Fodor: a pécsi buli-felelős

Újra vezetőt választott a város a Pécsi Fesztiválszervező cég élére, miután Merena Rudolf magánéleti okok miatt távozott a városból és a vezetői posztról is. Az ügyeletes “buli-felelős” Fodor József lett, aki a Rádió 1 dél-magyarországi hálózatának irányítójaként számos tapasztalatot gyűjtött már. Tüke-tervei is vannak.

– Békéscsabán született. Hogyan jött Pécs? 

– A feleségem – még házasságkötésünk előtt – 2003-ban kezdett el Pécsen dolgozni. Én az esküvőnk után, 2006-ban költöztem ide, s azóta vagyok a Rádió 1 Pécs ügyvezetője. Ma már meglehetősen mélyek a pécsi kötődéseink, gyermekeink már itt születtek.

– Miért vállalta el a posztot?

– 1989 óta foglalkozom művelődésszervezéssel, ezen belül 1992-től fesztiválszervezéssel. A Békéscsabai Kulturális Központ elődjénél, az Ifjúsági Házban művelődésszervezőként, később igazgatóhelyettesként dolgoztam: 16 évig szerveztem a csabai Városházi Esték összművészeti fesztivált, illetve huszonegy éve vagyok főszervezője a Garabonciás Napok diákfesztiválnak. E munkáimat a pécsi rádiós tevékenységem mellett sem szüneteltettem. Most a két különböző tevékenységet immáron azonos városban, Pécsen tudom folytatni.

– A rádiózásról letett?

– Dehogy! Jelenleg a Rádió 1 dél-magyarországi hálózatának vagyok ügyvezetője, s társtulajdonosa. Az a terv, hogy januártól már nem hálózatban fogunk sugározni Pécsett, hanem önálló 24 órás helyi adást készítünk, amely jóval több információs műsort, magazint, interaktivitást, pécsi jelleget tartalmaz majd.

-Mennyiben lesz ez a fesztiválszervezői feladat más, mint az eddigi munkája?

– Semennyiben! 1994 óta rádiózóm és azóta folyamatos párhuzamban, mondhatnám szimbiózisban létezik az életemben a fesztiválszervezői munka és a rádiózás.

– Miben változtatna a fesztiválszervező tevékenységén?

– Feladataink kibővülnek a Tüke-kártyával kapcsolatos teendőkkel, amely az eddigiektől eltér, s teljesen más típusú munkamenetet igényel, mint a fesztiválszervezés.

– Ez pontosan mit jelent?

– A napokban kezdtem el kidolgozni egy olyan üzleti és marketing stratégiát, amelynek eredményeként néhány hónapon belül többszörösére szeretnénk növelni a kártya-elfogadóhelyek számát. A kedvezmények mellett Tüke hétvégéket is szerveznénk, amikor a kártyabirtokos pécsiek kiemelt kedvezményekkel juthatnának hozzá szolgáltatásokhoz, termékekhez. A cél az, hogy vonzóvá tegyük a plakettet.

– A fesztiválok terén milyen tervei vannak?

– Először az idei év tapasztalatait kell kielemezni. Ne feledjük, hogy a Pécsi Fesztiválszervező számára az idei esztendő még nem volt teljes, hiszen a társaság csak tavasszal alakult. Ez egy próbaév. Az már látható, hogy voltak kiváló, eredeti kezdeményezések, amelyeket érdemes folytatni. Viszont megfontolandó, hogy a nagy hagyományokkal bíró, kiemelt látogatottságú fesztiválokat el kell-e mozgatni az eredeti, bevált helyszínről. Júliusra tervezek egy belvárosi akusztikus fesztivált a Király utca – Széchenyi tér – Irgalmasok útja – Kossuth tér területén. Ez egy többhetes rendezvénysorozat lenne, amely nem esti nagyszínpadi koncertekkel csalogatna a belvárosba, hanem különböző „hangulat-szigeteket” alakítanánk ki – vendéglátósokkal együttműködve – a teraszok mellett. Itt léphetnének fel utcaszínházak, zenészek, pantomimesek. A későbbiekben szeretnék nyitni a középiskolás korosztály felé is, számukra városi szintű diákfesztivált, diákpolgármester-választást szervezni. Ez vélhetően legkorábban 2014-ben tud megvalósulni. A fesztiválszervezőhöz tartozik még az adventi vásár, a városi szilveszter, a Sétatér Fesztivál, a Fűszerünnep, a Déli Kapu Fesztivál, a Tüke piacok szervezése mellett a nemzeti ünnepek, megemlékezések méltó megszervezése, lebonyolítása is.

– Ha már fesztiválok, akkor bor. Úgy tudom, hogy borszakértő szeretett volna lenni. Megvalósult a terv?

– Valóban borivó ember vagyok! Szívesen kóstolok friss, illatos villányi vagy szekszárdi rozét éppúgy, mint nagytestű cabernet franc-t. Nem vagyok szakértő. Tervezem, hogy borbíráló vizsgát tegyek, de a gyermekeim születése óta ez várat magára – csakúgy, mint a másik csúsztatott terv, a politológia szak elkezdése. Kevés szabadidőmet a családommal, a gyermekeimmel töltöm legszívesebben.

Hirdetés

5 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Csak úgy kérdezem…A város megszorításokat kell hogy eszközöljön..Minek is ez a fantomcég?
    Kinek a kijének lett létrehozva? Miért kellenek? Van ZSÖK, van minden egyéb civil szervezet, kulturális központ, művelődés szervezők tömkelege benne…nehogy már ne tudjanak egy-két fesztivált összerittyenteni /mint ahogy teszik is/és legalább ötleteik vannak.Ez a gittegylet csak arra jó, hogy az adófizetők révén álláshoz jutott pár haver.felszámolni!!A pécsieknek nincs szüksége rájuk!Fodor úrnak meg hány állás kell még?Szégyen.Nemsokára 2014. Bajok lesznek.

  2. Ja, persze az Ibolya volt az ötletgazda a Gámánék szerződés lejárta előtti kiebrudalásában is, csak nem jött össze az ‘aranyomnak’.

  3. nana a Tüke piac úgy tudom a KÉK egyesület projektje,/a Fesztiválszervező a társ/ és az ötletgazda Fodor Ibolya volt…még a nevét is ő találta ki, ott voltam a beszélgetésen amikor felvetette!Ne ékeskedjünk más tollával….nem szimpatikus.

Comments are closed.