A Skizopolisz lehet az idei nagy felfedezés

Lénárd Róbertet tartják a dramaturgok az idei Nyílt Fórum favoritjának. A zentai születésű, harmincéves drámaíró Skizopolisz című darabját felolvasó-színházi előadás keretében ismerhették meg az érdeklődők. A Színházi Dramaturgok Céhe tavaly is kitüntetett figyelmet szentelt a rendező diplomával is rendelkező fiatalembernek, miután Virrasztók című drámájának ugyancsak felolvasó-színházi lehetőséget teremtettek, a műről kerekasztal-beszélgetést tartottak, sőt, meg is jelentették a Nyílt Fórum Füzetek tavalyi kiadványában. Lénárd Róbert minden ízében színházi ember. Ír, rendez, sőt, játszott is.

hirdetés

– A színészetet inkább csak „tanulságos balesetnek” nevezném az életemben – visszakozik a fiatal szerző. – Úgy történt, hogy asszisztáltam egy előadásban, amihez nem volt elég fiúszereplő, és Urbán András rendező felkért, társuljak be a produkcióba. Ám színészi ténykedésem csak megerősített abban, hogy jobb nekem a színpad túloldalán. Rendező lettem, az Újvidéki Művészeti Akadémián diplomáztam 2008-ban. Az írás csak emellé jött.

– Emellé? Hisz sikert sikerre halmoz a darabjaival!

– Úgy kezdődött, hogy amikor 18 évesen elkezdtem színházzal foglalkozni, az volt az érzésem: bármennyire is szeretném, nem biztos, hogy Csehov vagy társai révén kell ezt megtennem. Viszont kedvemre való irodalmi alapanyagot nem találtam. Gondoltam, írok egyet magamnak, és azt állítom színpadra. Így született meg a Fogságban című fércmű. Hagyjuk is, nagyon régen volt.

– Mégis fontos pillanatnak bizonyult, hisz elindult az életében az írói vonulat.

– Valóban, bár akkor több év szünet következett e téren. Aztán amikor 2009-ben a szabadkai teátrum drámapályázatot hirdetett, úgy döntöttem, megpróbálom. Azóta állandó szerzőjük vagyok.

– Mi módon lehet a friss drámákkal jelen lenni a Nyílt Fórumon?

– A dramaturgok útjai kifürkészhetetlenek. Nem tudom, mi az útja-módja, mi alapján választanak, s hogyan döntik el, mely darabokat hívják meg. Talán magam sem fogtam még föl az igazi súlyát és jelentőségét annak, hogy itt vagyok. Ugyanis rájöttem: miután az utolsó mondat végére kiteszem a pontot, a dráma elkezdi élni a maga önálló életét. S ebben van valami félelmetes és riasztó is.

– A Skizopolisz miről szól?

– Két cselekményszál fut benne párhuzamosan, melyek csak nagyon érintőlegesen, a metafora szintjén találkoznak egymással. Az egyik szálon egy fiú szexuális zsarolás alá veti a tanárnőjét, hogy átmenjen a negyedéven; a másik szálon pedig egy srácot webkam-szex üzletbe hajszolnak.

– Miért Skizopolisz lett a címe?

– Nem a kettős személyiségre vonatkozik, hanem Deleuze és Guattari híres és jelentős könyvében, az Anti-Oidipuszban van egy olyan meghatározás, hogy a mai ember: a skizofrén ember, ellentétben a freudi paranoid emberrel. Tehát az a fajta identitásnélküliség, identitás-szétesés, ami a sajátunk, sokkal inkább a skizofréniára hajaz, mint annak idején a paranoia volt jellemző az emberiségre. Én mindezt megpróbáltam kivetíteni egy városra. Egészen pontosan Szabadkára, ám az egyik barátom szerint tipikus budapesti történetet írtam. Valószínűleg minden város skizoid valamennyire.

– Megragadható, hogy az alapötlet honnan származik?

– Abszolút! Pontosan emlékszem a szituációra. Tavaly tavasszal volt Virrasztók című darabom bemutatója Szabadkán, s én aznap éjjel egy hotelben aludtam. Másnap reggel, amikor kimentem a teraszra cigizni, azt láttam a túloldalon, hogy egy cigány és egy punk srác együtt hányják a szenet, miközben elsétál előttük egy Monarchiából visszamaradt dáma, napernyővel a kezében – ez annyira szürreális látvány volt, hogy bevésődött az emlékezetembe, noha Szabadkán ez a két világ valóban párhuzamosan létezik. Ez indította el bennem a gondolatot. Aztán hogy a konkrét élményből pontosan hogyan és milyen dráma születik, csak a Jóisten tudja lekövetni.

– Mit jelent az alcím, hogy maskarádé 14 jelenetben?

– A ruhák fontossá válnak a darabban. Látunk benne egy föltehetően nagyon gazdag ficsúrt, aki szándékosan szakadtan öltözik; az ő antitéziseként a másik szálon találunk egy csóró fiút, aki szegény, mint a templom egere, mégis egyfolytában zakót hord. Egy idősödő hölgy pedig valamikor, hippi korában nudista volt, és erre borzasztóan büszke. Közben pedig valaki minduntalan feltűnik az új csipkeblúzával… A darab végén a két főszereplő, ha nem is meztelen, de minimál ruhában vannak, vagyis pont a lényegi különbségek tűnnek el, melyeket a ruha és a szociális helyzetük rájuk mért a darab folyamán.

– Miért nem Róbert rendezi saját művét a felolvasó-színházban?

– Őszintén? Eszembe se jutott, igaz, nem is kérdezték meg, hogy szeretném-e. Amúgy ritkán rendezem a saját darabom, mert nehezebb tőle távolságot tartanom, nehezebb szabadon ránéznem a szövegre. Hasonlóra panaszkodott egykoron Brecht is, mert bár szerette színpadra vinni a maga darabjait, állítólag a főpróbahét utolsó napjain rengeteget káromkodott, és szidta a szerző jó édesanyját. Engem is inkább mások szövegei érdekelnek.

– A Nyílt Fórumnak miben áll a jelentősége?

– A nevében rejti: a fórum jellegében. A szakmából sokan vannak jelen dramaturgok, rendezők, művészeti vezetők, akiknek a kezében van a kortárs drámák sorsa is. Elég csupán Székely Csabát említenem, akinek két éve a fórum megjelentette Bányavirág című darabját, amely akkor a POSZT-on megnyerte a legjobbnak új műnek járó Vilmos-díjat, majd több helyütt be is mutatták. A marosvásárhelyi szerző tavaly ugyanitt a második darabbal, a Bányavaksággal szerepelt a fórumon, aminek ugyancsak egyenes útja vezetett például a marosvásárhelyi színházba, ahol Sebestyén Aba rendezésében mutatták be, s íme, ezt a produkció „visszakanyarodik” az idei fesztiválra, s a versenyprogramban, a legjobbak között méretteti meg magát. Időközben elkészült a trilógia záró darabja is, a Bányavíz, ami az Örkény Színház drámapályázatán nyert első díjat. Szóval, a Nyílt Fórum nem egy jelentéktelen intézmény! Friss kiadványukból egy drámára volt csak időm eddig, a pécsi Kelemen Kristófét olvastam el, s meg kell mondjam: piszok jót írt!

– Még a végén megrendezi. De addig is, mi a következő munkája?

– Márai Sándor regényének, az Eszter hagyatékának a színpadi átdolgozását rendezem Huszárik Kata és Király Attila főszereplésével Budapesten, a Spirit Színházban. November elején lesz a bemutató.

– Meddig marad a POSZT-on?

– Végig itt vagyok, nézem, élvezem, szeretem. Legfrissebb élményem a harmadéves színművészetisek Hamlet vizsgaelőadása. Sokan elaléltunk a produkció láttán. Szenzációs volt! Igazi Zsótér-rendezés.

– Íróként mi foglalkoztatja mostanság?

– Sok minden kavarog a fejemben, de még csak homályosan, ezért nem is beszélnék róla, mert ha most lenyilatkozom, hogy horrordrámát írok az új szerb vezetésről, és kisül belőle egy mikrodráma, ami a padláson játszódik, akkor azt biztosan számon kérnék rajtam. Nyáron kiderül, merrefelé kanyarítom a tollat.