Pécs legjobb szétment együttese meghódította a Hungary’s Got Talentet

Együtt a fesztiválszezonban is

Ugyan Pécs legjobb zenekarának, a Csoki & Hipónak a tagjai kényszerűen elváltak egymástól, a zenekar még így sem adja fel kultúrmisszióját. Felbukkantak ugyanis a Hungary’s Got Talent című tehetségkutató-műsorban, ahol alig tudták leállítani sokkoló produkciójukat.

Mint arról nemrég beszámoltunk, a méltán híres Csoki & Hipo eddig töretlen és egységes előadói útja szomorú állomáshoz érkezett. Csoki és Hipo ugyanis már nem nagyon tudnak közösen zúzni a pécsi éjszakában, mivel Csoki elköltözött a városból.

Művészek maguk között
Művészek maguk között

A hír ugyan tragikus erejű, a srácok azonban ennek ellenére is folytatják a kreatív munkát, ennek pedig legszemléletesebb példája, hogy felléphettek a Hungary’s Got Talent című tévés tehetségkutató-műsorban, ahol október 31-én elő is adhatták a Zokniszandál című örökbecsűjüket. Ha viszont az nem lenne elég a Csoki & Hipo pécsi rajongóinak, hogy a duó tagjai eltávolodtak egymástól – mármint földrajzilag – bizonyára az is sokként érte őket, hogy a műsor szakértő zsűrije pár másodperc alatt kiszavazta őket a showból.

A pécsi srácokat azonban nem igazán zavarta, hogy sorra villantak fel a vörös X-ek, ők nyomták tovább maximális lendülettel és megmutatták a művészetüket nyilvánvalóan értelmezni képtelen zsűrinek, hogy milyen is a pécsi virtus. Annyira átélték szerzeményük minden hangját, hogy a produkciójukat a műsorvezetőknek – Dombinak és Balázsnak – kellett leállítania, elég radikális módszerrel.

De aki nem hiszi, az nézze meg a hihetetlen előadást a saját szemével itt, a műsor 13 perc 30 másodpercnél veszi kezdetét.

A műsor Facebook-oldalán a sajnálatos esemény után ez poszt jelent meg: “Csoki és Hypo egyenesen Pécsről hozták el a legnagyobb slágerüket a Zokniszandál című számot! Őszintén sajnáljuk, hogy nem folytathatták, a második versszakban valószínűleg további divattippek is előkerültek volna.”

 

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés