Orgonista, aki a hip-hopot sem veti meg

Zenét szerez, koncerteket szervez, folyamatosan játszik a Pius-templomban, kísérletezik az orgonával, tanít és évről évre díjakat söpör be Balatoni Sándor fiatal pécsi orgonista, aki 2011-es MTA-kitüntetése után a minap kapta meg a Junior Prima díjat is.

hirdetés

– Harmincéves sem vagy, de több más kitüntetés mellett zsebedben az MTA nívódíja, most pedig már a Junior Prima díj is. Utóbbit mivel érdemelhetted ki?
– Egy szakmai grémium válogatott be a legjobb huszonhat esélyes közé, de azt a mai napig nem tudom, milyen szempontrendszerek alapján. Gyanítom, hogy munkám összetettsége miatt választottak, hiszen zeneszerző, orgonista, karvezető és tanár is vagyok.

Nem bánta meg, hogy nem lett közgazdász…

– Tizennégy esztendősen mégis a kereskedelmi szakközépiskolát választottad. Nem is gondoltad, hogy a művészeti vonalon kötsz ki?
– Akkor még nem. Az életet reálisan nézve arra gondoltam, hogy a kereskedelmi, közgazdasági tudással alapozhatom meg a jövőmet. Zongorázni ugyan tanultam a jurisicsos éveim alatt, ám ez a középiskolában félbemaradt, s csak bizonyos idő után jöttem rá, mi tesz engem boldoggá. A középiskolai éveim alatt így folyamatosan szívtam magamba a tudást, s mentoraim, Győrffy István és Szamosi Szabolcs javaslatára indultam el a pályán, lettem az Egyházzenei Intézet hallgatója, s szereztem diplomát orgonaművészként Pécsen; most a doktori megszerzése előtt állok, közben pedig a városban dolgozom, tanítok, lépek fel.

– Meg további húsz-egynéhány országban. Bejártad a fél világot, mégis itt maradtál, pedig lett volna lehetőséget máshol, akár jobb körülmények között is kamatoztatni a tudásodat. Miért?
– Itt tudom elképzelni az életemet. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy saját városomban azt csinálhatom, amihez kedvem van, s akiknél dolgozom, azok szívesen alkalmaznak. Soha nem akartam világjáró orgonista lenni, még ha a fellépések időről időre el is szólítanak, s én is úgy gondolom: olykor érdemes kilátogatni a városból. De esetemben nem ez a fő csapásirány.

– Itt is meg lehet tehát élni a művészetből?
– A növendékeimnek is azt tanácsolom: jól gondolják át, hogy hivatásszerűen ezzel szeretnének-e foglalkozni! Az esetek legnagyobb részében a pályán dolgozóknak több lábon kell állniuk, hiszen a tanári pálya telített, ráadásul nem is biztosít önmagában megélhetést, önálló koncerteket csak a legkiválóbbak adnak, s esetemben például pusztán egy kántori tiszteletdíjból is problémás lenne a megélhetés. Nekem is csak úgy sikerül boldogulnom, hogy összerakosgatom a különböző kisebb bevételeimet, s hogy ez a hobbim.

– Ha akad szabadidő, az mivel telik?
– Szerencsére nagyon sok jó barátom van, akikkel együtt töltöm a szabadidőmet – emellett sportolok: jó időben sokat biciklizek, de szeretek korcsolyázni, teniszezni, úszni, síelni is. A kikapcsolódáshoz általában könnyedebb zenéket hallgatok, az utóbbi időben nagyon megszerettem a Café del Mar albumokat, de nem vetem meg a legpopulárisabb műfajokat sem, így – bármilyen furán hangzik – a trance-t, a hip-hopot sem.

– …hogy kiszellőztetett fejjel mehess neki a terveknek. Milyen jövőt látnál magad előtt szívesen?
– Első körben mindenképpen a zenei versenyekre fókuszálok majd: a díjak megerősítették bennem, hogy nagyobb hangsúlyt kell fektetnem az előadóművészi vonalra. Ettől függetlenül a doktori iskola elvégzése első számú terveim között szerepel, és szeretném megvalósítani az ötleteimet, több zenét szerezni. Csak olyannak állok azonban neki, amit be is tudok fejezni. Szeretnék például összehozni egy CD-felvételt Lisznyai Szabó Gábor születésének centenáriumára.