Újabb IMS-suli újulhat meg

Pár hónapon belül dönthetnek arról a pályázatról, amit a lehető legrövidebb időn belül, még idén bead a város a második kertvárosi IMS-szerkezettel készült iskola rendbetételéhez. Ha sikerrel járnak, önerő nélkül mintegy hatszázmillió forintos uniós támogatás érkezik Pécsre jövőre.

Jó esélyünk van arra, hogy tavasszal megköthessük a támogatási szerződést az uniós pénzek odaítélésével kapcsolatban. Ha így lesz, már jövő nyáron nekiállnánk a jelenleg felügyelet mellett használható épület teljes rekonstrukciójának. A beruházást teljesen önerő nélkül, közel hatszázmillió forintból valósítanánk meg – mondta lapunknak Csizi Péter alpolgármester.

Feszítőpászma az Illyésben a felújítás előtt. A magyar kóklerség miatt éppen a tartást biztosító sodronyok mentek tönkre.

A város közgyűlése csütörtökön tárgyalja a témával kapcsolatos előterjesztést, azaz még idén beadja támogatási igényét Pécs.

– Korábbi terveink szerint egységesen kezeltük volna az Illyés Gyula iskola felújítása után a másik két IMS-technológiájú épület rendbetételét, ám azt eltelt hónapokban kedvezőbb megoldást találtunk. Az eddigi elképzeléseink szerint ugyanis a két intézményre jelentős, több mint 700 milliós önerőt kellett volna áldoznunk az adófizetők pénzéből. Egy új lehetőség révén a munkálatok megindulhatnak tisztán uniós forrásból is, ha nyerünk – így Csizi.

A fejlesztések során egyrészt teljes szerkezeti megerősítést hajtanak végre az intézményben, s – csakúgy, mint korábban az Illyés esetében – korszerűsítik az épület energetikai eszközeit, szigetelik a falakat, kicserélik az elavult nyílászárókat, modernizálják a teljes épületet, a ma ismert legkorszerűbb technika alkalmazásával a minőségi oktatás alapjait is megteremtik benne.

– Bízunk benne, hogy hasonló, kiemelt projektként tekint majd a jövőben a fejlesztési ügynökség az Árpád Fejedelem Gimnáziumra is, hiszen a városrészből mintegy ezer család járatja gyermekeit a három, IMS-szerkezetű Kertvárosi intézménybe – tette hozzá az alpolgármester.

Még 2008-ban, Tasnádi Péter polgármestersége idején nyilvánították veszélyesnek a három kertvárosi sulit. Az építéskor ugyanis nem megfelelően alkalmazták a jugoszláv IMS-technológiát, így veszélyessé váltak az épületek.

Az Illyést felerészben uniós forrásokból, s körülbelül a város 300 milliós önerejéből fejlesztették 2011-ben, miközben az önkormányzat az Árpád és a TVT rendbetételéhez is pályázati forrásokat kutatott fel. Az Illyésbe tavaly ősszel költözhettek vissza a tanulók, a TVT a remények szerint a következő tanévre lehet készen.

[frame]IMS és „magyar buhera”

A jugó IMS-szerkezet lényege, hogy az előre gyártott vasbeton elemeket feszítőpászmákkal fogatták össze. Ezek járatát egy speciális pasztával kellett volna kiönteni, hogy akár több mint száz évig, komolyabb földrengéseket átvészelve is álljanak az épületek. Hazánkban mindezt megspórolták, emiatt kezdtek el rozsdásodni a huzalok. A felújítások során az épület összetartását szolgáló pászmákat kell kicserélni, ami komoly feladatot és költséget jelent.[/frame]

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés