Rejtélyes feliratok a pécsi belvárosban!

Tudják, mi áll héberül az imahely órája felett?

Feliratok, melyeket nap mint nap látunk Pécsett, de mégsem veszünk észre, nem értelmezünk, nem nézünk meg alaposan. Bizony, vannak ilyenek, és mi most egy párnak utána is jártunk.

Pécsiként a városban sétálni teljesen megszokott, mindennapi dolog, ilyenkor alapvetően nem is nagyon figyeljük az ismerős utcákat, nem nézegetünk és nem kíváncsiskodunk. Ha viszont rávesszük magunkat, és egy kicsit úgy kezdünk el járni-kelni a város szívében mint egy turista, találhatunk olyan érdekességeket, melyek pécsiként is megragadják a szemünket, és gondolkodásra késztetnek.

Látták már a feliratot a zsinagóga tetején?

Ott van például az 1868 és 1869 között épült pécsi zsinagóga, mely mellett ezerszer elment már minden városlakó. De vajon hányan nézték meg tüzetesebben a homlokzatát, hányan tekintettek kicsit „túl” a timpanonban helyet kapott híres óráján és hányan tudják, hogy mi van a Dunántúl legnagyobb zsinagógájának homlokzatára írva? A hatalmas félköríves héber felirat kiszúrja az emberek szemét, sokan azonban nem fáradnak azzal, hogy utánajárjanak a szöveg jelentésének.

Kiderült, mi áll héberül az imahely órája felett

Nos, mi megtettük, a romantikus stílusban épült imahely bejárata fölött lévő szöveg jelentése a következő: “…házam imaháznak fog neveztetni mind a népek számára”. Az Ézsaiás próféta könyvének 56. részéből származó idézet érdekessége, hogy a szöveg betűi kiadják az építés évszámát, azaz 1868-at, hiszen a héber betűknek számértékük is van.

Észrevették már ezt a mérföldes latin szöveget a Szent Mór oldalán?

A belvárosban járkálva, a Hunyadi János utca és a Káptalan utca kereszteződésében lévő Szent Mór Iskolaközpont mellett számtalanszor elhaladt már minden pécsi. Az épületet azonban lehet, hogy sokan még csak meg sem nézték. Pedig a Káptalan utca irányába, egészen a Szepesy Ignác utcai kis kanyarig vonul végig egy terjedelmes latin szöveg a Szent Mór suli homlokzatán. Így szól latinul:

EPISCOPVS AD MDCCCCXXXVI IN PALAESTRAM MVSICAE SACRAE AEDES HAS FERDINANDVS DULANSKY EPISCOPUS A FVNDAMENTO EREXIT ET SCHOLAM RESTAVRATA ECCLESIAE CATHEDRALIS GENVINO CANTVI ECCLESIASTICO RESVSGITAVIT ANNO A CHRISTO NATO MDCCCLXXXIX

Magyarul pedig így:

EZT AZ ÉPÜLETET A SZENT ZENE GYAKORLÁSÁRA DULÁNSZKY NÁNDOR PÜSPÖK ALAPJAIBÓL EMELTE ÉS AZ ÚJJÁÉPÍTETT SZÉKESEGYHÁZ ISKOLÁJÁT AZ ÖRÖKÖLT EGYHÁZI ÉNEKLÉS SZÁMÁRA ÚJRA ÉLETRE HÍVTA KRISZTUS SZÜLETÉSE UTÁN 1889-BEN

A szöveg a Pécsett 1888-tól 1950-ig működött Székesegyházi Énekiskolára utal, melyet ebben az évben Glatt Ignác kanonok szervezett meg, nagy sikerrel. Az első felvételire 80-an jelentkeztek, közülük 50 kisdiákot vettek fel, akik közül 15-en az intézmény elődjében – egy Hunyadi lakóházban – lakhattak. Az énekiskola ma is álló épülete, azaz a Szent Mór suli Káptalan utcai szárnya 1889-ben készült el.

A szentély feletti szöveg rejtélye is megoldódott

Pécs egyik legnagyobb és leghíresebb látványossága minden bizonnyal a székesegyház. Aki járt már a bazilikában, annak bizonyára feltűntek a díszes beltér latin szövegei (egy bazilika már csak ilyen), melyek közül azonban egyértelműen kiemelkedik a szentély felett olvasható írás:

ESTO FIDELIS USQUE AD MORTEM ET DABO TIBI CORONAM VITAE

A szemet egyből megragadó latin szöveg magyarul így hangzik:

LÉGY HŰ A HALÁLIG ÉS NEKED ADOM AZ ÉLET KORONÁJÁT

Kajtár Edvárd, a pécsi bazilika plébánosa az idézet kapcsán lapunknak elmondta, hogy a szentély felett olvasható latin szöveg bibliai eredetű, a könyv új fordításában így olvasható, míg egyszerűbb fordításban a következőképpen: „Maradj hűséges, még ha meg is kell halnod, és akkor neked adom az örök élet koronáját”. A Károli Bibliában pedig így: „Légy hív mind halálig, és néked adom az életnek koronáját”.

 

Forrás: szentmor.hu, utisugo.hu

Hirdetés