„K20 Kirakat”: startupok és fejlődő vállalkozások is szintet ugorhatnak

„Ez egy jó ötlet, akár több ilyen is kellene” – mondta a „K20 Kirakat” pályázatról az egyébként is kezdő és fejlődő vállalkozások támogatásával foglalkozó mentor és zsűritag, a Kreatív Ipari Klaszter elnöke, Keresnyei János. Hogy miért gondolja így, az alábbi interjúnkból derül ki.

tavalyi nagy sikerű „K20 Kirakat” vállalkozásösztönző pályázatot idén is kiírta a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. és a város önkormányzata. Ahogy arra már felhívtuk a figyelmet, a nyertes egy Király utcai üzlethelyiségben négy hónapig kedvezményes bérleti díjjal tesztelheti ötletét, termékét, szolgáltatását. Ráadásul most szélesebb kör férhet hozzá ehhez a lehetőséghez, mint korábban. 

A mentor kiemelte, a vállalkozások – legyen szó startupról vagy már régebb óta működő cégről – számára óriási segítség, ha egy olyan frekventált helyen mutathatják be magukat, mint amilyen a pécsi Király utca, hiszen itt fordul meg a legtöbb ember a belvárosban.

Ez olyasvalami, amit a legtöbben önerőből nem tudnak megoldani

– tette hozzá.

Keresnyei János

– Nem csak azt kell nézni, hogy a piaci árnál jóval kedvezőbben vehet ki az adott vállalkozó egy üzlethelyiséget, hanem azt is, hogy figyelmet és minden általuk biztosítható eszközt bevetve reklámlehetőséget kap a városvezetés és a PVh Zrt. részéről, sőt, a zsűrizés által többen megismerhetik az üzletmodelljét és elképzelését is. Mindez jelentős anyagi értékkel bír – foglalta össze Keresnyei János.

Azt is elárulta, zsűrizés közben derült ki: a vállalkozásoknak a helyiség mellett segítségre is van szükségük abban, hogy továbbfejlődjenek. Így alakult, hogy a bírák közül hárman – dr. Bedő Zsolt, Keresnyei János és Vendler Balázs – egy idő után mentorrá is váltak, átadják tapasztalataikat és kapcsolatrendszerükkel is hozzájárulnak a sikerhez. Kollégáival többek között

az üzleti modell kialakításában, a vállalati fókusz megtalálásával, az értékajánlat és vevőcsoport kijelölésében támogatják a nyertest.

– Minderre nem azért van szükség, mert a vállalkozók nem tudnák maguktól. Hanem azért, mert a vállalkozások organikusan fejlődnek és a jövedelemszerzés érdekében muszáj minél jobban kiszolgálniuk a vevőiket, megtalálniuk a módszereket, amikkel a lehető legjobban elérik ezt. Viszont nem mindig tudatosak ezek a folyamatok, nem minden esetben történik jól a helyzetértékelés, emiatt sokat segít egy külső szem és vélemény. Mi sosem utasítunk, csak javasoljuk, mit lehet érdemes megvizsgálni a hosszútávú stratégia kialakítása során. Ez nem csak kezdőknél lehet hasznos, egy régebb óta működő üzlet is szintet tud ugrani a tudás hasznosításával, passzív jövedelemhez juthat – fejtette ki a mentor.

Mint mondta, a zsűrizés során leginkább olyan szempontokra helyezik a hangsúlyt, hogy a vállalkozónak legyen üzleti elképzelése, víziója arról, hová szeretne eljutni, mit csinálna szívesen, milyen előnyöket lát a pályázatban, van-e benne növekedési potenciál, tud-e terjeszkedni, akad-e valamilyen értékesíthető egyedi tudás a jelentkezőben, létre lehet-e hozni technológiatranszfert.

Néhány ötlet, hogy is nézhetne ki a „K20 Kirakat” nyertesének üzlete: 

Pályáznál? KATT IDE


Korábbi interjúnkban a „K20 Kirakat” pályázat első nyertese is beszélt a mentorálás fontosságáról:

Sikerrel debütált a K20 Kirakat: „sokat tud a Király utca, a mentorálás és a publicitás is remek”

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés