5 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapAbszolút PécsPMFC: ki a hibás a szezonért?

PMFC: ki a hibás a szezonért?

Finoman szólva sem volt zökkenőmentes az első szezon a PMFC új vezetőségének. Az eredmény messze elmaradt a várttól, a szurkolók egy része elpártolt a csapattól, de a csapatépítés sem halad a kívánt tempóban. Bár igyekeznek eladhatóvá tenni a PMFC-t, ez eredmény nélkül nem megy. A csapat ügyvezető igazgatója, Feleki Attila adott interjút.

-Hogy értékelné a szezont?

-Kétszer kellett a nulláról indulnunk. A csapat nagy része ugyanis kicserélődött, sok játékos érkezett, sok távozott. Így nem lehettek túl vérmes reményeink, hiszen egy csapatnak idő kell, ahhoz hogy összeszokjon. Ennek ellenére voltak jó mérkőzéseink, de sajnos, ahogy a tabella is mutatja túlsúlyban volt a rossz szereplés. De nem szívesen magyarázom a bizonyítványt, ez nem volt jó teljesítmény, ennél többet vártunk. Viszont úgy gondolom, a csapatunk nem gyengébb képességű, mint akár a 7., vagy 8. helyezett. Ezen helyek valamelyike elérhető, reális cél lett volna.

-Mi okozta a látványos őszi szenvedést?

-Azt gondolom, hogy nem voltunk elég körültekintőek az átigazolásokban. Túlságosan is a vezetőedző véleményére hagyatkoztunk. Komoly tapasztalat számunkra is, hogy egy csapatot nem lehet erőből átalakítani. Ezért egyértelműen mi is hibáztunk.

-Mi most a teendő?

– Meg kell keresnünk a felelősöket, mert én azt gondolom, hogy a vezetőség ugyanúgy tehet a kialakult helyzetről, mint az edzői stáb, vagy a játékosok. Ami viszont örömteli, hogy az év végére sok minden letisztult bennünk. Bemutatkoztak új játékosok. Megtudtuk, hogy kik azok akikre számíthatunk. A segítségükkel ismét tervezünk egy kisebb átalakulást.

Túlsúlyban volt a rossz szereplés

-Meg vannak elégedve a Lőrincz-Márton edzőpárossal?

-A tavaszi teljesítményükkel elérték az elvárható minimumot az ismert problémák fényében. Januári kinevezésük óta ugyanis nem volt túl sok idejük, hogy rákészüljenek a második félévre. Úgy gondolom, hogy mostanra sikerült a saját képükre formálni a társaságot. Ez pedig egyezik a mi elképzeléseinkkel is.

-Tovább folytatódhat a saját játékosok beépítése?

-A szurkolók valószínűleg nem is hinnék, de naponta több órát csak ezen koncepció kidolgozásán gondolkozunk. De fontos tisztázni néhány dolgot: attól, hogy valaki pécsinek született, vagy valamikor a PMFC-ben edződött, még nem kötelező itt futballoznia. Ugyanakkor arra kell törekedni, hogy a lehető legtöbb kötődést, illetve lojalitást próbáljuk a csapatba táplálni ide köthető, vagy helyi játékosok segítségével. De persze kellenek minőségi légiósok is, amennyiben megfelelő a mentalitásuk és a hozzáállásuk. Mindig lesznek ugyanis hiányposztok.

-Ha nyár, akkor átigazolások. Kikkel hosszabbítottak?

-A helyi nevelésű Wittrédi Dávid új 2 éves szerződést írt alá. Ő szerintünk idén a jobb játékosok közé tartozott, a csapat egyik vezéregyénisége lehet. Gőcze Gergő új igazolás kapusposztra. Korábban a Kozármislenyben is védett, így az edzői stáb már ismerte a képességeit. De Koller Krisztiánnak is bebizonyította, hogy megérdemli a bizalmat, hiszen mentalitásával komolyan segítette a csapatot. Marad Lantos Levente is, aki 8 éves kora óta focizik a klubnál. Idén ugyan kevés lehetőséget kapott, de a pályán és az öltözőben egyaránt vezére a társaságnak.

Mártonék hozták az elvárható minimumot

 

-Mi a helyzet a légiósokkal?

– Komoly elhivatott csapatot szeretnénk és ebben nem ismerünk pardont, ezért 1-2 játékost már szezon közben elküldtünk. Aki ugyanis nem áll be a sorba, arra nincs szüksége a csapatnak. Akassou például nem nyújtott rossz teljesítményt a pályán, de közel sem érdekelte annyira a PMFC sorsa, mint bennünket. Ellenben Krejci hozzáállásával abszolút meg voltunk elégedve, az edzői stáb viszont szakmai szempontok miatt nem tervez vele a továbbiakban, így pedig nem éri meg egy légióst itt tartani. pénteken állapodtunk meg a szerződésbontásban. Okoronkwo pedig továbbra is csapatot keres magának, hiszen a jelenlegi stáb nem tart rá igényt.

-Milyen játékosokat keresnek?

-A magyar mezőnyben versenyző típusokra van szükség, olyan játékosokra, akik mindent alárendelnek a pályán töltött 90 percnek. Olyan játékosokkal tárgyalunk, akik ennek megfelelnek. Ennek persze vannak anyagi korlátai, de már hónapok óta ezen dolgozunk. Sok játékossal tárgyalunk, hiszen csak így tudjuk kideríteni, hogy kit érdemes idehozni. Szeretnénk egy minőségi belső védőt igazolni és itt nem is állunk távol a megegyezéstől. Illetve néhány hiányposztot szeretnénk még betölteni, ahol nincs meg a versenyhelyzet.

-Mi kell az eredményes csapathoz?

-Ahhoz, hogy az öltözőben kialakuljon egyfajta kohézió, ahhoz a mi részünkről is sok fegyelem és figyelem kell. Úgy érzem, hogy a szervezési feladatokat nagyon jól felosztottuk: jó szervezői és marketingmunkát végeztünk. Próbálunk további lépéseket tenni afelé, hogy családbarát legyen a stadionunk. Szerintem a szurkolókkal való összefogásban jelenleg a legjobb háromban vagyunk országosan. De természetesen a mi munkánkat is azon keresztül ítélik meg, hogy a csapat miként szerepel. Ahogy egy szurkoló is írta: „sok szép, meg jó történt, de mi azért megyünk ki, hogy focit lássunk.” A mi legfőbb tervünk, hogy klubot építsünk, különben nem fogunk tudni igazán komoly eredményeket elérni.

Elhivatott csapatot akarnak építeni

-Mikor kezdődik a felkészülés?

-Június 17-én kell először edzésre jelentkezniük a játékosoknak, akkor kezdjük a felkészülést. Július végén pedig már a bajnoki mérkőzések is elkezdődnek. Sok munkát kell elvégezni, mivel ismét változások lesznek a keretben, de remélem a rajtra minden összeáll.

-Mivel lehetnek elégedettek?

-Maximalista vagyok, úgyhogy a sikereket is csak részeredményként kezelem. A jó dolgokra kell támaszkodni és ezek alapján kell továbblépni. Úgy gondolom, hogy mind tapasztaltabbak lettünk ebben az évben és biztos vagyok benne, hogy előrébb is fogunk lépni. Egyébként azt tervezzük, hogy a költségvetésünket – amely az NB1 mezőnyében jelenleg az 5 legkisebb között van – racionalizáljuk. Mostanra egyébként a PMFC hátterét egy valódi cégéhez hasonlóra is sikerült felépíteni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő