Íme a pécsi karácsonyi angyalkák titka

A szemfüles megfigyelők észrevehettek némi változást tavalyhoz képest az idei mindenki karácsonyfáján: a Széchenyi téren felállított hatalmas fenyő ágait csodaszép, horgolt angyalok díszítik, melyek egy évvel ezelőtt még nem bukkantak fel. De vajon honnan jöttek? Lapunk kiderítette. 

Mint arról korábban is írtunk, egy helyi lakos jószívű adományáról van szó. A különböző színű, csodaszép angyalokat a kertvárosi Illés Mária horgolta, elmondása szerint azért, mert szerette volna, ha még szebb lenne általuk a város fenyője, amit azok a pécsiek is szívesen megcsodálnak, akiknek nem telik saját karácsonyfára.

Úgy fogalmazott: „ő egy tízgyermekes családból származik, így pontosan tudja, milyen a szegény ember karácsonya”. Lapunknak azt is elárulta, gyermekkorában testvéreivel nem kaptak ajándékot, a huszonkétforintos szaloncukornak örültek és a karácsonyfának.

– Már tavaly elkészültem a horgolással, de nem tudtam eljuttatni az önkormányzatnak. Idén, mikor az önkéntesek bekopogtak hozzám megkérdezni, hogy be tudok-e vásárolni magamnak, kértem tőlük egy e-mail-címet, amin jeleztem, hogy szeretném felajánlani az angyalokat a karácsonyfára. El is jöttek értük, így most mindenki örülhet nekik, aki megnézi a nagy fenyőt. Még több díszt is készítettem volna, de elfogyott a fonalam és nincs pénzem többre. Viszont van sok parafadugóm, így máris azon töröm a fejem, mit készíthetnék belőlük a jövő évi mindenki karácsonyfájára – mondta el lapunknak Illés Mária.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés