Menő pécsiek a mozivásznon

Pécs a kultúra városa – nem volt ez másképpen az előző században sem, hiszen csak úgy hemzsegtek és most is hemzsegnek a nagy hazai vagy éppen nemzetközi karriert épített hírességek. A filmezés mindig is a legnépszerűbb tudományok közé tartozott, így ha valakinek sikerül oda betörnie, azt biztosan rengetegen megismerik majd. Így történt ez sok pécsivel is.

Bár a város elsősorban a színjátszásban jeleskedik, számos olyan színészt adtunk a közéletnek, akik a filmvilágban is megvetették a lábukat és országos – sőt, egyesek nemzetközi – hírnévre tettek szert. Bemutatunk párat közülük.

Németh Marika

nemeth marika
Németh Marika elsősorban operettszínész volt

A 20. század közepének egyik legnagyobb színésznője volt Németh Marika, aki tanulmányai elvégzése után a Művész Színház tagja lett. Később külföldön is több szerepet kapott. Hírnevet elsősorban operettszerepeivel szerzett, majd a magyar filmtörténelembe is beírta magát többek között a Mágnás Miskával, a Díszelőadással és számos egyéb alkotással.

Szinte minden díjat és állami kitüntetést átvehetett 1996-ban bekövetkezett haláláig.

Besenczi Árpád

besenczi_árpád
Besenczi hangja mindenkinek ismerős a filmekből

A Jászai-díjas színész 1965-ben született városunkban. A pécsi egyetemen végzett jogot, és egészen 1993-ig itt élt és játszott a színházban. Budapestre költözése után, 2010 óta a zalaegerszegi színház igazgatója.

Olyan nagy sikerű hazai filmekben szerepelt, mint az Üvegtigris-trilógia, a Made in Hungária, a Valami Amerika 2., valamint a Csocsó, avagy éljen május 1-je!.

Elsőrangú szinkronszínész is, hangját több világsztárnak is kölcsönözte.

Kamarás Iván

Kamarás Iván
A filmek világát választotta Kamarás is

1972-ben született igazi sztárcsaládba: édesanyja Uhrik Teodóra balettművész, édesapja Kamarás András grafikusművész. Már általános- és középiskolás korában is különféle darabokban szerepelt, 1995-ben pedig felvételt nyert a Színház és Filmművészeti Főiskolára. Több mint 10 évig a Vígszínházban játszott, ez idő alatt már filmezni kezdett. 2009-ben Los Angelesbe költözött egy kis időre, azóta ingázik és már csak a mozivásznon láthatjuk őt viszont.

Kamarás Iván felbukkant a Pokolfajzat második részében, sorozatszerepeket is szívesen vállal. Itthon nagy sikere volt a Miniszter félrelép és az Európa Expressz c. filmekben, legutóbb pedig a Megdönteni Hajnal Tímeát magyar vígjátékban láthattuk viszont.

Beleznay Endre

beleznay
Tragédiákban biztosan nem fogjuk viszontlátni – a komikum az ő oldala

Ifj. Kiss Endre néven látta meg a napvilágot 1971-ben, aki tanulmányai elvégzése után Zalaegerszegen kezdett színészkedni. Később hazatért, és Pécsen is több darabban szerepelt. Pályája során főleg bohózatokban bizonyított, országos ismertségre Friderikusz Sándor Meglepő és Mulatságos műsorában tett szert állandó szereplőként. Számos tévéműsorban és kabaréban vett részt, játszott az Európa Expresszben és a Szőke Kólában is.

Egyben a hazai szcientológiai egyház ikonikus alakja is.

Hirdetés