Az Aranyanyu díjat 2011-ben alapította a Richter Gedeon gyógyszergyártó cég és Rácz Zsuzsa író. Az elismerést és a vele járó 200 ezer forintot olyan hétköznapi hősnőknek ítélik oda, akik klasszikus, női segítő szakmákban dolgoznak, munkájuk nélkülözhetetlen, fáradozásaikat mégsem ismerik el kellő mértékben. Egy pécsi tanítónő, Ungváriné Bélyácz Betti bekerült a tizenkét döntős közé, a nemrégiben megrendezett budapesti gáláról mégis üres kézzel tért haza. Pedig Betti győzött, az ő igaz érdeme különleges családja, és az, hogy mesekönyvei több száz embernek segítettek már.
A díjra egy gyerekkori barátnője jelölte Bettit. Tavaly tavasszal ugyanis azzal kereste meg a pécsi pedagógust, hogy írjon mesét siket kislányáról, Lilláról. Sérült gyerekekről ugyanis ritkán születnek játékos történetek, Magyarországon szinte egyáltalán nincs olyan mesekönyv, ami kifejezetten hallássérült kicsikről szólna – mondja Pappné Orbán Laura, Betti barátnője.
Van egy magyar író tollából származó történet, Benyovszky Anita: Péterke hallani fog című könyve. Ez ugyan meseszerű, színes rajzokkal kísért történet, mégsem gyerekeknek szól, inkább útmutató, kézikönyv a szülőknek arról, hogy merre induljanak el, ha kiderül, hogy baj van a gyerek hallásával.
Betti természetesen megírta a történetet. A Málna utca hangjai című mese főhőse Lilla, akinek speciális hallókészüléke, úgynevezett cochleáris implantátuma van. Ezzel a készülékkel a kislány mindent hall, de ettől még sérült, hiszen ha kiveszik a berendezést, megszűnnek körülötte a zajok. A történet szerint Lilla és anyukája új helyre költözik, ahol a siket kisgyerek halló pajtásokat szerez, és végül teljesen beilleszkedik az „egészséges” gyerekek közé. A könyv nemcsak a hallássérült kicsiket nevelő családoknak szól, a halló gyerekeknek is segíthet megérteni az emberek közötti különbségeket.
A gyerekkori barátnő persze nem véletlenül kérte fel Bettit a nagy feladatra. Pontosan tudta, hogy a pécsi tanárnőnek kitűnő érzéke van a kényes témák gyermeknyelvre fordításához. Korábban két mesekönyvet írt az örökbefogadásról.
Az Égből pottyant boldogság 2010-ben jelent meg. A kedves, kifejezetten kicsiknek szóló történet egy gerlepárról szól, akik fészkébe belepottyan egy rigótojás, az eredeti fészekbe ugyanis már annyi tojás van, hogy nem fér el. A tojásból kibújó fiókát, Pelyheskét pedig befogadj a gerlepár.
A második könyvet Tündérkerti mesék címmel 2011 nyarán adták ki. Ez a történet már sokkal konkrétabban ábrázolja az örökbefogadást – meséli Betti.
– Liliána, akit „egy fehér ruhás lány” bíz a Tündérpár gondjaira, már kérdez. Őt foglalkoztatja már saját kis története, és megfogalmazza első kérdéseit. Szív szerinti anyukája, Szilla pedig őszintén és egyszerűen felel a kérdésekre, segítve ezzel Lilikének abban, hogy feldolgozza az őt ért veszteséget. A Tündérkerti mese nagyobbacskáknak való, olyan korúaknak, akiknek már vannak kérdéseik érkezésükről, családba kerülésükről – mesélte.
A könyvek hatalmas sikert arattak a célközönség körében. Az első irományból már a második ötszáz példány fogy, de a Tündérkerti meséket is nagyon szeretik a családok. A titok valószínűleg a hitelesség. Betti és férje ugyanis szintén örökbefogadó szülők, akik nap mint nap szembesülnek cseperedő gyerekeik kíváncsiságával.
– Laura lányom két és fél évesen elém állt, és teljesen váratlanul megkérdezte: Anya, én is a te pocakodban születtem? Mit mondhattam volna erre, természetesen az igazat válaszoltam. Azt, hogy nem – vélekedett Pécs igazi aranyanyuja.
A kislány nem kérdezett többet, de Betti nem akarta, hogy Laura kétségek között őrlődjön. Ekkor gondolt először arra, hogy kellene egy mese, amellyel a kislány saját nyelvén tudná elmondani, hogy miként került a családba. Betti ugyanis azzal szembesült, hogy a piacon nagy hiány van az ilyen jellegű mesekönyvekből. Ezért ő maga fogott hozzá egy kitalált történet megírásához. A tanárnő tudta, hogyan nyúljon a témához, mivel minden létező szakirodalmat elolvasott a gyerekek lelki világáról és a gyereknevelésről.
Úgy fogalmazott: „Az egyik legfontosabb, amit megtanultam, hogy mindig csak annyit mondjunk a gyereknek, amennyit a pici megkérdez. A kicsik ugyanis okosak. Nem kérdeznek olyat, amit nem tudnak feldolgozni.”
A házaspárnak egyébként van még egy örökbefogadott gyermeke, Soma 2009-ban érkezett a családba. A kisfiú most hároméves, de ő egyelőre még nem érdeklődik a téma iránt. Laura pedig hiába tud mindent, öt évesen még nem akarja feldolgozni, hogy a vér szerinti szülei elhagyták – mondja Betti.
Nemrég például készített egy rajzot, amin örökbefogadó anyukája pocakjába rajzolta bele saját magát. A kislány elmondta, tudja, hogy ez nem így történt, ezt most ő mégis így szeretné lerajzolni. A szülők pedig nem erőltetik rá az igazságot, úgyis eljön majd az ideje, amikor Laura többet akar tudni.
[frame]A könyvek kiadása nem volt egyszerű. Betti hiába írt minden létező kiadónak, legtöbben még válaszra sem méltatták. A három mesekönyvet magánkiadásban jelentették meg, az első ötszáz példányt például a család finanszírozta. A vállalkozás azonban inkább misszió, mint üzlet. [/frame]
