőt, bátran viselhetünk többféle kéket, vagy hasonló árnyalatokat együtt.

kék divat

Midiszoknyák

Bár hajlamosak vagyunk nagymamásnak titulálni ezt a viseletet, jobb ha tudjuk, a midifazon a nőiesség igazi szimbóluma. Ez volt szinte az első szoknyatípus, ami megjelent a II. világháború után a nők körében – meséli Lánczos Benkő Tímea.

– Ebben az időben Christian Dior megalkotja a New Look elnevezésű sziluettet. A nőiességet képviselő, derékhangsúlyos öltözék szigorúan térd alatt érő szoknyarésszel készül. A lágyság rá is fér a nőkre ebben az időben, hiszen a második világháború alatt sokszor a férfiszerepet is rájuk hagyja a sors és ez a ruházkodásukban is megmutatkozott.

Christian Dior divatforradalma
Christian Dior divatforradalma…

Miután a midiszoknya virágkora leáldozott, jó ideig háttérbe szorult ez a fazon, túl konzervatívnak számított. Ám 2014-ben ismét előkerült a szabásvonal.  Újra divatosak lesznek az ilyen megoldással készült szoknyák és egyberuhák, mind a szűk, mind pedig a bő, A-vonalú fazonok. Ez nem is baj, hiszen a konzervatívabb szoknyahossz kifinomultabbá teszi a megjelenésünket, ám azért nem árt vigyázni vele –  figyelmeztet a stylist. Az alacsony nők is viselhetik, de kizárólag magassarkú cipővel, a bokacsizmát pedig inkább felejtsük el, ha midiszoknyáról van szó.

A midit egyébként nem csak klasszikus összeállításban viselik 2014-től. A bevállalósabbak hordhatják mintás, vicces felsőkkel. Egy szabály van csak, hangsúlyozzuk a derékvonalat!

szoknya divat

2014-es Chanel divatbemutató: íme a midiszoknyák

[youtube url=”http://www.youtube.com/watch?v=lnanfptXwPg” width=”670″]

Fekete-fehér minták

A 2013-as év egyik kedvenc trendje, a fekete-fehér színpárosítás idén is velünk marad, sőt a csíkok mellett másfajta mintákkal – például virág vagy cikcakk – is megy majd, de visszatér a klasszikus tyúklábminta is. Az igazi újdonság pedig az, hogy ezeket kombinálhatjuk, variálhatjuk bátran, akár egy szetten belül is.

fekete-fehér divat

2014-es Phillip Lim divatbemutató: a kék és a fekete-fehér uralma

[youtube url=”http://www.youtube.com/watch?v=oB1woBCXkaE” width=”670″]

A csipke marad

Az idei, illetve az előző évek divatjából még 2014-be is elkísér minket a csipke. A csipkebetétek, csipkeszegélyek és a teljesen csipkés ruhadarabok egyaránt trendik lesznek, mégpedig elsősorban fehér, illetve világos pasztell árnyalatokban.

csipke

[note note_color=”#0fb6e5″ text_color=”#f1eeee”]És ami még lesz

A minták közül a pöttyös és a kockás minták lesznek igazán trendik. Előbbi ezúttal nem önállóan, hanem vegyes mintázatú anyagok elemeiként. Utóbbi mindenféle méretben és színben jöhet. [/note]

2 HOZZÁSZÓLÁS

Comments are closed.