Pécs továbbra is zöld főváros akar lenni

Miután idén tizenkét pályázó közül nem jutott be a négy döntős közé, ismét megpályázza az Európa Zöld Főváros (EZF) címet Pécs. Girán János alpolgármester szerint eddig csak 2010-ben, az első alkalommal győzött olyan város, amely első ízben pályázott, így nincs ok aggodalomra.

Mint arról korábban beszámoltunk, tavaly ősszel pályázta meg a 2017-es EZF-címet a város, a felkészülésben a pécsiek segítségét is kérték egy kérdőív segítségével. Azért szeretne zöld fővárossá válni a megyeszékhely, mert folyamatosan törekedett az utóbbi években az élhető, fenntartható környezet megteremtésére, s a 2020-ig tartó tervei között is ilyen célú beruházásokban gondolkodik.

Deli Eszter városházi szóvivő és Girán János alpogármester
Deli Eszter városházi szóvivő és Girán János alpolgármester

Girán János a csütörtöki sajtótájékoztatón azt mondta, a most döntőbe jutott négy város (Németországból Essen, Hollandiából ‘s-Hertogenbosch és Nijmegen, Svédországból Umea) közül mindegyik pályázott már a korábbi években is, így komoly meglepetés lett volna, ha idén nem jutnak el a végső megmérettetésig. Hozzátette: az eddigi gyakorlat azt mutatja, hogy csak második-harmadik indulás után győz egy város.

– Mostani pályázatunkkal felkerültünk a későbbi esélyeseket jelölő térképre, s azt üzenjük, hogy maradunk azon az úton, amin elindultunk. Idén újra indulunk, ha pedig 2018-ra vonatkozóan sem bennünket választanak az ítészek, jövőre is pályázatot adunk be – mondta az alpolgármester. Kitért arra, hogy Pécs a jövőben is mindent megtesz a környezetvédelem, a fenntartható fejlődés érdekében, ezért a következő években is ezzel kapcsolatos fejlesztéseket valósít meg.

Azt mondta, egyelőre hazánkban Pécs kiemelkedik a többi város közül a zöld beruházások, az ezzel kapcsolatban megjelenő új munkahelyek elősegítésében.

Az Európa Zöld Fővárosa címet minden évben az a város kapja, amelynek környezettudatos tevékenységét független szakértők a legjobbnak ítélik. Tavaly Koppenhága, idén Bristol, 2016-ban Ljubljana lesz EZF. Tizenkét város szállt versenybe a 2017-es címért; zömében Nyugat-Európából indultak, de a törökországi Bursa és Isztambul is indult.

Hirdetés