Lenne munka Pécsett, de nincs szaki

Külföldről kell munkaerőt bérelni, mert itthon nincs elég kőműves, villanyszerelő vagy éppen hegesztő. Pécsett a kamara már pedagógusokkal üzen a szülőknek, diákoknak, hogy milyen pályán érdemes továbbtanulni ahhoz, hogy legyen is munkájuk.

Részletes tájékoztatással, többszöri üzemlátogatással segítene a munkaerő-piaci helyzeten a Kereskedelmi és Iparkamara Pécsett. A műszaki pályán ugyanis hiány van munkaerőből – mondta Cséfalvay Ágnes, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési osztályvezetője.

– Pedagógusoknak szeretnénk tájékoztatást adni, hogy mik azok a szakmák, mi az a munkaerő-piaci helyzet, ami most jellemző Baranyára, illetve országosan is – tette hozzá Cséfalvay.

 

[frame]Még a tanárok sem tudják

A tájékoztatás és a pedagógusok továbbképzése ilyen formában teljesen új kezdeményezés a kamarától. Azért volt rá szükség, mert a tapasztalatok alapján még az iskolák pedagógusai sincsenek tisztában azzal, melyek a hiányszakmák – mondta a PBKIK szakembere. Cséfalvay szerint muszáj az osztályfőnököket és a pályaválasztási felelősöket felvértezni ezekkel az információkkal, hogy a jövőben ne külföldről kelljen megvásárolni vagy bérelni a munkaerőt.[/frame]

 

Öt évvel ezelőtt például hét diák volt gépi forgácsoló szakmában Pécsett, most pedig 60 diák tanul annak. A kamara célja a továbbiakban is az, hogy más szakmák tekintetében is növelje a munkakedvet, és ezáltal a munkaerőt.

Pécsett például van olyan üzem, ahol az alkatrészek hegesztését lengyel bérelt munkaerőből tudják csak megoldani. A gyárban a dolgozók 85 százaléka külföldi.

– Gyakorlatilag az egész városból hiányoznak a lakatos és hegesztő szakemberek, ezért nálunk a szükséges 32 hegesztőből csak öt helyi van. Az összes többit béreljük – mondta Stengl Attila, a Demag Mobile Cranes Gépgyártó Kft. gyárvezetője.

Pécsett egyébként komoly hiány van ácsokból, bádogosokból, épület- és szerkezetlakatosokból, de hiányszakmának számít a gépforgácsoló, hegesztő, ipari gépész, kertész, kőműves, hidegburkoló, szociális gondozó, ápoló és a villanyszerelő is.


[frame] Neten is figyelmeztetnek

A kamara nemsokára külön témakört szentel a pályaválasztásnak, addig ezen az oldalon különböző információkat osztanak meg a hiányszakmákról, de azokról az iskolákról is, ahol ezeket ki is tanulhatják a diákok Pécsett vagy a környéken. Emellett hasznos tanácsokkal, ösztöndíj lehetőségekkel látják el a fiatalokat. [/frame]  

 

 

Hirdetés

6 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Szerencsés véletlenbe tartozok hiányszakmaként elvégeztem a forgácsolót, és lett is munkám.
    A szakmunka nem büdös, de a fizetés a végzett szakmunka arányában így sincs meg fizetve, gyakorlatilag végzettség nélkül is elmehetnék polcot pakolni a hipermarketekbe…
    Igéretek vannak, tervezgetni is lehet, meg valósítani NEM!!!

  2. Azt mondják hiányszakma a gépi forgácsoló! Akkor négy éve miért nem találok Pécsett munkát?
    Fél országot bejártam már, de messze is csak ideiglenesen lehet elhelyezkedni, mert a fizetés kevés és abból kell fizetni a szállást, ellátást, és hát az ember ugye a családnak szeretne hazaadni, mert azoknak meg kell élni. Akkor ez hiányszakma? Képzik a fiatalokat, de hol fognak dolgozni, ha gyakorlott szakik sem tudnak elhelyezkedni?

  3. Nem büdös a szakmunka csak ahogy Sanyi írta: Nem mindenki vállalkozó, ha alkalmazottként csinálja akkor max napi nettó 4000 , és lehet hogy be sem jelentik. Hozzátenném hogy lehet hogy ki sem fizetik. Én 23 éves vagyok sajnos el kellett mennem Pécsről mert vagy minimálbérre jelentenek be vagy be sem jelentenek vagy van aki csak 3 órába jelent be. Nincs fix munkaidő, kiábrándítóak a körülmények, nem megfelelő a szerszámozottság. Gyakorlatilag nem lehet dolgozni. Több helyen vasárnap is benntartják az embert túlórának nevezve aztán nem fizetik ki és ha megkérdezed hogy miért megkér hogy “csúszd le” vagy azt mondják hogy “válság van”. Nem mondom hogy nincs hiba a szakmunkásokban de rettenetes a magyar munkáltatói hozzáállás. Hazavágyom nagyon de amíg ilyen a helyzet Pécsett addig nem igazán van miről beszélni.

  4. Pityuka
    Nem mindenki vállalkozó, ha alkalmazottként csinálja akkor max napi nettó4000 , és lehet hogy be sem jelentik.
    Na ezért nincs elég szakmunkás , mert aki teheti elmenekül ebből a lehetetlen idióta helyzetből.

  5. tényleg büdös a munka, pedig eszméletlen jól lehet keresni. A mi gázszerelőnk félóráért elkért 5ezret, oké benne van a benzin, stb. de akkor is marad a zsebében legalább 3 rugó tisztán. Ha csak nyolc órát dolgozik akkor ez 24 ezer forint. Simán megvan a félmillája havonta. És ráadásul jól is csinálja, amit csinál. vagyis szívesen odaadom neki a lovét, mert tudom, hogy rendesen dolgozott. ehehz képest inkább telefonközponba, meg jegyeladónak mennek a diplomások.

  6. Az a baj, hogy büdös a szakmunka. Kívánom a legjobbakat az esztétáknak, bölcsészeknek, végülis a mekibe már megvan a belépődiplomájuk.

Comments are closed.