11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapAbszolút PécsA rekedt pécsi karnagy, a helyi kóruskultúra atyja

A rekedt pécsi karnagy, a helyi kóruskultúra atyja

A nevét a szakmabelieken kívül nem sok pécsi ismeri, holott Antal György volt az, aki letette a méltán híres helyi kortárs karéneklés alapköveit. De tevékenysége nem állt meg itt: ő alapította a Művészeti Gimnáziumot és a Pannon Filharmonikusok elődeit is ő verbuválta.

Már a születése sem volt mindennapi Antal Györgynek: a gyimesbükki születésű fiú 1917. december 8-án látta meg a napvilágot. Anyakönyvi kivonatában mégis december 9-e szerepel, mivel arrafelé azt tartották, egy fiú ne Mária napján szülessen.

Kodály egyik legnagyobb tisztelője

A harmincas évek elején került Pécsre a fiatalember és rögtön a legjobb kezekben találta magát: a legendás – nála pusztán tizenegy évvel idősebb – Agócsy László tanítványa lett. Rajta keresztül vált Kodály Zoltán munkásságának egyik legnagyobb tisztelőjévé. Ők ketten mutatták be a szerzőóriás legtöbb művét Pécsen: Agócsy tizenöt, Antal György tizenhat darabot. Óriási számok. Rengetegszer vezényelte a nagy klasszikusokat, a Budavári Te Deumot és a Psalmus Hungaricust. A legendás zeneszerző egyik legnagyobb tolmácsolója volt Antal György, ősbemutatók tucatjai fűződnek a nevéhez.

[su_quote]Felejthetetlen az, amit Kodály Tanár Úrtól kaptam az életemben, és ha visszatekintek ennyi évtizedre, akkor is azt kell mondanom, Kodály Zoltán felejthetetlen és örökbecsű emléket hagyott vissza a magyar és a világ zenei életének.[/su_quote]

Kodályt tekintette legfőbb mesterének

Mindig úgy vélte, hogy Kodály Psalmus Hungaricusának 1953-as – általa megszervezett – előadása áttörésnek bizonyult Pécs zenei életében. Ezután jött a sokféle támogatás, a felkérések, a hangversenyterem kivitelezése.

[su_box title=”Zseniális karnagy gyengécske hanggal” style=”soft” box_color=”#8ac381″]Egy rosszul sikerült műtét következtében Antal Györgynek jellegzetesen rekedtté vált a hangja, aki személyesen ismerte, emlékezhet rá. Ennek ellenére lelkesen énekelt Bárdos Lajos kórusában, itt ismerte meg őt, a hazai kóruszene másik nagy alakját. Bárdos szellemiségéből is bőven merített, mikor kórusaival dolgozott.[/su_box]

Legendás karnagy

Az ötvenes évek elején, 1952-ben alapító karnagya volt az 1989-ig fennálló neves Liszt Ferenc Kórusnak. Amatőr és szakiskolai énekesek együtt a legmagasabb színvonalon tolmácsolták a pécsieknek a nagy klasszikusok műveit. 1956 nyarán a Széchenyi téren is énekeltek, a Hunyadi-szobor avatásakor.

A Bach-művek specialistája is volt, ha vita merült fel művei kapcsán, még Kodály is mindig a pécsi szakemberre hagyatkozott.

Persze nem csak a legnagyobbakkal foglalkozott: kórusával rengeteg kortárs pécsi mű bemutatóján közreműködött, vagy éppen ők mutatták be. Ha felcsapjuk a klasszikus zene helyi bibliáját, a Pécsi Concertót, Antal György neve mindenhol felbukkan.

Legendás tanár

Múlhatatlan érdemeket szerzett a zenei oktatásban is. 1952-től alapító igazgatója volt az akkori Zeneművészeti Szakiskolának (később Szakközépiskola), mai nevén Művészeti Gimnázium és Szakgimnáziumnak. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Pécsi Tanárképző Tagozatát ő hívta életre és igazgatta két évtizeden át, 1967-től 1987-ig.

Gyakorlatilag elhintette a pécsi kóruszene magvait olyan karnagyok tanításával, mint Tillai Aurél vagy Ivasivka Mátyás. Ők lettek azok, akik aztán a műfaj hazai fellegvárává tették Pécset.
Nem csupán ő maga volt kiváló tanár: hívására művésztanárok sora érkezett a városba, akik a mai pécsi zenészgeneráció legnagyobbjait nevelték ki.

A mai Pannon Filharmonikusok zenekar is Antal György szervező munkáját dicséri

A Filharmonikusok atyja

1951-ben alapította meg a Pécsi Szimfonikus Zenekart, akikből aztán a ma szintén nemzetközi hírű Pannon Filharmonikusok lettek. Mondhatjuk, hogy Antal György a város legnagyobb zenekarának is alapítója. Nem állt itt meg a tevékenysége: az ő ötlete volt a Liszt Ferenc hangversenyterem létrehozása is, maga szerzett támogatókat a megvalósításához, megszervezte a kivitelezést is.

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara termet nevezett el róla a Zsolnay-negyedben, illetve a Tudásközpont és az Universitas kollégium között húzódó kis köz is Antal György nevét viseli.

Pécs először 1989-ben ismerte el pótolhatatlan tevékenységét, Pro Urbe-díjjal. 1997-ben a Pro Civitate kitüntetést is neki adományozták.

Három nappal múlt el kilencven éves mikor 2007. december 12-én elhunyt. Csupán két héttel élte túl felesége elvesztését.

Forrás: Kovács Attila: A 100 éve született Antal György emlékezete

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő