Hogyan történhetett az, hogy egy 65 évig álló mérgező, füstölő, 70 méteres salakhegy felrobbanhatott, összeégetve több mint 30 embert, romba döntve a pécsi panelgyár egyik csarnokát?
Bizonyára élnek még a városban olyanok, akik emlékeznek a hírhedt pécsi salakhegy felrobbanására. Akik viszont még nem hallottak erről a tragikus és nem mindennapi pécsi esetről, azok feltehetően tátani fogják a szájukat a robbanás részleteit olvasva. A következőkben Gyürüs Lajos, a Régi Pécs blog szerkesztőjének kimerítő kutatási eredményeire és korabeli újságcikkekre hagyatkozunk.
Egy millió köbméter salak
Szóval, kezdjük az elején: mi is volt és hol is volt a pécsi salakhegy? A hegyet, mely később oly sok problémát és tragédiát okozott a városnak, a Pécsújhegyi Dunagőzhajózási Társaságnak, azaz a DGT-nek köszönhette Pécs, ugyanis a társaság erőművében – ahonnan 1918-ban megindult Gyárváros áramellátása – keletkezett salakot és pernyét egy kötélpályás rendszer szállította és szórta le egy helyre, ami aztán idővel heggyé nőtt, méghozzá nem is akármekkorává: a hatvanas évekre egymillió köbméter salakból állt!
A mérgező hegy
Az itt felgyülemlett salak 30-40 százaléka még éghető volt, ezért is lehet az, hogy a hegy környékén kialakult telepen élő szegények téli fűtőanyagként használták azt, amivel nem is lenne sok gond, azt leszámítva, hogy nem volt épp egészséges a folyamatosan füstölő hegy mellett élni. És nemcsak a közvetlen környezetében élők számára, hanem a városiak számára is veszélyes volt, hiszen ha Pécs szíve felé fújt a szél, az vitte a városba a hegy szennyező, fekete, pernyés-hamvas füstjét is.
Annak céljából, hogy mindezt megszüntessék, 1960-ban kitalálták, hogy mérgező fenolos vízzel fogják locsolni az ekkorra már 70 méter magasságúra nőtt hegyet, mivel az megköti a salakot, ami aztán így nem porzik és füstöl tovább. Ez némileg esetleges módon történt, derül ki egy korabeli újságcikkből:
„A vegyipari üzemeknél állandó probléma a fenolos víz elnyeletése. A Kokszmű a múlt év végén a közelben lévő salakhegyet szemelte ki erre a célra. A tervnek megfelelően három nagy betontartályt építettek a salakhegy tetején. A tartályok alját csak lazán téglázták ki, hogy a fenolos víz a salakhegybe szivároghasson. Egy alkalommal az egyik tartály oldalfala talajlazulás miatt megrepedt, és nagy mennyiségű fenolos víz zúdult le a salakhegyről. A lehordott, fenolos vízzel átitatott salak megkeményedett, olyannyira, hogy csak csákánnyal, illetve ásóval lehetett megbirkózni vele. A fenolos víz és a salak nyilván valamilyen kémiai reakcióba lépett egymással. Ez utóbbi felfedezés okozta a legnagyobb örömet, hiszen egyértelmű volt, hogy a porveszélyt megszünteti.”
Emellett a salakot építőipari adalékanyagként is felhasználták a pécsi panelek építésekor, a hegy közelében lévő panelgyár kísérleti csarnokában. Így tehát a hegy mérete több megoldásnak köszönhetően apránként csökkenni kezdett.
A robbanás
Mindez azonban nem akadályozta meg a katasztrófát, ami 1962 szeptember 11-én történt: a hegy belseje berobbant, a robbanás pedig szétvetette a hegyet, amit csak egy vulkán kitöréséhez hasonlítottak. Gyürüs Lajos szerint Újmecsekaljáról nézve olyannak tűnt, mint egy atomrobbanás.
A menekülő gyári dolgozók a rájuk eső izzó salaktól és pernyétől égtek meg. Összesen 31-en égtek meg így, de sokakat a gyár romjai alól, salakból kiásva mentettek meg. Gyürüs egy szemléletes adatot is talált: a robbanás 6-8 darab, összesen 30-40 tonnányi panelt 10-20 méter távolságra repített.
A közeli panelüzem fölött „hatalmas, gombaformájú füst és porfelhő tornyosult” – írja Gyürüs. A robbanástól romba dőlt üzem épületeit 8 méter vastagon betemette az 1200 fokon égő salakos pernye. A kivonuló tűzoltók a mérgező gázokkal teli salakfelhőben álltak tanácstalanul.
Mi történt?
Nem csoda tehát, hogy sokan azt hitték a városban, hogy egy bomba robbant Pécsen! Nyilván nem erről volt szó. De akkor mi történt?
A salakhegy belseje öngyulladás következtében már évek óta égett, közben viszont salakmintavétel céljából fúrásokat végeztek a hegy belsejébe, ahova befecskendezték a fúrófejet hűtő vizet. A befolyt víztől megnőtt a hegy belsejében a nyomás, és – írja Gyürüs – amikor az égés következtében „az izzó salaktömeg összezsugorodott, az azt lefedő pernyeréteg megcsúszott, és a keletkezett repedésen az óriási vízgőznyomás robbanásszerűen kilövellte az égő salakot”.
65 év alatt tűnt el
A felrobbant hegy annyira azért nem robbant fel, hogy végleg el is tűnjön, ezért 1963 nyarán nekiestek az eltüntetésének, vízágyúkkal locsolták, alacsonyabbá tették, megkötötték a salakot és befedték földdel, hogy ne porozzon.
Idővel pedig elkezdték felhasználni a hegy salakját, 1977-ben utakat és házakat építettek belőle, de még 1978-ban is arról írtak az újságok, hogy évente több százezer tonna salakot ásnak ki belőle, amit a hőerőműben hasznosítanak. A 65 évig álló hegy 1983-ra tűnt el teljesen.
