Megérezte a langyos napsugarakat a pécsiek szeretett fája, megindultak az első kis virágok, ami azt is jelenti, közel a tavasz: nemsokára teljes pompájában, halvány rózsaszín koszorújában is megcsodálhatjuk az ősöreg havihegyi mandulafát. Kövessük ezt a szép átváltozást, látogassuk meg őt, amint lehet!

A több mint százéves növényről nem túlzás azt mondani, hogy Pécs jelképe lett, nagyon sokan emlékezhetnek még rá, hogy 2019-ben az Év Európai Fájának választották, mellyel nem csak városunk hírnevét vitte tehát szerte a világba, de a pécsieket is összehozta, együtt szavaztunk-szurkoltunk érte.

Azóta is talán egy kicsit még jobban odafigyelünk a havihegyi templomot őrző fára, szívesen számolunk be arról, mikor egy-egy rendezvényen ő köszönti a látogatókat, vagy mikor tavasszal virágba borul.

Az első idei kis bimbókat így rögtön megörökítette fotósunk, nézzétek meg képeinket, aztán irány a Tettye!

Hirdetés