Gyerektartást kapott a felnőtt férfi

A 30 éves Dunai István igencsak meglepődött, amikor kiderült: 1986-os tartásdíjról szóló utalványt kapott. A pultosként dolgozó fiatalember nem érti, vajon hol keringhetett a pénz ennyi ideig. 

Mindössze 8325 forint áll azon az utalványon, amit Dunai István kapott a Baranya Megyei Kormányhivataltól néhány napja. Pilu, ahogy a barátai szólítják, nagyot nézett. A vér szerinti apja ugyanis négyéves korában lemondott róla, sőt, mág látni sem akarta.

– Legutóbb a szalagavatón találkoztam vele. A szüleim 26 éve váltak el, édesanyám ezután újra megházasodott. A mostani párját tekintem édesapámnak – meséli Pilu, akit egy vasárnapi edében “szembesített” a családja a tartásdíjjal.

Pilu nem érti az egészet.

Dunaiék nem értik, mi történt, hol keringhetett a 26 éve feladott pénz.

– Arra emlékszem, hogy apám el-el maradt a tartásdíjjal, de hogy miért csúszhatott ez ennyi ideig, arról fogalmam sincs. Viszont az is rejtély, miért éppen most jött meg? Talán kisöpörték az irattárat – találgat a 30 éves férfi.

A 80-as évek végén egyébként a bruttó havi átlagkereset nem érte el a 7000 forintot sem. Mindez pedig azt jelenti, hogy egy havi bérnél sokkal többet “adtak fel” anno gyerektartás címén az utalványon.

Az ügyben megkerestük a Baranya megyei kormányhivatalt is. Ott azt mondták, valamilyen félreértésről lehet szó, ők ugyanis biztosan nem küldenek ki ilyen utalványokat. Azt ígérték, megvizsgálják, mi történhetett.

Hirdetés

6 HOZZÁSZÓLÁS

  1. A kereseteket megnézted, de azt nem tudod, hogy kormányhivatalok csak egy-két éve vannak? Ej-ej Pilu!! Ezt a pénzt tuti nem 26 éve adták fel!!!!!

Comments are closed.