A hétköznapi pécsi hősök: egyszerre tűzoltók és mentők

Két hétköznapi pécsi hőssel beszélgettünk, akik a kemény mentőápolói munka mellett önkéntes tűzoltóként is segítenek a bajbajutottaknak.

A Pécsi Kutató-Mentő és Tűzoltó Egyesület önkéntes tűzoltói a baranyai katasztrófavédők és tűzoltók munkáját segítik. Ugyanakkor az előbbiek támogatása nélkül is bevethető egyesület tagjai számos alkalommal vettek részt a megyében eltűntek felkutatásában, bajbajutottak mentésében, állatmentésben, katasztrófahelyzetek kezelésében és természetesen tüzek oltásában is.

A hála motiválja

Az egyesület tagjai között vannak rendőrök, hivatásos tűzoltók, egészségügyi dolgozók és mentők is. Az egyesület elnöke, Bodor Csaba például mentőkutyás speciális mentő. Lapunknak elmondta, náluk azok áldozzák szabadidejüket erre, akik hivatásukból adódóan nap mint nap találkoznak balesetekkel és tűzesetekkel.

Bodor Csaba élete a segítés
Bodor Csaba élete a segítés

Az egyesület elnöke 2010-ben azért vállalta, hogy a mentőmunka mellett önkéntes tűzoltónak áll, mert véleménye szerint így tud a legtöbb színtéren segíteni a városiaknak és a városnak.

– Engem mindig a segíteni akarás motivált. Mentőápolóként balesetekhez és betegekhez hívnak, de úgy láttam, hogy a városban sok tűzeset történik, és én ezekben a helyzetekben is segíteni akartam, ezért jelentkeztem az egyesületbe – mondta Bodor.

Mindenre fel vannak készülve az önkéntesek (Fotó: Katasztrófavédelem)

Bodor Csaba elmondta, hogy a segítségnyújtás mellett a hála motiválja.
– Számomra mindig jó érzés egy köszönömöt hallani, egy hálás tekintetet látni, akár egy egyszerű pinceszivattyúzás után is. Ugyanakkor sokszor hívnak minket kisállatmentéshez, például bajba került kutyákhoz, macskákhoz. Felülmúlhatatlan érzés látni azt a boldogságot, ami a gazdák arcára ül ki, mikor visszakapják kedvenceiket – mondta Bodor.

Hasonló munkakörű életmentők

Az egyesület alelnöke, Eiter Zoltán foglalkozását tekintve speciális mentőápoló, aki azért lett önkéntes tűzoltó, hogy kiegészítse és segítse a pécsi – baranyai tűzoltók munkáját.
– Az egyesületbe 2007-ben nyertem felvételt, azért jelentkeztem, mert mentőápolóként fontosnak érzem, hogy sérülteken, bajbajutottakon segítsek. A mentők és a tűzoltók munkaköre között sok a hasonlóság ezen a téren, ezért gondoltam, hogy így többet tudok tenni a segítségre szorulókért. Nagy kihívás, de megéri – fogalmazott Eiter Zoltán.

Az alelnök a 2013-as árvizet emelte ki eddigi munkájából, akkor 10 napon keresztül vonultak a Duna melletti legveszélyesebb és legveszélyeztetettebb helyeket, településeket érintve menteni.

– Győrújfalu volt a legemlékezetesebb. Már fel akarták adni a korábban teljesen kiürített települést, annyira meggyengült az azt védő gát, ami majdnem át is szakadt. Szerencsére ez nem történt meg, jó érzés, hogy részem volt abban, hogy a falut nem vitte el a víz – mondta Eiter Zoltán.
Eiter Zoltán és Bodor Csaba is kiemelte, hogy a Pécsi Kutató-Mentő és Tűzoltó Egyesület folyamatosan várja az új önkénteseket, akiknek – ahogy Bodor Csaba mondta – nem kell hősnek lenniük, de a képzés során mindenben segítenek nekik ahhoz, hogy egyszer azokká váljanak.

Eiter Zoltán önként segít a bajbajutottakon
Eiter Zoltán önként segít a bajbajutottakon

Út az életmentéshez

Mindent tudnak a mentésről (Fotó: Katasztrófavédelem)
Mindent tudnak a mentésről (Fotó: Katasztrófavédelem)

De vajon mi kell ahhoz, hogy valaki az egyesület tagja, önkéntes tűzoltó legyen? Kasza Anett, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője lapunknak elmondta, hogy a minősítő vizsga előtt negyvenórás alaptanfolyamot kellett elvégezniük a jelentkezőknek, emellett minden tűzoltós eszközből vizsgát tenniük, és profin kezelniük például az áramfejlesztőket, a szivattyúkat, a feszítő- és vágóberendezéseket is.

Ha ez nem lenne elég, a gyakorlatban is bizonyítaniuk kellett rátermettségüket: a jelentkezőknek egy baleset-szimulációs vizsgán is meg kellett felelniük.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés