Hirdetés

Igazi zenei ínyencségekre számíthat a közönség a belvárosi iskola egykori és mai tanítványai, művészei tolmácsolásában. A nagyszabású ünnepi koncertet május 27-én rendezik a Kodály Központban.

Egy kis történet…

Az 1722-ben épült a Pécsi Mátyás Király Utcai Általános Iskola, városunk legrégibb iskolája, melynek későbbi ének-zene tagozata meghatározóvá vált Pécs kulturális életében.

A Kodály Zoltán támogatásával 1954-ben elindított zenei tagozatot 1964-ben integrálták a Mátyás Király Utcai Általános Iskolába, Kodály pedig abban az évben meg is látogatta az intézményt, buzdította, tanácsokkal látta el a zenepedagógusokat.

A város kórusélete egyre inkább fellendült, figyelemre méltó eredményeket ért el az iskola.

Ráadásul épp akkoriban kísérték nagy érdeklődéssel a Kodály-koncepció kibontakozását. Japánok, finnek, angolok és németek látogatták meg az intézményt, nézték végig – sokszor olyan számban, hogy alig fértek el a teremben – a bemutató órákat.

A kórust végig kiváló szakemberek vezették: Péczely Lászlóné, Szesztay Zsolt, Pálvölgyi Józsefné, Molnárné Szegő Anna, Bedő Anna, Nagy Zsuzsanna, Vajda Ildikó, Vargháné Törtely Zsuzsa, Izsófyné Megyesi Katalin, Okos Ilona, Pollák Judit, Szalai Zsuzsanna, Fenyvesiné Bolla Smiljana, Balogh Mónika.

A kórus több lemezt is kiadott. Így szólt a fiatalok szép hangja egyik CD-jükön, hallgassátok Kodály 150. genfi zsoltárát előadásukban:

A kicsinyek kórusát jelenleg Dukits Dalma vezeti, a kiskórus tagjai 7–10 éves gyermekek, akik minden héten két kóruspróbán készülnek csodálatos koncertjeikre. A minősítő hangversenyekről, belföldi-külföldi fesztiválokról mind oklevelekkel, aranyminősítésekkel, hatalmas sikerekkel visszatérő nagykórust Kunváriné Okos Ilona nyugdíjba vonulásával 2015 szeptemberétől Módos Anita vette át.

A „mátyásosok” a POSZT-on is felléptek

Az elődök fantasztikus munkáját ünnepelve, az iskola jó hírnevét tovább öregbítve a 300 éves évforduló alkalmából szervezett május 27-i nagyszabású gálán a jelenlegi és a mára ismert művésszé vált egykori tanítványok adnak műsort a Kodály Központban. Továbbá egykori „mátyásosok”: Mánfai György és Hámori Gábor fotóművészek kiállítását is meg lehet majd tekinteni.

Ízelítő a műsorból

I. felvonás

Szászcsávási köszöntővel indul a gála, a kiskórus népdalfeldolgozásokat, majd Zsbán Máté énekművész a Diótörő és egérkirály című musicalből énekel, rábaközi táncokkal készül a Napraforgó Néptánccsoport, Donáczi Cseperke gordonkaművész Schumann-fantáziadarabot játszik, a nagykórus „blokkjában” szintén felcsendülnek hazai népzenei motívumok, valamint egy tradicionális zambiai dal – kongával!

Pilári Gábor bábszínész gyimesi dallammal és egy népmesével szórakoztatja a közönséget, majd a Misina Néptáncegyüttes és Táncszínház Mátyásba járt tagjai egy kalotaszegi legényest és szilágysági táncokat adnak elő, érkeznek a Swing Ladies (Soltészné Kusz Orsolya, Tóth-Fekete Enikő, Wéber Anita), az első felvonást Szamosi Szabolcs orgonaművész produkciója zárja, aki J. S. Bach G-dúr prelúdium és fúga című művét játssza el.

II. felvonás

Elsőként Szabó Gabriella Eszter saját szerzeményét adja elő, Fodor Gabriella és Megyimóreczné Schmidt Ildikó Kocsis Zoltán átiratában Csajkovszkij Virágkeringőjét, a híres Diótörőből játssza zongorán. Később Bukszár Márta énekművész Forgó György zongoraművész kíséretében két nagyon mutatós Kodály-népdalfeldolgozással készül, fellép továbbá Szilágyi Orsolya klarinétművész, Megyesi Schwartz Lúcia és Bódi Zsófia énekművészek, akik Delibes virágkettősét is előadják a Lakméból, illetve Kováts Kolos és Jekl László Verdi Don Carlosából Fülöp és a főinkvizítor kettősét énekli, valamint Fülöp Gergely gordonkaművész tolmácsolásában hangzik el többek közt Schubert Ave Mariája.

Az est megkoronázása lesz a régi tagokból összeálló nosztalgia-nagykórus és a zenekar produkciója: Kodály Zoltán Kállai kettőse csendül majd fel. Végül a kórusok, zenekar, közönség részvételével hangzik el zárásként a Mátyás-dal.

[su_note note_color=”#f3d97f” text_color=”#0c0c0b”]További előadók, közreműködők, művészeti- és kórusvezetők: Felcser Judit, Schulteisz Anna, Mérészné Porrogi Judit, Pintér Hanna, Tatai Adél, Kassai Antónia, Kozmáné Schneider Mónika, Gálber Attila, Kepes Olivér, Petőcz Zsuzsanna, Apaceller Péter, Pórszász Balázs, Vass István, Salamon Bea, Havasréti Pál, Bolla Zsolt, Dukits Dalma, Kunváriné Okos Ilona, Módos Anita.[/su_note]

További részletek ide kattintva olvashatók.
Hirdetés