6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapAbszolút PécsMokos Tiborra emlékeztünk

Mokos Tiborra emlékeztünk

Egykori kollégánk, Mokos Tibor emlékére szervezett estet Bencze Attila Pécsett, március 18-án, hétfőn. A Kodály Központban tartott rendezvényen több százan vettek részt.

Művészek, pályatársak emlékeztek a nemrég elhunyt Mokos Tiborra, a barátra, a kollégára, a művészre. Tibor zenekarai – a Holnapután, a Klán – foglalták keretbe az est programját. Bencze Attila meghívását elfogadta mások mellett Beck Zoli a 30Y-ból, Márta István, a Zsolnay-negyed igazgatója és Sasvári Sándor énekes is.

A rendezvényen nyomon követhettük pályafutásának legszebb momentumait, szerzőként és előadóként is rendkívüli igényesség és következetesség jellemezte. Együttesei sosem követték az aktuális divatirányzatokat.

A kétórás estet Mokos Tibor hangja zárta, egykori zenekara a színpadon játszott, amíg ő énekelt. Az emlékest becsületkasszás volt, az adományokat a család számára ajánlották fel.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő