Két pécsi társulat három előadással nevezett az első online színházi szemlére

Először rendeznek Magyarországon online színházi seregszemlét. Az eSzínház Fesztivál során 25 prózai, valamint gyermek- és ifjúsági előadást mutatnak be, jó hír, hogy két pécsi társulat is a nevezők között van: a Bóbita Bábszínház és az Escargo Hajója produkcióit is megnézhetjük, sőt szavazhatunk is rájuk.

A szeptember 17–26. között rendezett fesztivál egyik nagy előnye, hogy az érdeklődők korlátozások nélkül bármely országból követhetik és élvezhetik a színdarabokat. A program célja kettős:

egyrészről bemutatni, hogy az online vetítésre (streamre) adaptált előadások miképpen hoznak létre új látásmódot, új megközelítést, így biztosítva egyedi élményt a nézők számára, esetenként a színház és a film határán, másrészről megmutatni a pandémia által sújtott évadok ellenére a színházak értékes alkotásait. Az Alapítvány a Magyar Színházakért és az eSzínház azzal támogatja a teátrumokat, társulatokat és alkotókat, hogy a befolyó jegybevételt megosztják velük.

A nevezési időszak alatt 21 intézmény és társulat 25 alkotással jelentkezett, a darabokat a fesztivál ideje alatt – mely egyébként az eSzínház virtuális platformján zajlik majd – láthatja a közönség.

A nevező színházak és társulatok közt szerepel a Baltazár Színház, Békéscsabai Jókai Színház, ESZME és FREESZFE Egyesület, Gólem Színház, Jászai Mari Színház, Katona József Színház, Kolibri Színház, Kőszegi Várszínház, Kövér Béla Bábszínház, KVTársulat, Madách Színház, Móricz Zsigmond Színház, Örkény István Színház, Radnóti Színház, Soltis Lajos Színház, Trafó – Kortárs Művészetek Háza, Vígszínház, Vörösmarty Színház, Weöres Sándor Színház, Zichy Szín-Műhely.

És nem utolsósorban a pécsi Bóbita Bábszínház Nonprofit Kft., és az Escargo Hajója Színházi Nevelési Szövetkezet, akik a Mákkirályfi, Húsevők, és a Hollókirály című előadásokkal jelentkezett, amelyekre azok a nézők, akik jegyet váltanak, szavazhatnak is. 

A legjobb előadásokat és alakításokat szakmai zsűri díjazza, a kilencnapos fesztivál utolsó napján, élő eredményhirdetés keretében. Emellett szakmai díjakkal jutalmazzák a legjobb digitális adaptációt (azaz a legjobb online vetítésre adaptált előadás), a legjobb női és férfi főszereplő alakítását, a legjobb látványtervezést. A nézők voksai alapján pedig kiosztják az eSzínház Fesztivál Közönségdíját.

További részletek itt olvashatók.