Oltári szépészeti bakik

Biztos mindenkinek van néhány kínos történet a tarsolyában, amiért annak idején otthagyta a fodrászát, kozmetikusát vagy manikűrösét. Természetesen bárki hibázhat, ám sajnos ez néha a vendég elvesztésével jár. Csokorba szedtünk néhány kínos sztorit, ami jobb lett volna ha inkább meg sem történik.

[box title=”Zsanett (29)” box_color=”#69c47a”]

Több mint tíz évig jártam a kedvenc kozmetikusomhoz, aki a pályafutása végén már kezdte elveszíteni a kézügyességét. Egyik alkalommal, a szokásos fazongyantát csinálta, de olyannyira megrántotta a gyantapapírt, hogy véraláfutásos lett a combom. A látvány egyenesen ijesztő volt. Hát, az igazat megvallva nem mentem többet hozzá, amit ő is megértett, a kék-zöld foltokat pedig győztem magyarázni a kedvesemnek.[/box]

Szépészeti baki, nő, tükör, elégedetlen, boldogtalan

[box title=”Kati (23)” box_color=”#65c8a0″]

Szokásos rutin tőfestés alkalmával jártam a fodrászomnál, akinek ezúttal egy gyakornok is besegített. Minden jól ment, a gyakornok felvitte a hajamra a hamvasító festést, és rajta hagyta a megszokott ideig. Ám a mosásnál eltorzult az arca. Kiderült, hogy a kétszer annyi hamvas színt vitt fel, ami azt eredményezte, hogy türkizkék hajjal léptem ki a szalonból. Kárpótlásként nem kellett fizetnem, mégis 6-8 hajmosásba telt, mire a hajam ledobta a “hamvas” kék árnyalatot. Többet nem látogattam vissza abba a fodrászatba.[/box]

[box title=”Ivett (30)” box_color=”#39ea8b”]

Mindig is sötét hajú, sötét szőrű lány voltam, ami tinédzser korban hatványozottan kínos. Gimnáziumban elhatároztam, hogy megszabadulok a rendkívül dús kar, illetve bajusz szőrzetemtől, a választás pedig a gyantára esett. Elmentem a kozmetikusomhoz, elmondtam mit szeretnék, azonban vagy amiatt mert a szakember túl durván gyantázott és nem is használt bőrnyugtatót, vagy az én bőröm volt túl érzékeny, de napokig vörös foltok éktelenkedtek nemcsak a karom, de a szám felett is. Oltárian bepánikoltam, pár napig nem is mertem suliba menni, közröhej tárgya lettem volna.[/box]

kozmetika

[box title=”Petra (27)” box_color=”#50c4b3″]

Évekig jártam a fodrászomhoz, az utolsó alkalommal azonban valami “elromlott” nála. Nem tudom mi történhetett, valószínűleg úgy gondolta,  nagyot újít a frizurámon, amibe biztosan nem mentem volna bele. Az amúgy barnás hajam frufru részét szinte hidrogén szőkére festett. Természetesen én is béna volta, nem mertem neki szólni még a végén sem, hogy egyáltalán nem tetszik ez a vagány stílus. Sírva rohantam haza, hogy otthon anyukámmal befessük barnára, de még hetekig szenvedtem mire végleg eltűntek a szőke tincse a hajamból.[/box] [box title=”Ibolya (26)” box_color=”#428fd2″]

Hasonló sztorija biztosan mindenkinek volt, számomra feledhetetlen élmény. Egyetem alatt színészként is tevékenykedtem, hétvégén pedig közelgett a premier. Azon a héten nyitott egy új szolárium, ahova testvéremmel el is látogattunk. Nem ismertük a rendszert, a szakember segítségét kértük. Megnyugtatott, hogy bízzuk rá magunkat, és befektetett a gépbe. Mondanom sem kell, elmérte az időt, aminek következtében olyannyira megégtem, hogy távolról vöröslöttem az utcán. A színem egyébként másodlagos volt, sokkal jobban “zavart”, hogy úgy fájt a bőröm, hogy sírni tudtam volna. A hétvégi premier így nemcsak  kínos volt, de egyben  iszonyatosan fájdalmas![/box]

Szolárium

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés