Bezzeg régen nagyon rosszak voltak a pécsi fiatalok!

Az 1800-as évek végén így bagóztak a kisfiúk (illusztráció)

Bezzeg régen minden jobb volt? Hát nem. És nemcsak a „mai fiatalok” élnek bűnös életet, hanem így volt ez az 1800-as években is, amikor a pécsi gyerekek olyan szemtelenek, neveletlenek és rosszak voltak, hogy külön városi rendeletet hoztak a visszafogásukért.

Egykoron Pécsen keményebb volt a fiatalság, mint manapság. Annyira, hogy 1899-ben a pécsi közgyűlés hozott egy olyan rendeletet, amelyben a 13 éven aluliaknak megtiltották a dohányzást, emellett a 15 éven aluliakat eltiltották a nyilvános buliktól és a szórakozóhelyek, valamint a kocsmák látogatásától. Ennyit a régi szép időkről.

Pécsi módi: szentmisét káromkodással zavarni

De valóban ilyen kezelhetetlenek voltak az 1800-as évek végén a pécsi gyerkőcök? Mészáros Balázs „A gyermekek fegyelmezése a nyilvános városi terekben” című írása (Pécsi Szemle/Pécs Története) efelől kétséget nem hagy.

Az 1800-as évek gyermekei nem tréfáltak
Az 1800-as évek gyermekei nem tréfáltak (illusztráció)

Mint írja, a budai külvárosban élő 12-18 éves inasokkal és munkás suhancokkal az volt a probléma, hogy káromkodásaikkal, hangoskodásaikkal, provokációikkal állandóan zavarták a környék lakóinak nyugalmát. Az Ágoston téren is ez volt a helyzet, egy kis illegális szerencsejátékkal megbolondítva, amelyről egy pécsi plébános így számolt be 1883-ban:

„…a pécsi külvárosi terjedelmesebb köztereken az ifjúság vasárnap összejön és ott a legdurvább, a legimmorálisabb beszédek és éktelen káromkodások között, a már nagyon elharapódzott pénzfelverést játsszák. Addig, míg az ájtatoskodó hívek reggel szentmisét és szentbeszédet hallgatnak… ezen ifjak, kikhez rendesen 17-18 éves suhancok is csatlakoznak, botrányos játékukat űzik és botrányos káromkodásaikkal a templomban ájtatoskodókat zavarják”.

Ha valaki kiment a templomból, hogy szóvá tegye a fiatalok ordenáré viselkedését, olyan agresszív szitokzuhatagot zúdítottak rá, hogy menekülhetett vissza az Úr házába. Nem hiába döntöttek úgy a város plébánosai és iskolavezetői, hogy „czélszerű volna ünnepnapokon egy rendőrt kirendelni az Ágoston térre”.

Azonban nemcsak a zsarukkal kívánták rendszabályozni az ifjonc csürhét, hanem a vallásos nevelés megerősítésével is, ezért 1884-ben arról döntöttek, hogy a nehezen kezelhető iparostanoncok számára vasárnap hajnalban külön istentiszteletet is tartson a belvárosi plébános.

A cigi lopáshoz vezet

A kiabálás, szitkozódás, káromkodás és visszadumálás mellett komoly gondot okozott akkoriban a fiatalok dohányzása is. Egy korabeli lap így számolt be a szörnyűségről:

„…a figyelmes szemlélőt erkölcsi rettegés fogja el, amint azt látja, hogy éretlen suhancok, népiskolai diákok és tanoncok fogadásból olyan fesztelenül füstölnek a parázsló rudacskákkal a szájukban, mint a vénemberek.”

Az 1800-as évek végén így bagóztak a kisfiúk (illusztráció)
Az 1800-as évek végén így bagóztak a kisfiúk (illusztráció)

Egy másik újság a dohányzást egyfajta kapudrognak titulálta 1884-ben, ami a tolvajláshoz vezet:

„…alig felcseperedett, hüvelykmatyifajta iparostanulók az utcán végig szivarozgatnak. Ez azután alapját képezi a tolvajságnak, mert az inas urak, ha másképp nem juthatnak pénzhez, gazdájukat lopják meg.”

Lázár Antal kálváriája

A pécsi iskolákat összefogó iskolaszék meg is tiltotta a dohányzást a gyermekeknek. Ez azonban kicsit másként ment akkoriban, mint most. A cigizésért ma ugyanis nem jár olyan verés, mint amilyet egy bizonyos Lázár Antal kapott. A fiú apjának panaszlevele szemléletes:

„…a tanító Antal fiamat azért, mert egy-két fiú állítása szerint cigarettát szítt az utczán – a földhöz vágta, ököllel fejbe verte, fülét huzdotta, úgy hogy megdagadt, vesszővel végig vágta, a füle mögött összekarmolta.”

A tanítója persze másképp emlékezett az esetre. A fiút a bagózás miatt két órára elzárták a suliidő lejárta után, de erre a srác azt mondta, hogy neki „az Úristen sem parancsol, nemhogy a tanítója, mert neki az anyja megengedte a cigarettázást”. A tanítás végeztével a fiú ezért megpróbált kiszökni, mire a tanító a „kabátjánál fogva elkapta, és „a kabátjánál fogva becsületesen megrázta”.

A ministránsfiúk ellátogattak a sörházba

Pécsen meg kellett tiltani 1892-ben, hogy a népiskolába járó gyerekek iskolaidő alatt ministráljanak vagy temetéseken segédkezzenek, mert ilyenkor „szülőik tudtán kívül 10-20 krajcárt keresvén, azt csak nyalánkságokra, de különösen szivarkákra költötték, sőt volt eset rá, hogy sörházba is ellátogattak”. Surmóságból jelesre vizsgázhattak ezek a srácok.

A szülő a hibás

Az 1890-es évek elejétől fogva kezdtek rájönni, hogy a probléma nem orvosolható anélkül, hogy a bajos diákok szüleit ne vonnák felelősségre. Jól látható ennek oka egy plébános 1896-os beszámolójából is:

„…a szülők gyermekeiket magukkal viszik a kocsmába, ahol trágár beszédeket hallván és egyéb rossz példákat látván, az erkölcsi romlásnak tétetnek ki, míg az élvezett szeszes italok egészségüknek vannak ártalmára.”

Nem lehetett velük mit kezdeni... (illusztráció)
Nem lehetett velük mit kezdeni… (illusztráció)

Az italozás jön tehát itt a képbe, ami a dohányzás mellett meghatározta a 12-15 éves korosztály viselkedését és iskolai teljesítményét is. A népiskolák igazgatója így ír erről:

„…egészen szabadon eljárnak nyilvános tánczmulatságokba és azután vasárnap álmosan jönnek iskolába és mesélik élményeiket a többieknek, vagy egyáltalában nem jönnek el, sőt egyik-másik esténként az utczákon csavarog, s volt olyan, aki erkölcsi szempontból már nem volt társai közé bocsájtható…”

Ezek a fiatalok 8-15 évesen apránként csavargók lettek. Iskolába nem jártak, koldulásból, kisebb lopásokból éltek – írja Mészáros.

A rendelet, ami nem vezetett sehova

Az elkanászodott fiatalok szabályozását szolgáló rendeletet 1897-ben kezdték el kidolgozni a pécsi rendőrkapitányságon, egy évvel később pedig már el is fogadták az első tervezetet, amelyben eltiltották a 13 éven aluliakat a cigitől és a szerencsejátéktól, a 15 éven aluliakat a mulatóhelyektől. A szabályszegő gyerekekért a szülők, illetve a gyámok (és a kocsma, vagy mulató tulajai) voltak felelősek: pénzbírságot, de akár börtönt is kaphattak.

A rendelet nem volt épp sikeresnek nevezhető, hiszen 1902-ben egy újságcikk így számolt be a helyzetről:

„…általános a panasz, miként a külvárosi kocsmákban nagyon gyakran megesik, hogy alig 10-14 éves gyerekek holt részegre isszák le magukat.”

Hirdetés