Újabb csodák a római kori Pécsről

Mintegy 23 millió forintból bővíti a Baranya római kori leleteiből rendezett, tavasszal megnyílt régészeti kiállítását a pécsi Janus Pannonius Múzeum – mondta el a kultúráért felelős államtitkár pénteken a baranyai megyeszékhelyen.

Hoppál Péter közölte: az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kubinyi Ágoston-programjának anyagi támogatásával jövő tavaszig megvalósuló beruházással új termeket töltenek meg ókori használati tárgyakkal, ékszerekkel az állandó tárlatnak otthont adó Martyn Ferenc Múzeumban.

múzeum támogatás, hoppál péter7

Az államtitkár kitért arra, hogy a muzeális intézmények szakmai támogatását célzó Kubinyi-programban a települési önkormányzatok többek között múzeumaik állandó kiállításainak megújítása vagy infrastrukturális fejlesztése céljából pályázhattak. Hozzátette: a 370 millió forintos keretből a pécsi múzeum kapta a legnagyobb támogatást a vidéki intézmények közül.

Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere emlékeztetett arra, hogy a pécsi múzeum az utóbbi években komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy sokszínű kiállításaival a korábbi évekhez képest több látogatót csábítson be kiállításaira. A tavasszal 15 millió forintból létrehozott római kori leletek felhasználásával létrejött tárlat jól illeszkedik ebbe a folyamatba, további bővítése pedig bizonyosan fokozza az múzeum iránti érdeklődést.

múzeum támogatás, hoppál péter4

Emlékeztetett arra, hogy a JPM a tavalyi év húzókiállítása, a Leonardo-tárlat után ebben az esztendőben Marc Chagall litográfiáiból időszakos kiállítást nyitott meg, állandó tárlatot hozott létre a roma holokauszt és a roma kultúra kapcsán, valamint Jean-Pierre Vasarely, azaz Yvaral munkáit is bemutatta.

Walterné Müller Judit, a JPM megbízott igazgatója a most induló bővítési munkálatok után  Az új termekben többek között az ókori Sopianae és a vidék mindennapi életébe engednek bepillantást interaktív módon, emellett a tárlókban használati tárgyak, ékszerek, agyagedények mesélnek a régmúltról.

A nagyközönség a Káptalan utca 4. szám alatti épületben idén április végétől az ókori Sopianae legszebb tárgyi emlékei, használati tárgyai mellett láthatja egy Kozármislenyben feltárt 2. századi halottaskocsi életnagyságú modelljét, a Dunaszekcsőn talált Marcus Aurelius-bronzfejet, Fetter Antal ókeresztény építménymakettjeit és a Sopianae-t bemutató élethű, háromdimenziós animációt is, amellyel virtuális sétát tehet a város egykori utcáin, épületeiben.

Az állandó régészeti kiállítás azért jelentős, mert ilyenre, s ezzel együtt a Janus Pannonius Múzeum országos jelentőségű leletegyüttese legalább egy részének bemutatására, a pécsi régészeti múzeumi épület elhalasztott rekonstrukciója miatt hat év óta először nyílt lehetőség.

Hirdetés