Nálunk tanul Miss Bikini

Barátai már régóta biztatják, de Katona Gitta csak idén határozta el, hogy indul a Magyarország Szépe versenyen. A 23 éves lány andragógia szakos hallgató a pécsi egyetemen, mellette modellként dolgozik és most már hivatalosan is ő az ország második legszebb nője. 

Gittát évek óta unszolták barátai, hogy induljon el az egyik legnevesebb hazai szépségversenyen, a Magyarország Szépe választáson. A lány viszont mindig úgy érezte, távol áll tőle ez a műfaj.

– Vannak kisebb-nagyobb modell munkáim, de a Magyarország Szépe verseny sokkal nagyobb megmérettetés és országos ismertséggel jár, amire nem igazán voltam felkészülve – meséli.

Katona Gitta

Idén azonban valami megváltozott. Úgy érezte, ha most nem próbálja meg, talán egész életében bánni fogja. És milyen jól tette, hogy nem félt az ismeretlentől, a zsűri ugyanis őt találta a második legszebb hölgynek, sőt a Miss Bikini címet is elnyerte.

– Boldog vagyok, hogy az én fejemre került a második udvarhölgynek járó korona, de a helyzet az, hogy így is indultam neki az egész versenynek. Úgy voltam vele, hogyha egyszer nevezek, akkor az első háromba kerülés a minimum – meséli nevetve.

Katona Gitta jobbra
Katona Gitta jobbra

A 23 éves lány két Angliában töltött év után felvételizett a pécsi andragógia szakra. Egyelőre azonban csak a távoktatást tudta bevállalni, így nem sok időt tölt a városban. A tíz év versenyszerű kosárlabdázásból adódóan azonban többször járt már Pécsett, és mint mondja megszerette ezt a gyönyörű várost, alig várja, hogy újra itt lehessen.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés