Euróvízióra menne a pécsi hajléktalan

Dalt írt egy pécsi hajléktalan az Eurovíziós dalfesztivál magyar előválogatójára. Varga János tizenhat éve él az utcán, de most úgy döntött, elindul Európa legnagyobb zenei versenyének magyar előválogatóján, “A Dal”-on. Az ötvenéves hajléktalan muzsikusokat keres, hogy segítsenek neki a háttérzenét megkomponálni.

Egyelőre utcáról és személyesen intézi ügyeit James, azaz Varga János. A pécsi férfinek se lakása, se telefonja, de úgy gondolta, elindul Európa legnagyobb zenei versenyének magyar előválogatóján.

– Azt mondtam magamban, hogy hoppá, nekem itt kell valamit tennem, mert úgy érzem, hogy tudok írni egy olyan dalt, ami dallamos, ami lefordítható, fülbemászó – mondta James, aki egy ismerősének rádióját hallgatva értesült a felhívásról.

A pár soros, magyar nyelvű szöveget az utcán sétálva kezdte dúdolni, majd papírra vetette. A “Rég volt, szép volt…” című nótát a rokonainak, ismerőseinek írta – azoknak, akik eltávolodtak tőle, amióta hajléktalan.

james 123

– Gyorsan jött a dallam és az egyszerű pár mondatocska, s most olyan pécsi zenészeket keresek, akik mellém állnának, hogy benevezzünk a Dalra – meséli James.

A Dal, az Eurovíziós dalfesztivál magyar előválogató showműsora. A közszolgálati csatornán látható több hetes megmérettetésre az országból több százan jelentkeznek saját produkciókkal. James úgy gondolja, képes végigcsinálni, megmutatni, hogy egy fedél nélküli ember is tud, ha akar.

James egyébként most egy belvárosi parkolóban lakik, napközben pedig a belvárost járja. Novembertől azonban utcaseprőként dolgozik majd.

– Heti harminc órát töltök majd munkával, ami után havonta 47 ezer forintot kapok majd. Ezt azonban egy műtétre szeretném költeni, ugyanis az alsó fogsorommal vannak problémák és ahhoz, hogy tökéletesen tudjak énekelni, ezt is meg kell csináltatni – vallja James.

James egyébként nemrég tért haza Franciaországból, ahová szerencsét próbálni ment. A sok próbálkozás ellenére azonban csak egy estét tudott énekelni egy kinti jazz klubban. Itt 53 eurót keresett, végül hazajött.

[youtube url=”http://www.youtube.com/watch?v=r67ipHVNv6I” width=”650″]
hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

3 HOZZÁSZÓLÁS

Comments are closed.