Így menekült meg Pécs a világháború poklától

1944. november 29-én véget ért Pécsett a második világháború, amit a város a körülményekhez képest jól átvészelt. Abban pedig, hogy Pécs nem pusztult el teljesen, nagy szerepe lehet Jézus szívének is – legalábbis a pécsiek akkor ezt hitték.

hirdetés

Rettegés és bizonytalanság a háború utolsó napjaiban

Pontosan 73 éve, 1944. november 29-én ért véget Pécs számára a második világháború. Az ezt megelőző várakozással teli évet Trebbin Ágost, pécsi várostörténész visszaemlékezésében a következőképp írta le: „1943 nyarán Pécs polgársága szorongó aggodalommal olvasta, hallotta a borzalmas események híradásait. A fiatalabb korosztályok már elmondásból sem ismerik azt a sötét baljós érzést, amely akkortájt súlyos bizonytalansággal nehezedett szeretett városunk fölé. Rettegés, félelem és remény. Egy sötét történelmi korszak jellemző stigmái”.

A pécsiek 1943 nyarán rádöbbentek arra, hogy Pécset egyszerre több katasztrófa is fenyegeti. Féltek a rettegett Vörös Hadseregtől, és nem tudták, hogy mi lesz szeretteikkel és városukkal, ha a vörösök betörnek Pécsre. Sztálingrád és Voronyezs híre Pécsre is eljutott, így érthető, hogy miért is tartottak a pécsiek az orosz seregtől. „Ekkor már nagyon sok pécsi család őrizte szívében a szeretett apa, rokon elvesztése miatt érzett mély gyászt” – írja Trebbin. A Vörös Hadsereg pusztítása mellett a városiak rettegtek attól is, hogy milyen megtorlásban részesül Magyarország és azon belül a nagyobb városok, így Pécs is. Hiszen tisztában voltak azzal, hogy a háborút Németország szövetségeseként elvesztettük. Az eseményeket megélt Trebbin Ágost visszaemlékezése szerint Pécs családjai és polgárai tudták, hogy vállalniuk kell a várhatóan „kegyetlen és igazságtalan” felelősségre vonást.

De mi is történt pontosan a háború utolsó napjaiban Pécsett? November 29-én megérkeztek Tolbuhin marsall csapatai a városba, mely meglepő módon úgy vészelte át a világégést, hogy akkori városrészei – ahogy Trebbin Ágost beszámolójában írja – „nem váltak romhalmazzá”, noha egyetlen használható busz sem volt, a pécsiek gyalogoltak, vagy vezettek. Decemberben azonban már jártak a villamosok, volt elég kenyér és áram is. Sokan azt, hogy Pécs alapvetően „könnyebb sérülésekkel megúszta” a háborút, Isteni csodának tartják a mai napig.

Jézus Szentséges Szíve védte meg a várost?

A hívők szerint Pécset csak azért nem rombolták porig, mert Esztergár Lajos polgármester 1943. június 8-án Jézus Szentséges Szívének oltalmába helyezte a várost. A logika emögött a döntés mögött az volt, hogy a magyarok a történelem során a vész elől – legyen az tatár, török vagy labanc – mindig templomokba menekültek és ott várták meg, míg a veszély elmúlik. Ez persze nem mindig vált be, sem a törökök, sem a tatárok nem arról voltak híresek, hogy tiszteletben tartják más vallások szent helyeit és értékeiket.

Rengetegen voltak a Széchenyi téren (forrás: Hetedhéthatár)

Esztergár Pécs felajánlását ünneppé tette, méghozzá nem is akármilyenné. Az ünnepségen az egyházi és városi vezetőkön kívül több neves személyiség is részt vett, például Angelo Rotta címzetes érsek és pápai nuncius is, aki a székesegyházban tartott szentmisét a hatalmas tömegnek. Az ünnepség ezután a Széchenyi téren folytatódott, a korabeli sajtó pedig így számolt be a nem mindennapi eseményről:

„A pécsiek, amíg csak élnek nem fogják elfelejteni azt a mély áhítatot keltő, csodálatosan felemelő és tündéri látványt, amit a Széchenyi tér nyújtott vasárnap este. A tér már este 7 órakor szinte mozdulatlanul álló hívők tízezreivel népesedett be. A palotasorok ablakait, párkányait a mecseki erdők lombfüzérei, a nyár legszebb virágai és drága szőnyegek díszítették. A gyertyák és mécsek is kigyulladtak már és fényük, mint apró kis csillagok szikráznak, köszöntve a keleti égbolton feltűnő esthajnalcsillagot, meg az újhold ezüst sarlóját. Zászlók lengnek a házakon, oszlopokon és szinte csodálkozva néznek alá a tengernyi emberre, Pécs boldog és csillogó szemű lakóira.”

Persze, nem feltétlenül „csak” a fenti ünnepség lehet az oka annak, hogy Pécset a világháború végén sem pusztították el – szerencsés történelmi fordulatnak is tekinthető –, de fontos tudni, hogy közel nyolcvan évvel ezelőtt a pécsiek hatalmas reményt láttak a a város felajánlásában, mely erőt adott nekik Pécs újraépítéséhez.

Forrás: Hetedhéthatár, Dunántúli Napló archívum

hirdetés