12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapAbszolút PécsEgy garázsból indult a pécsi sikercég

Egy garázsból indult a pécsi sikercég

Húsz éve egy mikrobusszal járta az országot, ma pedig egy negyven országban jelen lévő nagyvállalat vezetője: röviden összefoglalva ez Romeisz Norbert sikertörténete. A pécsi fiatalember példás szorgalommal és leleménnyel hozta létre a függönyökkel és lakástextillel foglalkozó Rovitex Hungária Kft.-t. A nemzetközi siker ellenére Romeisz Norbert nem hagyja el Pécset, itt érzi magát otthon, családja körében.

– Honnan indult a pályája, karrierje? Honnan indult a Rovitex?
– Minden egy garázzsal és egy mikrobusszal kezdődött. Édesapám már textilekkel foglalkozott, így kerültem én is ebbe az iparágba. A kilencvenes évek közepén az első adásvételemet egy belga kereskedővel bonyolítottam le, majd éveken át textillel jártam az országot. Az ezredfordulón kerültek a függönyök is a képbe, addig csak egyszerű textíliákkal foglalkoztunk. Láttam, hogy a multik hogyan működnek, és azt is, ahogyan a kis- és középvállalkozások. Úgy gondoltam meg kellene próbálni összegyúrni a kettőt, így profi szakemberek segítségével 2000-től 2004-ig a százmilliós vállalkozás körülbelül félmilliárdosra növekedett.

– Hogyan sikerült megvetnie a lábát külföldön?
– A kétezres évek elején a legyártott termékek mennyisége már kezdte meghaladni a honi keresletet, így egyértelmű volt, hogy az export felé fordulunk. Első leányvállalatunkat Horvátországban hoztuk létre, ezt követte Csehország, Szlovákia, Németország, Ausztria, majd Bulgária, Románia és Szerbia. Ma már negyven országba exportál a cég, ebből tizenkét országra fordítunk kiemelt figyelmet.

romeisz norbert, hl03
Egy igazi sikertörténet a Rovitexé

– Mi a sikeresség kulcsa?
– A hosszú évek tartó sikeres munka természetesen jó csapatmunka eredménye. De hogy valaki egy kis vállalkozásból egy ilyen nemzetközi céget hozzon létre, ahhoz rengeteg szorgalom és kitartás kell. Huszonéves koromban többször fordult elő, hogy amíg barátaim a Balatonon nyaraltak, én leltároztam, pakoltam, számlákat írtam hétfőtől péntekig. Annak ellenére, hogy jobban is kerestem mint ők, nem halmoztam fel a pénzt, hanem visszaforgattam a cégbe. Nagy előny, hogy gyerekként sokszor jártam kint Németországban nyaranta a kint élő rokonaim révén, láttam, hogy milyen különbségek vannak, hogyan működik az ottani világ.

– Hogyan látja most a jövőt az üzlet szempontjából?
– Most egy minimális élénkülést tapasztalunk a keresletben, de ennek további erősödését várjuk. Az építőipar fellendülése valószínűleg ezt hozza magával, de mivel a Rovitex lakástextil- és függönybolt, a változás nyilván sokkal lassabban lesz érezhető, mint az áruházakban, mobiltelefonboltban, vagy autókereskedőknél.

romeisz norbert, hl02
Nem tudná itt hagyni a várost Romeisz Norbert

– Nagyon sikeres a cég, jól fut az üzlet. Nem fordult meg a fejében, hogy itt hagyja Pécset?
– Persze, hogy megfordult. De ha mindenki elmegy Pécsről, mi lesz itt? Lokálpatrióta vagyok, így szeretném Pécsen folytatni a tevékenységünket. Újabb üzemcsarnok épül, Budapesten mintaboltunk nyílik. Külföldi raktárainkat bezártuk, csak irodák és értékesítők maradtak. Immár minden Pécsen összpontosul. Másfelől feleségem szülei és az én szüleim is itt élnek. Úgy gondolom, ha már felneveltek minket, megérdemlik, hogy lássák felnőni az unokáikat. Ennek mindenki örül.

– Jut idő a családra egy ekkora vállalat igazgatása mellett?
– A családra mindig jut idő. Az évek során megtanultam, hogy egy ilyen nagy szervezet mellett is megfelelően tudjam szervezni a szabadidőmet. Vallom, hogy az embernek arra van ideje, amire szeretné. Egy-egy hétvégén lebiciklizni Villányba, kirándulni egyet a környéken a családdal számunkra természetes.

[su_box title=”Névjegy” style=”noise” box_color=”#deca89″ title_color=”#ffffff”]Romeisz Norbert 1975-ben született Pécsen. Érettségit is itt szerzett, majd külkereskedelmi szakon végzett vámügyintéző képzés keretein belül. Itt él Pécsen, egy kilencéves lány, és két hatéves ikerfiú büszke édesapja. Szabadidejében vadászik és sokfelé utazgat.[/su_box]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő