Biztosítás tévére, kutyára, fotókra? Igen!

Biztosítást sokkal több dologra köthetünk a megszokott és kötelező biztosítások mellett – vannak köztük nagyon érdekes és hasznos lehetőségek. Körbejártuk, milyen lehetőségeink vannak.

A legtöbb biztosító kettős felosztással kezdi: élet- és nem életbiztosítások. A klasszikus, éves vagy havidíjas életbiztosításokon kívül létezik az úgynevezett „tisztán kockázati életbiztosítás”, amiről nem biztos, hogy mindenki hallott már.

A tisztán kockázati életbiztosítást viszonylag kevesen választják, mert nem ad teljes körű védelmet, hiszen kizárólag egy kockázatra szolgáltat, ez pedig a biztosított halála. Vagyis csak halálesetnél fizet.

Ahhoz azonban, hogy ilyen biztosítást kössünk, először meg kell határozni többek között, hogy milyen munkát végzünk, milyen sport- és szabadidő-tevékenységekkel ütjük el az időt, ezeket figyelembe véve kalkulálják ki a biztosítás díját, ami egyébként nem, kor és egészségi állapottól is függ.

Érdekes dolgokra köthetünk biztosítást
Érdekes dolgokra köthetünk biztosítást

Szikláról ugrálnánk?

Aztán ott vannak a balesetbiztosítások, amelyeket sokan ismernek és használnak. A hagyományos mellett azonban léteznek ismeretlenebb fajták is.

Köthetünk például biztosítást külön arra is, ha egy olyan sporteseményre, rendezvényre megyünk, amit veszélyesnek gondolunk (például egy céges bungee jumping buli), de arra is, ha mondjuk csoportban utazunk egy autóban valahova. Külön ovisoknak, kis- és nagyiskolásoknak is köthetünk „tanuló balesetbiztosítást”, az extrém sportokat űzőknek pedig szintén van sajátjuk, amit az adott sporthoz kapcsolódó veszélyforrások felmérésével kalkulálnak ki. Egy klasszikus utasbiztosítás során is sokat számít, ha például tudjuk, hogy jet skizni fogunk, vagy szikláról fogunk fejest ugrálni a tengerbe.

Nyári fotóink is meglegyenek!

Apropó, utasbiztosítás: tudták, hogy a nyaralásra külön bebiztosíthatjuk a fotóinkat is, nem csak az egészségünket? Bizony, ha valami történik az utazásunk időtartama alatt készült képeket tartalmazó memóriakártyával, hazaérkezésünkkor a biztosító állja az adatmentést. Már, ha az adatok menthetők, és nem keletkezett menthetetlen kár az adathordozóban.

Gyógyuljunk luxusban!

Luxusban is gyógyulhatunk
Különleges körülményeket kaphatnak a betegek

Az  exkluzív egészségbiztosítás egyedülálló szolgáltatást nyújt azok részére, akik betegségük közepette is a minőségre, kényelemre akarnak törekedni. Aki ezt választja, annak a biztosító nemcsak tejel, hanem maga a betegellátás is magánklinikán történik majd meg.

Ha szeretjük a nagyi kredencét

A vagyonbiztosításokat ingó és ingatlan értékeinkre köthetünk. Az ismert otthon- és lakásbiztosítások mellett jó tudni, hogy többlakásos házra is lehet külön kötni szerződést, sőt olyan drága vagyontárgyaink, mint a játékkonzolunk, a tévénk, a bútoraink is – vagyis a nagyi kredence – bebiztosíthatóak baj esetére.

Kutyusunk egészsége minden pénzt megér

Megéri bebiztosítani kedvenceinket
Megéri bebiztosítani kedvenceinket

És végül meg kell említenünk a kisállat-biztosítást is, amely minden állattartó álma lehet. Van, ahol külön is megköthetjük, van, ahol valamelyik biztosítási csomagunkban van helye, a lényeg az, hogy minden balesetet, betegségkezelést, vizsgálatot fedeznek, amelyek egy bizonyos összegen felül vannak. Ez az összeg általában 10 ezer forint, ami – akárcsak egy fogorvosnál – gyorsan össze tud jönni az állatorvosnál. Természetesen itt is vannak bizonyos kikötések arra, hogy mikor nem fizet a biztosító, például ha azért lett férges a kutyánk-macskánk, mert nem adtuk be neki a menetrendszerű féreghajtót. Mivel pedig egy állatorvosi műtétbe akár anyagilag bele is lehet rokkanni, mindenképp érdemes utánaolvasni ennek a remek lehetőségnek.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés