Pécsi lány egyedi ékszereit viselik országszerte

Gyönyörű ékszerek kerülnek ki Bianka kezei közül, aki egyetemi tanulmányai alatt döntötte el, hogy kitanulja az ötvös szakmát. Álma megvalósításával nem is várt sokáig, hiszen első kollekcióját másfél éve készítette el. A pécsi lány az alapfokú egyetemi képzés után költözött el a városból, de tervei között szerepel, hogy a jövőben itt is árulja majd különleges ékszereit.

hirdetés

Mikor költöztél el Pécsről, és terveid között szerepel-e, hogy visszagyere?
– Pécsen a közgazdaság-tudományi karra jártam, de már az utolsó félévben elhúzott onnan a szívem, így kimentem Spanyolországba Erasmus-sal. Ebben a tavaszi félévben volt a tovább jelentkezés időszaka is és egyértelmű volt, hogy Budapest lesz az első helyen. Ez most már lassan 5 éve lesz.

boribianka_jewels_4
fotó: Kárász Karolina

Diplomád alapján milyen végzettséged van?
– Diplomám alapján közgazdász vagyok, Budapesten végeztem el a mester szakot.

Miért döntöttél úgy, hogy nem a diplomád segítségével helyezkedsz el, hanem saját vállalkozásba kezdesz?
– Egész gyerekkoromban imádtam ékszerekkel foglalkozni, de Pécsen eszembe sem jutott, hogy elkezdjek mást tanulni. Amikor azonban felkerültem Budapestre, az volt az első, amit kiderítettem, hogy az egyetem mellett hol tudok ötvösként tanulni. A következő évben el is kezdtem járni a Budai Rajziskola ötvös szakára. Életem legjobb döntése volt egyben, hogy az egyetemet is megcsináltam és kitanultam egy szakmát is. Ma rengeteg hasznát veszem ennek a gondolkodásnak és lassan másfél éve a saját vállalkozásomat és márkámat építem.

boribianka_jewels_8
Bianka munka közben (fotó: Kárász Karolina )

Igazán különlegesek az ékszereid. Mikor határoztad el, hogy kitanulod az ötvös szakmát?
– Imádok ékszereket készíteni, főleg, ha elfog az ihlet. Az elhatározás már nagyon régen megszületett, de amikor Budapestre kerültem, akkor éreztem azt, hogy ennek most van itt az ideje.

Művész és mesterember vagy egy személyben. Mivel jár egy saját márka felépítése? Segítenek benne mások is?
– Nagyon sokat segít az, hogy egyben közgazdász is vagyok, sokkal szélesebb a szemléletem és talán kevésbé vagyok elveszett. A márkaépítés rengeteg dologgal jár, a termékek készítésével sokszor elmegy a napom, de emellett minden mást is én csinálok. Egyelőre nincs segítségem a kedves családi és baráti támogatáson kívül, de lassan szükségem lesz egy segítőre.

boribianka_jewels_5
fotó: Kárász Karolina

Valamennyi darab aprólékosan kidolgozott, többségük sajátos mintázattal rendelkezik. Mi inspirált a kollekció elkészítésében?
– Nehéz lenne ezt tárgyiasítani, sokszor egy impresszió, egy forma inspirál. Szeretem a geometriai formákat, ezekben inkább az építészet vezeti a gondolataimat. A másik nagyobb inspirációs forrásom a természet és a világegyetem. A világegyetem visszatérő motívum lesz a munkásságomban, azt érzem. A FOLDED kollekcióban minden ékszernek egyedi mintázata volt, a mostani tavaszi-nyári kollekció pedig a geometrikus vonalat erősíti.

boribianka_jewels_3
fotó: Kárász Karolina

Nyilvánvalóan hosszabb idő egy-egy darab megalkotása. Csak rendelésre készülnek az ékszereid, vagy folyamatosan gyártod őket?
– Kétféle ékszert készítek. Egyrészt egyedi megrendeléseket is teljesítek, ahol a megrendelő igényének megfelelően, egyszeri alkalommal készül el az ékszer. Ezek általában nemesfém ékszerek fontosabb alkalmakra, születésnapokra, eljegyzésekre, házasságkötésekre. Ezek mellett pedig mindig készítem az adott szezonos kollekció darabjait. Ez folyamatos munka, hiszen járok vásárokra is, Budapesten egy boltban megtalálhatóak az ékszereim, így mindig kell, hogy legyen utánpótlás.

boribianka_jewels_7
fotó: Kárász Karolina

Szerencsére Pécsen is egyre több olyan üzlet nyílik, ahol egyedi ruhákat és kiegészítőket szerezhetnek be a helyiek. Tervezed, hogy itthon is árulod az ékszereid?
– Szuper lenne otthon is értékesíteni az ékszereimet, de egyelőre még Budapestet sem aknáztam ki.

Várhatunk-e új kollekciót tőled? Mi lesz a Boribianka Jewels jövője?
– Igen, minden szezonban tervezek új kollekciót, így hamarosan debütál az idei tavasz-nyári kollekció is. A mostani kollekció nagyon finom, nőies, de mellette igazán geometrikus. Ez lesz az első kollekció, amiből lesz limited edition széria is, ami ezüstből fog készülni.

boribianka_jewels_2
fotó: Kárász Karolina