Így néz majd ki az új lakatfal

Kiosztották a pécsi lakatfal-pályázat nyerteseinek díjait, a negyven pályamunkára több mint 1.500 szavazat érkezett. A zsűri által legjobbnak ítélt munka a Szent István téren készül majd el.

A múlt héten hétfőtől péntekig lehetett szavazni honlapunkon a pécsi önkormányzat által meghirdetett lakatfal-pályázatra érkezett munkákra, ezzel párhuzamosan pedig a zsűri is meghozta döntését.

Redelák Márk lett a III. helyezett

Páva Zsolt, Pécs polgármestere a díjátadó sajtótájékoztatón közölte: különböző legendák születtek az első lakatok elhelyezéséről, az viszont tény,  hogy több mint harminc éve vannak lakatok a Janus Pannonius utcában.

Pető Alexandra hozta el a második díjat

A spanyol trónörökös, Asztúria hercege, Felipe de Borbón és Asztúria hercegnéje, Letizia Ortiz Rocasolano mellett Plácido Domingo is helyezett már el lakatot, amelyek száma évről évre nőtt, ezért is döntöttek úgy tavaly, hogy tovább bővítik a falat. Erre tervpályázatot írtak ki.

Zöldhegyi Zoltánnak, az I. helyezettnek Páva Zsolt gratulált

Összesen negyven pályamunka érkezett a  fejlesztésre, amelyet a pécsi egyetem diákjai adtak be. A zsűrinek tagja volt Beck Zoltán, a 30y énekese, egyetemi adjunktus, Bachmann Bálint, a PTE műszaki karának dékánja, Nagy Csaba, Pécs alpolgármestere, Borza Endre építész, Csaba Ders, Pécs főépítésze, valamint a Matro Kft. ügyvezetője, Kleisz Zoltán.

Bachmann Bálint közölte: szinte egyhangú döntést hoztak, nagyjából meg is egyeztek a vélemények a zsürorok között.

Molnár Gyula munkája tetszett a közönségnek.

 

Az első három helyezett 70, 50, 30 ezer forintos díjban részesült. A közönségdíjas a Pécsi Sörfőzde ajándékcsomagját és gyárlátogatást kapott, valamint a Zsolnay Fesztiválra egy bérletet.

A zsűri által legjobbnak ítélt munka

A harmadik díjat Redele Márk kapta, a második Pető Alexandra,  az első helyezett pedig Zöldhegyi Zoltán lett.

A közönségdíjas alkotás

A Matro Kft. ügyvezetőjének, Kleisz Zoltánnak a felajánlásából meg is építik a nyertes munkát.

A PécsMa.hu-n és a Cella Septichorában lezajlott szavazás összesített eredménye alapján a közönségdíjas pedig Molnár Bálint Gyula lett.

Hirdetés

18 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Bár meg kell hagyni, hogy a “pesti tahó” név választója legalább tisztában van saját magával.

    TAHÓ

  2. Balfék pécsiek, az egész ország a bűn városaként retteg tőletek, ti meg szájbavert kis lakatokkal bohóckodtok ahelyett, hogy rendbeszednétek magatokat. Lúzerek vagytok, mindent elbénáztok, mint az ultragáz kultúrális főváros programokat.

  3. Kedves Anikó nevű hozzászóló. Ha elolvasta volna a cikket, akkor észrevette volna, hogy a városnak felajánlották a lakatfal elkészítését és nem a város pénzéből készül. Így csak a szokásos “huhogás” amit írt.

  4. Ki az a Molnár Gyula? Talán megérdemelnék a díjazottak, hogy helyesen írják ki a nevüket.

  5. GRATULÁLOK A KÖZÖNSÉGDÍJAS MOLNÁR BÁLINTNAK! AZ Ő MUNKÁJA TETSZETT LEGJOBBAN! A LEGJOBB FEJ KÖLYÖK AKIT VALAHA ISMERTEM! 🙂 ÉS NEM MELLESLEG ANNYIRA JÓKÉPŰ! BÜSZKE LEHET RÁ AZ ÉDESANYJA!!! 🙂

  6. Én Anikóval értek egyet. Se nem hasznos, se nem lényeges. Van vagy harminc más dolog amivel foglalkozni kéne. Hiába szép a város “magja” ha a többi része már-már minősíthetetlen.
    Persze szépek a művek, de tényleg kell a városnak még ez is?

  7. Biztos, hogy ez a nyomorult lakatfal a legfontosabb, amikor el van adósódva a város, nincsenek munkahelyek, a kultúra döglődik, lejtmenetben az egyetem és a növekszik az utcai erőszak?

  8. Én is csak gratulálni tudok mindenkinek, de nekem a legjobban a közönségdíjas terve tetszett! Örülnék ha egyszer az is megvalósulna!
    Gratulálok Molnár Bálint Gyula!!!

Comments are closed.