Az eseménynek több újdonsága is lesz, de ami változatlan: az elismerést Bertók László költő születésnapján, december 6-án adják át a pécsi Kodály Központban ünnepi műsor keretében.
A rangos költészeti díjat 2021-ben alapította a Jelenkor irodalmi és művészeti folyóirat, valamint Bertók Attila, a nagy pécsi költő fia. Már az induláskor határozott célkitűzése volt az alapítóknak, hogy – miként az életmű – az elismerés és az átadó esemény is nyisson a társművészetek felé. Két éve a Pannon Filharmonikusok felkérésére az immár kétszeres Artisjus díjas Balogh Máté zeneszerző írt egy, a jeles alkalomhoz méltó zenei szignált, melyet idén a komponista új művének ősbemutatója követ.
A darab a Bertókiáda címet viseli, Harcsa Veronika és Balogh Máté adja elő, de felcsendül az Intrada is, vagyis a díjátadást jelző ünnepi szignál a Pannon Filharmonikusok produkciójában.
Az év különlegessége lesz emellett, hogy a „nagydíj” mellett egy „kisdíjat” is odaítél a zsűri egy 37 évnél fiatalabb, ígéretes pályakezdést magáénak tudó költőnek. A szokatlan korhatárt Bertók László életrajza magyarázza: a költő ugyanis 37 éves volt, amikor az első önálló kötete megjelenhetett.
A Kodály Központban december 6-án 18.00-kor kezdődő ünnepélyes díjátadón Ágoston Zoltán, a Jelenkor folyóirat főszerkesztője lesz a moderátor.
Az estre a belépés díjmentes, jegyek a Kodály Központ pénztárában személyesen, illetve online is igényelhetőek lesznek. További részletek az esemény, illetve a Jelenkor Facebook-oldalán olvashatók.