5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapAbszolút PécsPécs szuperzsaruja, aki a Mont Blanc-t is legyűrte

Pécs szuperzsaruja, aki a Mont Blanc-t is legyűrte

Nemrég vehette át Pécs közbiztonsági díját Kun Attila rendőr alezredes, az uránvárosi rendőrőrs parancsnoka. Nem a Csikor Kálmán-díj az első elismerés, amit magáénak tudhat, már számtalanszor bizonyította, rendőrnek született. 

– Hogyan indult a pályája? Már gyermekkorban beleszeretett a hivatásba?

– Nem rendőrnek készültem, ez a hivatástudat érettségi után alakult ki, mikor tudtam, hogy a villamos gép- és villanyszerelő szakmámmal nem fogok tudni elhelyezkedni. Egy újságkivágásban láttam, hogy a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság felvételt hirdet. Szüleim tudta nélkül jelentkeztem és felvételiztem. Az egész család meglepődött, hiszen ez merőben más szakma volt, mint amire készültem, teljesen más világ. De természetesen támogattak a tanulmányaimban.

– A munkája melyik részét kedveli a legjobban?

– Egy rendőrőrsön a munka nagyon széles spektrumú. Ide tartozik többek között a számos büntetőeljárás, szabálysértési- és közigazgatási eljárás, panaszkezelés, közrendvédelmi és közlekedésrendészeti tevékenységek. Számomra a legnagyobb örömet az jelenti ha a bűncselekmény elkövetője kézre kerül, a sértettek pedig erről értesülnek, és a káruk is megtérül. A bűnmegelőzés is nagyon fontos tevékenység, ha ezen a téren érünk el eredményeket, az óriási siker.

– Csak irodai munkát végez, vagy az utcán is teljesít szolgálatot?

– Ahogy mennek az évek, az adminisztrációs feladatok egyre nőnek, komplexebbé válnak és ez mind jobban és jobban beszorít az irodába. Ennek ellenére igyekszem az utcára is kimozdulni, szerencsére ez már csak azért is elkerülhetetlen, mert az uránvárosi őrs számos kistelepülés rendvédelméért felel, az ottani önkormányzatokkal is tartani kell a kapcsolatot.

kun attila, hl03
Egy újságfelhívás terelte a pályára

– Mi motiválja a hétköznapi munkában?

– Minden nap egy új lehetőség a sikerre, újabb és újabb feladatokat kell megoldani. Mi vagyunk a társadalom számára a védelem első vonala a bűnözéssel szemben, ezért hát a motiváción el sem gondolkodunk. Csupán jövünk, tesszük a dolgunkat.

– Kivételesen jó az uránvárosi rendőrcsapat. Minek köszönhető ez?

– Valóban, az eredmények ezt jól mutatják, amire büszke is vagyok. Szerintem az a legfontosabb, hogy a bűnügyi és a közrendvédelmi szolgálati ág jól össze tudjon dolgozni. Az őrsön mindenki megértette, hiszi és tudja, hogy egymásra vannak utalva, segíteni kell egymást.

kun attila, hl06
A jó csapatmunka meghozza az eredményeket

– Az új, kezdő rendőröket is nagyon jól tanítja. Mi a sikeresség kulcsa?

– Nagyon nehezen viselem el a lusta, szélhámos embereket, mindenki tisztában van az elvárásokkal. Ha új rendőr érkezik, akkor mindig szólok az idősebb kollégáknak, mentorként figyeljenek arra, hogy a fiatalból olyan ember lesz, amilyennek mi neveljük. Ha hagyjuk, hogy elkallódjon, lusta legyen, akkor olyan is lesz.

– Mit csinál egy sikeres rendőr a szabadidejében?

– A szabadidőmet három dolog tölti ki: a család, a taekwondo és a hegymászás. Boldog házasságban élek, három lányom van, ők három, négy és tizenegy évesek. Taekwondóban segédedző vagyok, gyerekekkel foglalkozom. A hegymászás nagy szenvedélyem: az Alpok és a Kárpátok több két-háromezres hegyére feljutottam már. És amire a legbüszkébb vagyok: tavaly sikerült a barátaimmal felmásznom a Mont Blanc csúcsára!

[su_box title=”Névjegy” style=”noise” box_color=”#8288f5″ title_color=”#ffffff”]A kiváló rendőr Pécsett született, 1978-ban. 1992-ben szerzett villamos gép- és villanyszerelő szakképesítést a Zipernowsky Károly Ipari Szakközépiskolában. A Budapesti Rendészeti Szakközépiskolában kezdte rendőrtiszti tanulmányait, majd a Rendőrtiszti Főiskolán 2006-ban szerzett oklevelet bűnügyi szakon. 2008-ban rendészeti szakvizsgát is tett. 1997-ben került a rendőrség állományába. Az orfűi rendőrőrsön kezdte, 2002-ben került Pécsre. 2010 óta vezeti az uránvárosi őrsöt. [/su_box]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő