Gyógyítás és diagnosztika: új felfedezéseket tettek a pécsi kutatók ezekről a betegségekről

A gyógyítás és a diagnosztika terén is születtek új – a betegellátásba beépíthető – eredmények a debreceni és a pécsi egyetem szakemberei által megvalósított, négy és fél évig zajló, 1,3 milliárd forintos kutatási programnak köszönhetően – tájékoztatta a Pécsi Tudományegyetem (PTE) az MTI-t.

A PTE hétfői közleménye szerint a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében biztosított, 1,3 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatással a baranyai felsőoktatási intézmény és a Debreceni Egyetemen (DE) tizenkét kutatócsoportja tett olyan felfedezéseket, amelyek a későbbiekben „sok ember életminőségét javíthatják Magyarországon és a világon egyaránt”.

A kutatások során olyan aminosavakból álló fehérjetöredékeket vizsgáltak, amelyek másképpen működnek egészséges és bizonyos betegségekkel rendelkező emberek szervezetében.

A munka célja az volt, hogy a kutatási eredmények mihamarabb eljussanak a betegellátásba. A kutatott betegségek között szerepel a Parkinson-kór, Alzheimer-kór, daganatos kórképek, autoimmun betegségek és depresszió is.

A PTE-n elvégzett kutatásoknak köszönhetően – többek között – új módszerek épülhetnek be az autoimmun betegségekkel kapcsolatos szűrővizsgálatokba, új hatásmechanizmusú fájdalomcsillapító fejlesztése indulhat meg, míg a Debreceni Egyetemen született eredmények tumorok elleni új terápiás eljárások, új típusú vakcinák kifejlesztését és például a pikkelysömör kezelésének hatékonyabbá tételét segítik.

A kutatók mindezek mellett az egyik rosszindulatú agydaganat terápiájához új, hatékony gyógyszerkombinációt is kifejlesztettek – jelezték a közleményben.

Kiemelt képünk illusztráció.

Hirdetés