Ha ilyen aranyos medveillusztrációt veszel, egyben pécsi vállalkozást is támogatsz!

Nemrég jártunk a medvegrafikáiról is ismert illusztrátor, Agócs Írisz otthonában, ahol munkáiról beszélt, a kedvünkért pedig ceruzát és ecsetet is ragadott. Most pedig egy igazán nemes kezdeményezés kapcsán merült fel a művész neve: a pécsi főtéren helyet kapó, népszerű „Pont, pont, vesszőcske” étterem és kávézó segítségére sietett, hogy támogassa a járvány miatt nem könnyű helyzetbe került vendéglátóegység munkáját. Mutatjuk.

hirdetés
Uránia Mozi

A vendéglátóhely hivatalos Facebook-oldalán jelent meg a hír, miszerint Agócs Írisz nekik ajándékozta néhány mackórajzát, hogy azokat áruba bocsáthassák, ezzel is némi plusz bevételhez jutva, amíg újra ki nem nyithatnak a megszokott módon.

A Pont, pont, vesszőcske egyébként most is napi elviteles ételkínálattal jelentkezik, vagyis eddig szerencsére nem kellett lehúzniuk a rolót, de nyilvánvaló, ahogy minden gasztronómiával foglalkozó vállalkozás, így az éttermet – és egyébként a mellette helyet foglaló Pécsi Pagony könyvesboltot is – üzemeltető házaspár sincs könnyű helyzetben.

Az étterem egyik tulajdonosa, Kovács Judit lapunknak elárulta: „a Pont, pont, vesszőcske kávézó és családi élettér lényege a személyes találkozás, az együttlét, ez egy hely a belvárosban, ahova a kisgyerekes családok is bátran beülhettek. A vírushelyzet éppen ezt a lényeget vette el a helytől, mindannyiunktól. Agócs Írisz a hely törzsvendégeként úgy érezte, hogy szeretné, ha fenn tudnánk maradni és felajánlotta az általa készített képeket. A bevételt pedig teljes egészében a kávézó fenntartására fordíthatjuk. Ezért hálás köszönetünk. És már keresik is a képeket, aminek nagyon örülünk!”

Le a kalappal az illusztrátor előtt, aki a helyi vállalkozás segítségére sietett. Ez aztán az igazi pécsi összefogás!