Eleven lesz Pécs múltja is

Összesen közel 175 millió forintos újításokat végeznek a napokban is a tavaly átadott középkori Egyetemnél, a székesegyház mögött és a pécsi világörökségi helyszíneknél. Utóbbi kapcsán csak a Cella Septichoránál százmilliós fejlesztést valósítanak meg. Tavasztól nézhetjük meg az eredményt.

Jelenleg is gőzerővel dolgoznak a szakemberek az említett turistalátványosságokon. Egy közel félmilliárdos program, az Értékes Pécs keretében végzik a munkát; ennek során már újjá varázsolták a mennyezetet a kertvárosi református templomban, ugyanott új orgonát építettek. Emellett a zsinagógában kiállítást hoztak létre, s többek között a belvárosban a szerb ortodox kápolnát is építik már.

Vízfüggönyt is kap a Cella
Vízfüggönyt is kap a Cella

– A fejlesztés célja, hogy a világörökség részét képző Cella Septichora és Ókeresztény Mauzóleum, valamint a hozzájuk szorosan kapcsolódó Középkori Egyetem a kiváló helyszíni adottságai mellett biztosítani tudjuk a XXI. században elvárható kiegészítő szolgáltatások iránti látogatói igényeket – magyarázta lapunknak az uniós fejlesztések indokát Őri László alpolgármester.

Interakítvvá fog válni májusig ennek keretében a Cella Septichora és a mauzóleum, például új LED Tv-ket, kioszkokat építenek be, bevezetik az audioguide-ot, azaz a több nyelvű gépi idegenvezetést, de a Cellánál egy különleges kialakítású projektor, s 5.1-es hangrendszer is a látogatókat szolgálja.

Könnyebb lesz elképzelni az ókori Pécset
Könnyebb lesz elképzelni az ókori és középkori Pécset

A beruházás után elérhető római és középkori multimédiás anyagok – animációs filmek, ábrák, fotók – egyedülálló minőséget képviselnek, melynek köszönhetően a világörökségi együttes és a Középkori Egyetem nemcsak a hazai, hanem az európai múzeumi elitben is megállja majd a helyét Őri szerint.

Üzembe helyeznek a Cella Septichoránál a bejárat mellett egy vízfüggönyt is, a látogatóközpont területén pedig több helyen a meglévő rács padozatot üvegre cserélik a romok jobb láthatósága érdekében. Lesznek még makettek, új tablók cseréje, római székek, s megújul a teljes világítás is. Újdonság lesz az is, hogy a római utcakép minden lehetséges járókelőjének viselete megelevenedik, így lesznek plebejus-, patrícius-, katonaruhába öltözött emberek is a látnivalóknál.

A Középkori Egyetem építészetileg tavaly óta mondható késznek, de a benne lévő terek ma még üresek. Márciustól azonban feltárul az a kiállítási anyag, amelynek összeállításán jelenleg is dolgoznak.

Az itteni tárlat révén Pécs az alpolgármester szerint egy olyan egyedülálló kiállítóhellyel gyarapodhat, amely a város kiemelkedő jelentőségű középkori és török-kori múltját és emlékeit teszi ismertté az ide látogatók előtt. A kiállítás értelmezi a feltárt és helyreállított egyetemépületet és a vele együtt a látogatók előtt megnyíló Aranyos Mária kápolnát, valamint a püspökvár erődítményrendszerét.

Tablók, tárlók, érintőképernyős kioszkok, nagy képernyős tévék, interaktív tábla segíti itt majd a látogatókat.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés