Pécsi fizikus a szenzációs kutatásban

Hazai és nemzetközi viszonylatban is óriási eredményeket ért el szakterületén, tanított az Egyesült Államokban, Németországban és Japánban is. Nemrég részt vett a világszenzációt jelentő, a gravitációs hullámok létét igazoló kutatásban. A pécsi születésű Frei Zsolt asztrofizikus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Asztrofizikai Tanszékének tanszékvezetője 18 éves koráig Pécsen élt és tanult, itt kapta az első lökéseket, amelyek elindították karrierjét. 

– Pécsre milyen időközönként jön?
– Pécsre már csak osztálytalálkozók alkalmával szoktam látogatni, vagy ha egy konferencia idehív. 2010-ben én szerveztem a négyévente esedékes, többnapos asztrofizikai konferenciát, akkor szándékosan választottam szülővárosomat annak helyszínének. Talán akkor tartózkodtam Pécsen utoljára huzamosabb ideig. Nincsenek itt rokonaim, akikhez kötődnék. Érettségi után a tanulmányaimat Budapesten folytattam, később szüleim is elköltöztek a városból.

Frei Zsolt óriási jelentőségű felfedezést tett társaival

– Hogyan jött a fizika iránti vonzalom?
– A Hal József utcai, mai nevén Mezőszél Általános Iskolába jártam, ami éppen akkor nyílt, 1971-ben. Kisiskolásként már rájöttem, hogy a legfontosabb számomra a matematika és a fizika. Tanáraim abszolút támogattak ebben, nyolcadikos koromra már országos versenyeket nyertem.  Mindeközben tanáraim javaslatára elkezdtem járni Dr. Kotek László tanár úrhoz, aki akkor már az egyetemen tanított fizikát. Ő ismerte fel bennem a tehetséget. Az érettségit a Nagy Lajos Gimnáziumban tettem le 1983-ban. A középiskolás évek alatt is már egyedül tudtam országos versenyeket nyerni, és az 1983-as Diákolimpián szerepelni, de Kotek László végig mellettem állt, nagyon sokat köszönhetek neki. Az érettségi után az Eötvös Loránd Tudományegyetem fizika szakán kezdtem el tanulni.

– Mire emlékszik vissza a legszívesebben gyerekkorából?
– Nekem a legszebb éveim az általános iskolában teltek. A legjobb tanárok kezében voltam, szerettem odajárni. Jó környezetben, csupa jó emberrel voltam körülvéve. Nekem ezt jelenti a város: egy csodás hely, ahonnan el tudtam indulni pályámon, mert kiváló oktatásban és nevelésben volt részem.

Szenzációs kutatásban vett részt
Frei Zsolt és magyar csapata szervesen részt vett a fizika történetének egyik legnagyobb felfedezésében. Ez év februárjában jelentették be, hogy bizonyítékot találtak a gravitációs hullámok létezésére két fekete lyuk találkozásakor. Ez mérföldkövet jelent a kutatások szempontjából. A tudóscsapat műszerfejlesztésben, adatelemzésben és még számos egyéb részfeladatban tett hozzá a nemzetközi sikerhez.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés