5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapAbszolút PécsElőadást tartott Pécsett a Habsburg-ház feje

Előadást tartott Pécsett a Habsburg-ház feje

Karl von Habsburg tartott előadást Pécsett. A hónapokig szervezett találkozót nagy érdeklődés övezte, telt ház várta a Habsburg-ház fejét a Városháza közgyűlés termében.

Karl von Habsburg a Nemzetközi Páneurópa Unió alelnöke, az Osztrák PEU Mozgalom elnöke valamint a Magyar Páneurópa Unió Pécs-Baranyai Szervezetének meghívására érkezett Pécsre. Testvére, Habsburg György rendszeres vendégnek számít a városban, hiszen a Tüke-díjat alapító Tüke Alapítvány tiszteletbeli elnöke.

Páva Zsolt megtisztelőnek tartotta, hogy elfogadta a pécsiek meghívását

– Nagyon megörültem, amikor beértünk a városba és láttam, hogy a pécsiek ennyire büszkék történelmükre, hatalmas táblákkal mutatják, hogy 650 éves egyetemük. Bizony a Pécsi Tudományegyetem alapítása nagy hatással volt Közép-Európára, elmondhatjuk, hogy az egyetem akadémiai központ ma is – kezdte előadását Karl von Habsburg Pécsen.

[su_note note_color=”#94ecf4″]Karl von Habsburg apja, Habsburg Ottó 2011-ben halt meg. Apai nagyapja IV. Károly, az utolsó magyar király volt. [/su_note]

„Aki nem tudja honnan jön, azt sem tudja hova tart, mert nem tudja most hol van”

A Nemzetközi Páneurópa Unió alelnöke szerint a történelemhez visszanyúlni azért is fontos, mert „aki nem tudja honnan jön, azt sem tudja hova tart, mert nem tudja most hol van”. Pécs pedig az egyetem alapításának 650 éves ünneplésével azt mutatja, fontos számára a múltja.

– Sokat gondolkoztunk azon, hogy előadásomnak milyen címet adjunk, de a „Viharos idők Európában” elnevezés a legaktuálisabb – tette hozzá.

Telt ház várta a Habsburg ház fejét

Szerinte az elmúlt években kialakult, bevándorlás okozta konfliktusok nem fognak abbamaradni egyhamar, még több menekült lesz. Az pedig, hogy nehézségeket élünk meg, nem azt jelenti, hogy kétségbe kell esnünk. Lehetőséget kapunk, hogy megfelelő irányba tereljük magunkat és Európát is egyaránt – tette hozzá Karl von Habsburg.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő