8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapAbszolút PécsOtt segítettek a pécsiek, ahol Madonna is jótékonykodik

Ott segítettek a pécsiek, ahol Madonna is jótékonykodik

A világ harmadik legszegényebb országába, az Afrika déli részén található Malawiba hívták a pécsi orvosokat. Ők a segíteni vágyás és a kalandvágy miatt igent mondtak. Blantyre-ben, Malawi egyik legnagyobb városában töltöttek két hetet. Ott, ahol Madonna saját pénzből gyerekeknek építtet sebészeti klinikát.  

Két hét alatt 44 műtétet hajtott végre az az ötfős, magyarokból álló orvoscsoport, akik nemrég tértek vissza Malawiból. Az operatív misszióra a Magyar Afrika Társaság hívta őket. A csoport három pécsivel az élen vágott neki a gyógyításnak. A pécsi orvosok a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikáról mentek szabadságra, hogy kint segítsenek.

– A kint létünk első pár napja azzal telt, hogy felmértük a terepet, hogy egyáltalán milyen körülmények között, milyen eszközökkel kell majd dolgoznunk. Magunk is meglepődtünk, hogy végül szükségünk volt arra a fejlámpára, amit itthon más futáshoz használ – meséli a kezdeteket dr. Szanyi István, aki feleségével, dr. Tóth Krisztina aneszteziológussal és dr. Piski Zalánnal vállalta el Pécsről missziót.

A magyar orvoscsoport a pécsiekkel az élen (jobbról: Dr. Szanyi István, Dr. Tóth Krisztina és Dr. Piski Zalán) 

[su_note note_color=”#44d0f9″]Az önkénteseket a Pécsi Tudományegyetem is támogatta, ők állták  a kiutazást és a pécsi orvosok oltásait is. [/su_note]

A legmeglepőbb mégis az volt – teszi hozzá István –, hogy míg kint a sebészi bemosakodást vízzel és sima szappannal végezték, valamint a higiéniai körülmények is borzasztóak voltak, egy sebfertőzéssel sem találkoztunk.

– A kórházat viszont úgy kell elképzelni, mint egy háborús övezetet, csak épp nem zúgnak a fejünk felett a bombák. Kórtermek nincsenek, csak egy hatalmas szoba, amit kerti paravánnal választanak szét. Ott mindenki együtt fekszik, gyerek, nő és férfi – mondja dr. Szanyi István.

Műtétkor a futáshoz is használt fejlámpákat használták a pécsi orvosok

A műtétek napi nyolc órában, szinte megállás nélkül folynak. A legmegdöbbentőbb az orvoscsoport számára talán egy csecsemőfej méretű pajzsmirigy volt, ami a beteg mindennapjait 15 éve keserítette meg. Természetesen sikeresen eltávolították.

[su_quote]Ha egy ilyen afrikai önkénteskedést fel lehetne írni receptre, biztos vagyok benne, hogy sorra megszűnnének az elégedetlen emberek[/su_quote]

– A segíteni vágyás és persze a szakmai kihívás is vitt bennünket Dél-Afrikába, ahol bár sokat dolgoztunk, mégis hatalmas energiával tértünk vissza. Láttuk azt, hogy az óriási problémák mellett is mennyire örülnek, hogy foglalkoznak velük és segítenek rajtuk. Boldogok civilizáció nélkül is, azzal amijük van – mondja dr. Tóth Krisztina, aki évek óta szeretett volna már eljutni Dél-Afrikába.

A segíteni akarás is vezérelte a pécsieket, ugyanúgy ahogy Madonnát. A világsztár most gyereksebészeti klinikát építtet 

Ilyen operatív misszió egyébként tavaly novemberben indult először Magyarországról. Azóta pedig ez volt a második csoport, akik vállalkoztak a feladatra.

[su_note note_color=”#44d0f9″]Az orvosok tiszteletdíj nélkül, szabadságuk terhére vállalták a munkát.[/su_note]

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő