8 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapAbszolút PécsEzt üzeni a püspök a pécsieknek karácsony alkalmából

Ezt üzeni a püspök a pécsieknek karácsony alkalmából

„Ha egy sötét szobában meggyújtunk egy gyertyát, majd eloltjuk, a sötétség utána még nagyobbnak tűnik” – ezt a gondolatot is megemlítette a kizárólag karácsonyra időzített jótékonykodás kapcsán Udvardy György pécsi megyés püspök, akit évzáró interjúnkban az ünnep jelentőségéról, az évben történtekről is kérdeztünk.

– A közelmúltban Rómában járt, ahol Ferenc pápával is találkozott. Mi volt ennek a találkozónak a jelentősége?

– Általában öt évente kerül sor az ad limina találkozásra, ahol az egyes egyházmegyék püspökei beszámolnak az adott egyházmegye helyzetéről, különböző területekről az oktatástól a szociális kérdéseken, a betegek helyzetén át egészen az evangelizációig. Nagyjából 23 nagy egységben készülünk. Van egy előkészítő anyag, amit elküldünk Rómában, majd ott zajlik a megbeszélés, amelynek kiemelkedő pontja a Szentatyával való találkozás. Két órán keresztül szívesen hallgatta a kéréseinket, kérdéseinket, és egy szép párbeszéd alakult ki. Hatalmas élmény és nagy jelentősége van, hiszen az egyház látható feje találkozik a püspöktestvéreivel – ez egy testvéri találkozás, ugyanakkor Péter utódával való találkozás is. De egyben egy megerősítő találkozás is. Nekem az a szentírási szakasz jutott többször eszembe, amit Jézus mondott Péternek, hogy „megtérvén megerősíted testvéreidet.” Emellett természetesen a különböző hivatalokat is meglátogattuk, és a világegyház aktuális kérdéseit is megvitattuk. Számunkra is fontos, hogy a világ más pontjain például a katolikus iskolákkal mi a helyzet. Hiszen akkor elgondolkodunk, hogy nálunk lehetne-e így csinálni, vagy jól csináljuk-e a dolgokat. Az egyház tapasztalata közös kincs, és hisszük, hogy amit mi itt teszünk Magyarországon, az az egész egyház számára is kincset, ajándékot jelenthet.

– A katolikus iskolák ügyét említette, ami a Pécsi Egyházmegyében kiemelt feladat. Amióta ön a püspök, ez talán még inkább előtérbe került, megfigyelhető volt ebben az évben is.

– Igen, ezt tudatosan vállalom, mert úgy gondolom, hogy az oktatás az evangélium hirdetésének és az ember nevelésének is kiváló eszköze, mégpedig úgy, hogy a teljes embert akarjuk nevelni. Nyilvánvaló, minden iskola ezt teszi, de mi mégis fontosnak tartjuk, hogy a hit alapján is működjék iskola, hiszen az a krisztusi világnézet, ami megjelenik az oktatásunkban például a férfi-nő kapcsolatáról, a felelősségről, a társadalmi kérdésekről, az az egész társadalmat képes alakítani. Fontosnak tartjuk, hogy a szülőknek legyen módjuk választani, elérhető távolságban legyen katolikus iskola. Az iskolák felújítása, bővítése jelentős mértékben kormányzati támogatásból történik, ez sokszor a köztudatban rendkívüli támogatásnak tűnik, de nem erről van szó: ahogy az állam a saját intézményeit is felújítja, ugyanolyan mértékben az egyházi iskolákat is támogatja, a javak közös elosztásáról van tehát szó.

– Jól látható, hogy az elmúlt időszakban komoly fejlesztések is indultak.

– Igen, Pécsett a Szent Mór Iskolaközpontban elkezdtük az új tornacsarnok építését, Komlón most tettük le egy másik nagy fejlesztés alapkövét, Pakson is van egy nagy beruházásunk, a pécsi történelmi belvárosban egy új óvodát építünk, ezek a beruházások mind ugyanebből a kormányzati forrásból valósulnak meg. Ezek is a javak közös elosztását jelentik. Középtávon szeretnénk rendbe tenni az iskoláinkat, de sokat kell még dolgoznunk. Az elmúlt években csaknem tízmilliárdot tudtunk erre fordítani, most egy 4,5 milliárdos beruházássort indítunk el, de még messze nincs arról szó, hogy minden épületünkre azt mondhatnánk, rendben van.

– Pécsett ugyanakkor nem csak a közoktatás a jelentős, hanem az egyetem is, ahol egyre több a külföldi diák. Őket is meg tudja szólítani az egyház?

– Már korábban elindítottuk az angol nyelvű miséket, de idén még aktívabbak próbáltunk lenni. Ráadásul ebben a tanévben Pécsett több mint ötven olyan egyetemi hallgató van, aki olyan területről érkezett, ahol üldözik a keresztényeket. Nyilván nekik még fontosabb, hogy itt befogadó közösségre találjanak. Szeretnénk, hogy a diákok otthon érezzék magukat, hiszen aki eljön több ezer kilométerről, más kultúrából, esetleg még egy üldözött helyről, annak nagyon fontos, hogy ne idegenként érezze magát. De miért is érezné? Hiszen keresztény testvérei közé jött.

– Advent idején előtérbe kerül a jótékonyság, a pécsi egyházmegyei katolikus karitász idén egy különleges programot is indított, az Angyalbatyu-akciót.

– Ha csak ebben az időben végeznénk karitatív munkát, akkor a szegényekről való gondoskodás még álságos is lehetne. De mi év közben folyamatosan igyekszünk segíteni, mind az Egyházmegye, mind a több mint 40 karitász-csoportunk révén, ilyenkor inkább csak hangsúlyozni szeretnénk ennek az ünnepnek a jellegét, bár ekkor talán valóban jobban megnyílik az emberek szíve. Ezért is indult el az Angyalbatyu-program, amelyben gyerekek, fiatalok tudnak a rászorulóknak segíteni. Egy ajándék azonban messze több annál, mint hogy valaki éppen finomabbat ehet. Persze ez is fontos, de talán még fontosabb, hogy megnyílik a remény lehetősége számára: kapukat nyitnak meg ezek az ajándékok, aki kapja, elhiszi, hogy van jövője. Éppen ezért nem szabad abbahagyni az ünnep után. Azt mondják, ha meggyújtunk egy gyertyát egy sötét szobában, majd utána mégis eloltjuk, a sötétség nagyobbnak tűnik, mint előtte.

– Az ünnepen általában egy központi gondolatot is meg szokott fogalmazni. Idén mi az üzenete a pécsieknek?

– A karácsonnyal kapcsolatban számomra két fogalom kerül előtérbe idén: a közösség és a felelősségvállalás. Egyszerűen azért, mert amikor Jézus belép az emberek világába, az azt jelenti, hogy közösséget vállal velünk, vállalja a sorsunkat, de vállalja a felelősséget is. Közösséget kell vállalnunk egymással és felelősséget kell vállalni egymásért. Ezt mondanám Pécsnek, az itt élő jóakaratú embereknek, akik szeretik a várost: bizony ez a tudatos közösségvállalás kell, az osztozás és a felelősségvállalás. Felelősek vagyunk a másikért, a lakókörnyezetünkért, hogy milyen jövője lesz ennek a városnak. Nyilván mindenki azzal a felelősséggel élhet, amivel rendelkezik. Csak azt tegyük meg, ami a mi dolgunk, de azt tényleg tegyük meg!

[su_box title=”Így telik a püspök karácsonya” style=”soft” box_color=”#10a01f”]Ebben az évben különleges lesz az ünnep, hiszen advent negyedik vasárnapja december 24-ére esik. Előző nap Esztergomból, Budapestről, Rómából megérkeznek a papnövendékek, papok, velük látogatják meg az időseket, a szociális otthonokat. A papnövendékekkel az ünnep ideje alatt személyes beszélgetést is tart a püspök, és apróbb ajándékokat is kapnak, általában könyvet, amely a lelki fejlődésüket segíti. Szenteste a püspök a pécsi papságot várja közös vacsorára, majd mindegyik atya visszatér saját plébániájára az éjféli misére.[/su_box]

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő