Amikor egy Halott Pénz daltól szomorúak leszünk

Köztudomású, hogy Pécs a hazai könnyűzene egyik legfontosabb központjaként kitermelt már magából olyan országszerte híres zenekarokat, akiknek slágerei minden rádiócsatorna műsorában már „alapfelszereltségek”. De miként játszák mások, ezeket a pécsi dalokat? Ezek az átiratok hol rosszabbak, hol talán jobbak is, de mindenképp érdekesek. Szemezgettünk kicsit a YouTube-ról, nézzük tehát a pécsi bandák dalainak feldolgozásait!

Kispál és a Borz – Szívrablás

A Kispál slágerét a közel 10 éve alakult, kifejezetten egyéni hangvételű Maszkura és a Tücsökraj dolgozta fel, akik ugyan a soul és a funk irányában mozognak, ez a feldolgozásuk mégis inkább nyugis, sanzonos, kávézó-hangulatú lett, ami illeszkedik némileg a Kispál eredeti dalához, de sokkal csendesebb, kevésbé kifakadós.

Kispál és a Borz – Mialatt az ég

Marge fogta ezt a dob-gitár (és persze ének) központú Kispál dalt, vonósokkal varázsolta szép, selymes, mégis kifejezetten dögös dallá, amiben persze nagy szerepe van az énekesnő hangjának is. El lehet vitatkozni azon, hogy ez az akusztikus, kevésbé nyers feldolgozás jobb-e az eredetinél, annyi mindenesetre biztos, hogy nagyon szép munka.

30Y – Bogozd ki

Elég egyértelmű húzásnak tűnik, hogy a 30Y egyik legnagyobb koncertslágerét, a pörgős Bogozd ki című dalukat nyugodtabb verzióban adja elő az Ear Whiskey. A kontraszt szembetűnő, a dal viszont nem veszített „fülbemészóságából”, szóval aki eleget ugrált már erre a számra, az most pihenhet is rá.

Van azonban egy sokkal kreatívabb Bogozd ki-feldolgozás is, amit a Subscribe készített. Akusztikusnak akusztikus, lassabb és nyilván kevésbé bulis, viszont a metálzenekar énekeseinek felelgetős-éneke és az akusztikus gitár helyett uralkodó zongora nagyon szívhez szóló – már-már negédes – dallá tette a 30Y klasszikusát.

Punnany Massif – Vendéglátós és Másfél hete

Kevés nagyobb felüdülés van annál, mint amikor Molnár Katalin rádöbbenti a Vendéglátós-feldolgozásának hallgatóit arra, hogy van élet a rap után. A Punnany szövegelését szomorú, borongós énekre cserélték, a Vendéglátós így pedig majdhogynem új értelmet kapott.

Hasonló a Másfél hete című daluk feldolgozása is, hiszen Fejes Szandra egyértelműen elviszi énekével a dalt, de hát a Punnany-t nem is feltétlenül azért szeretjük, mert a srácok nagy dalos pacsirták.

Halott Pénz – Van valami a levegőben

Molnár Katalin sportot űz a pécsi slágergyárosok megmozgató dallamainak átdolgozásából. A Halott Pénz party-himnuszát is érzékenyen, szomorkásan, lassan billentyűzgetve adja elő, így pedig a dal már-már elgondolkodtatóvá – de minimum drámaivá – válik.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés